Azonnal mocorogni kezd az ember lába, amikor megtudja, hogy a Székesfehérvári Balett Színház legújabb produkciója a Bartók Tavasz sorozatában Boban Marković Mrak című albumának zenéjére készült, és táncban valamint az egész színpadi megjelenésben igyekszik visszaadni ezt a semmihez sem hasonlítható világot. Hát még amikor az is kiderül, hogy a Boban Marković Orkestar személyesen lesz jelen a bemutatón! Mi mást is tehetnénk ilyenkor, még a kulturális újságíró is szalad az online jegypénztárba, hogy le ne maradjon erről a különleges bemutatóról. Utána pedig felhívja Egerházi Attilát, a Székesfehérvári Balett alapító igazgatóját, a Parádé című darab koreográfus rendezőjét, és jól kikérdezi arról, hogy mi is várható.
Hogyan találkozott Boban Marković zenéjével és mi inspirálta arra, hogy koreográfiát készítsen erre a muzsikára?
A hivatásom okán nagyon sokféle zenével találkozom, lételemem a zenehallgatás, ez a koreográfusi munkásságom egyik alapja. Boban Marković megkerülhetetlen zeneszerző, nem lehet nem hallgatni, hallani az ő zenéjét. Magyarországon is többször járt már, de ha nem így lenne, akkor is ismerném őt, legalább a Kusturica-filmekből, melyek zenéi nagyon erőteljes lenyomatát hordozzák az általuk bemutatott világnak. Ezek a zenék, a Boban Marković szerzemények tehát az én fülemhez is eljutottak, és az általa képviselt zenei világ magával ragadott. Mindemellett az is lényeges, hogy ez tánczene, amelynek sztorija, drámája, humora és vitalitása is van, így biztos alapja tudott lenni egy kortárs táncszínházi mű megszületésének. Mivel én táncszínházat művelek, számomra ez egyértelműen színházi zene is, és nagyon régóta terveztem már, hogy közösen dolgozzam Boban Marković-csal, és ennek most jött el az ideje.
A Mrak című albumról, mely az előadást ihlette, úgy tartják, hogy olyan, mint egy jó balkáni buli. Egyetért ezzel a megállapítással?
Sokféleképpen lehetne felcímkézni ezt az albumot, attól függően persze, hogy kinek mit jelent. Bobanra is jellemző, hogy új utakat keres, elmondása szerint ezen az albumon hangzásban és hangszerelésben próbáltak még az eddigiekhez képest is kevésbé autentikusnak lenni. Sok popzenei, jazzes, világzenei illetve népzenei elemet használnak, ezért ez egy olyan patchwork, ami rengeteg mindent hordoz magában. Ezt a darab díszletében látható erős attribútum, egy patchwork szoknya is megjeleníti majd. Nagyon dinamikus, elementáris erejű zene ez, amely rendkívül jól táncolható.
Mi indokolta a címválasztást és – természetesen nem szpojlerezve – el lehet-e árulni valamit a történetről, melyet ez a zene megihletett?
Különböző történetekről lesz szó, amelyeket az albumon szereplő, egy füzérre felfűzött és különböző atmoszférát teremtő zenék ihlettek. A dramaturgia is ezt követi, ezek Boban-i és Egerházi-féle három-ötpercesek lesznek, és ezt azért mondom így, mert májusban lesz egy Örkény egypercesekre reflektáló bemutatónk is. Olyan történeteket láthat tehát a közönség, amelyek különböző életérzéseket fejeznek ki a zenével karöltve. Az egész produkció elég parádés, a cím (Parádé) kicsit ironizál is, mert a harsányságra utal, és arra is, hogy ez a zene számomra tele van humorral, ami az egész darabban visszatükröződik. Görbe tükröt is tart nekünk, mert a parádé mindig harsány akar lenni, nagy felvonulás juthat róla eszünkbe, sok mindenre utal tehát ez a megnevezés. Az album címe, a Mrak sötétet jelent, de abban az értelemben is használják, hogy valami nagyon jó, mai szóhasználattal nagyon ott van. Mivel a táncszínházi előadással egy új minőség születik, mindenképpen az albumétól eltérő, másik címet szerettünk volna választani.
Boban Marković mit szólt a címválasztáshoz?
Egy beszélgetésem során mondtam el neki, és nagyon tetszett neki, ő is kifejezőnek érezte.
A táncosai hogyan fogadták az ötletet, hogy ilyen jellegű zenére készül a darab?
Ez imádnivaló zene, amit hallgatni is nagyon jó, de táncolni rá főként! Nyitottak voltak és egyértelműen pozitív volt a fogadtatás a részükről is.
Mint koreográfusnak milyen kihívást jelent Önnek kortárs tánc koreográfiát készíteni egy olyan zenéhez, melyre elsőként valamilyen folklorisztikus táncot képzelhetünk el?
Örömteli kihívás, mert azt gondolom, hogy ezek csupán sztereotípiák. Én nem illusztrálni szeretném ezt a zenét, hanem láttatni. Az alkotó, ha hiteles akar lenni, akkor nem tudja ezt úgy csinálni, hogy valami fajta vélt vagy valós elvárásoknak megfeleljen. Csak úgy tudja láttatni, ahogyan ő látja vagy hallja azt. Tehát nyilván ez az én szűrőmön keresztül kerül megfogalmazásra. Nem voltak magammal szemben olyan elvárásaim, hogy valamifajta népi táncot kellene illusztrálni, hanem egy világot igyekeztem teremteni.
Hagyja-e ilyenkor, hogy befolyásolják például a Kusturica-filmek vagy ezeket a hatásokat érdemes inkább kizárni?
A művészetben nincs ilyen fajta törvényszerűség. Egy alkotóra minden hat, és ennek így is kell lennie. Természetesen hatnak rám a Kusturica-filmek, de ugyanakkor például Bach is hat, és az is, hogy a természet, amit magam körül látok, éppen milyen állapotban van, és még sorolhatnám. Ez egy nagyon összetett dolog.
Óriási szenzáció, hogy Boban Marković és zenekara élőben lép fel Önökkel együtt. Mi jellemzi a velük való együttműködést?
A maga szakterületén két professzionális társulat találkozásáról van szó. Mivel mi már egy kész zenei anyagra dolgoztunk, ezért mindössze két napot fogunk közösen próbálni, de ez a találkozás lesz a legizgalmasabb pillanat a folyamatban. Nagyon intenzív két nap vár ránk a bemutató előtt, hiszen akkor nyeri majd el a végső formáját a produkció.
Várható-e, hogy a közös, élőben zajló próbák során módosítani kell majd az előzetes elképzeléseket?
Ennek mindig megvan a maga alkímiája, össze kell csiszolni az elképzeléseket. Ki kell próbálni a színpadi világot, komoly rendezői feladat vár még rám. Egy koreográfus rendező munkássága a színházi világban a legösszetettebb feladat, hiszen azon túl, hogy itt zenével kell dolgozni, dramaturgiát készíteni, librettót írni, koreográfiát kitalálni, meg is kell rendezni a karaktereket és ütköztetni őket. Nagyon komplex és csodálatos, nagy koncentrációt igénylő munka ez. Biztos, hogy lesz majd, amin változtatni kell, hiszen ez egy asszociatív játék és intuíció kell hozzá. Ha a színpadra állítás során bármi impulzus ér, akkor természetesen alakítani kell a dolgokat. A produkció akkor van kész, amikor az utolsó próbának is vége van, és addig még sok minden alakulhat.
Mi az két szó, ami leginkább eszébe jut erről az előadásról és ami Ön szerint az érdeklődők kedvét is meghozza ahhoz, hogy megnézzék a bemutatót?
Örömtánc és színház, tehát mindenféleképpen egy táncszínházi előadás lesz ez. A táncszínház egy gyűjtőszó, ahol a zene és a mozgás találkozik, amely a két legősibb művészeti ág. Életünk kezdetén is testbeszéddel és hangokkal kommunikálunk, amikor még semmit nem tudunk a világról. Minden mást csak utána tanulunk meg. Óriási megtiszteltetés és öröm a sorstól és Istentől, hogy mi ezzel foglalkozhatunk, és azt hiszem, ezt Boban nevében is mondhatom. Mindez persze sok áldozattal, lemondással és küszködéssel is jár, de azért csináljuk, mert abban hiszünk, hogy ez megéri.
