+ Zene

Elhunyt Naomi Judd

Naomi Judd

Naomi Judd és idősebb lánya, Wyonna a nyolcvanas évek elején kezdett együtt zenélni nagyobb nyilvánosság előtt The Judds néven.

Hetvenhat éves korában meghalt Naomi Judd Grammy-díjas amerikai countryénekesnő – írta kisebbik lánya, Ashley a Twitteren szombaton.

Ashley és nővére, Wyonna tragédiának nevezték a történteket. Azt írták: anyjuk élete mentális betegsége miatt ért véget.

Naomi Judd és idősebb lánya, Wyonna a nyolcvanas évek elején kezdett együtt zenélni nagyobb nyilvánosság előtt The Judds néven. Olyan dalok fűződnek nevükhöz, mint a „Mama He’s Crazy” és a „Love Can Build a Bridge”. Több mint 20 millió lemezt adtak el.

Az együttes hét év leforgása alatt öt Grammy-díjat kapott, és tizennégy daluk került fel a slágerlisták élére – írta honlapján a CNN amerikai hírtelevízió.

A The Judds 2011-ben intett búcsút a színpadnak, de idén egy tíznapos utolsó turnéra készültek, amely szeptemberben kezdődött volna. Anya és lánya évek óta először zenélt együtt nyilvánosan áprilisban a CMT Music Awards díjátadóján. A páros a tervek szerint vasárnap kerül be a countryzene hírességeinek csarnokába.

Naomi Judd Diana Ellen Judd néven született Kentuckyban 1946 januárjában. Két lánya születését követően a család Tennessee-be költözött, ahol Naomi ápolóként dolgozott. Zenei karrierjét a nyolcvanas években kezdte, és idősebb lányával egyre gyakrabban szerepelt a televízió képernyőjén. 1990-ben vonult vissza, miután hepatitis C vírusos májgyulladással diagnosztizálták. Naomi 2016-ban a Good Morning America című reggeli tévéműsorban elárulta: súlyos depresszióval és szorongással küzd.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top