A Cameofilm Studio, a Sanzonfilm és a Karinthy Színház jóvoltából megszületett az a Frici&Aranka című film, ami már nem csak a képzeletünkre bízza, hogy a K-betűs nagyjainkat: Karinthyt és Kosztolányit ott lássuk, ahol életük jórészét töltötték, sok más írótársuk társaságában. De mindez nem jött volna létre, ha nincs Juhász Anna, aki rendületlenül, töretlenül és a tapintható szeretettel tesz meg mindent azért, hogy a legnagyobb íróink, költőink köztünk maradjanak. Mert megérdemlik, és talán mi is őket…
Pár éve kerültem kapcsolatba Annával. Készítettem vele interjút a New York Kávéházban, voltam könyvbemutatón a Hadikban, láttam képzőművészeti-irodalmi tárlatvezetését, és voltam vele csodálatosan hosszúra nyúlt Pilinszky-sétán. Mindig csinos, mindig csillog a zöld szeme, mindig mosolyog. Igazi nő. De azt hiszem, ami a legszebbé teszi, az a lelki tartalom, amit mindig, mindenkor át tud adni. Tiszteletre és szeretetreméltó, ahogy nem csak az édesapja – Juhász Ferenc költő – örökségét őrzi és közvetíti, hanem ahogy tenyerén hordozza a múlt századbeli nagy íróinkat és költőinket. És ha valahol igazán csillogott a szeme, az a Frici&Aranka díszbemutatója volt. Teljes joggal.
Mert amit eddig csak az elmondásaiból ismertem, azt képernyőre vitte. Alkotótársaival közösen olyan világot mutatnak be tévéfilmjükben, ami amellett, hogy a tanórákról ismert, kötelező tananyagként szereplő szerzők: Ady, Kosztolányi, Somlyó, Karinthy és Tóth Árpád életének felvillantása, egy mára letűnt, kávéházi kor hátterének kibontása is.
A Frici&Aranka film leginkább ott játszódik, ahol visszaemlékezések szerint ’folyt a pletty’, és ahol a nagy írók társasága, feleségei és barátaik élete zajlott: a kávéházakban. Az irodalomtörténeti munkákból jól ismert történetek, intrikák és anekdoták a filmben a dialógusok részét képezik, s hús-vér emberként lép elénk a fiatal alkotók társasága. Teszi mindezt a film Anna elgondolásában ugyanazzal az érzékenységgel, ahogy ő a szavakkal is bánik. Természetesen, mindez sok más alkotó érdeme is, de azt hiszem, ha ő nincs, ez a film nem, vagy nem így születik meg.
Uránia Filmszínház. Ez is mesés hely. Csak a Blahán át odavezető út rögös kissé. Átvergődőm a Skála körüli feltúrt téren, mondhatni, átbotorkálok a sötétben. Az Urániánál ezzel teljes kontrasztban vörös szőnyeg vár. Ettől persze zavarban is vagyok. Én csak Frici&Arankát akarom ma megnézni. Teltház van, keresem a helyem, és a legszellősebb sor az elsőnek tűnik. Behuppanok. Tudom, hogy nem a legkényelmesebb sor az első, de kell a tér. Annyira, hogy amikor leül mellém valaki balról, eggyel odébb ülök. Nem a covid miatt, csak a tér miatt. A film végén jöttem rá, hogy „Kosztolányitól” ültem arrébb eggyel… Így is kellett az a szünet.
A filmről nem szeretnék sokat elárulni, meg kell nézni. Annyit viszont igen, hogy amit eddig Annától hallottam, szóban, az mind ott volt a mozivásznon. Megelevenedve. Számomra hitelesen. Nagyszerű színészi alakításokkal. Külön élmény, hogy a teljesség ezesetben (is) a részletekben rejlik. Érdemes mindenre figyelni, mert a tévéfilmes keret (anyagilag és időben is) szűkíthette a filmes mesélés lehetőségeit, mégis számos érzékeny pont világítja meg a kutatómunkát és teszi élővé a karaktereket: tudjuk, Karinthy például sokat evett, ez több jelenetben visszaköszön, ahogy tudjuk azt is, mennyire szerette a technika vívmányait – ez is legalább három utalásban előjön. Az Ördöggörcsből is ismert, tipikus szójátékok, amiket Karinthy és Kosztolányi kedvelt, egy kulcsjelenetben elevenednek meg, ahogy Aranka naplója is többször előkerül, ami valójában az első házasságából született fiához, Kertész Tamáshoz került – Karinthy Márton többször nyilatkozott arról, hogy Amerikában vagy Németországban lehet. Elkallódott, így a tartalmát nem, de a tényét érzékelteti a film.
A forgatókönyvben Karinthy V című versének egy részlete éppúgy hallható, mint több olyan, mára híressé vált idézet, amit Frici a nőkhöz való viszonyáról ír:
„Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” vagy feleségének fogalmazza meg: „Te buta, furcsa, édes és rettentően keserű, aranyos és szép és csúnya és tehetséges, nyugtalan, te, te nagy, nagy baj és öröm a világon, nagy szerencsétlenség az én szegény fejemben.”
S ha már feleség – egy karakter mellett nem szeretnék elmenni. Mert ő fogott meg a legjobban. És ez Aranka. Böhm Aranka. Az a nő, aki teljesen kilóg a sorból. Az a nő, akit szívesen felpofoznál, főleg, amikor Fricit bántja. Határokat feszegető, emancipált nő, akit néha már a barátnői sem tudnak elfogadni. Virginia Woolf jutott eszembe róla. És, mindennek ellenére, vagy inkább ezzel együtt, a végére megérted, és megszereted. Ahogy valójában ő is mindvégig szerette Fricit.
„Én a legnagyobb magyar író özvegye vagyok.”
Ez az utolsó mondat, amit hallunk tőle, és itt értünk meg mindent róla.
Annától és a színészektől is elnézést kérek, amiért nem vártam meg, hogy a színpadra jöjjenek. A filmet akartam magammal vinni, a New Yorkot, a Hadikot, Karinthyt, Kosztolányit, Déryt, és, legfőképp Arankát… A film televízióba készült, egy olyan színházi támogatással, aminek célja volt a pandémia okozta nehézségeket áthidalni – ezt Anna mesélte el a bevezetőjében. Nyilvánvalóan a szerény anyagi keretek okán nem tudtak nagyobb terekben és külső helyszíneken forgatni, de ha csak egy színpadon forgatták volna le az egész történetet – aminek alapja a Szellemidézés és az Ördöggörcs művek voltak –, kevés díszlettel, akkor is megállta volna a helyét. Mégis: ez a rengeteg befektetett munka, a gyönyörű díszlet és a mondanivaló megtöltötte a nagyvásznat is. Láttam kifele menet egy szép csokor virágot, akárki is kapta, csak remélem, Anna – nagyon megérdemli!
