Életének 88. évében elhunyt Benedek György Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
A tájékoztatás szerint az alkotót hosszan tartó, súlyos betegség után szombaton érte a halál. Benedek Györgyöt az MMA saját halottjának tekinti.
Az MMA méltatása szerint Benedek György festőként és szobrászként is kitűnő portretista volt. Nevezetesek grafikái, freskói is, de a nyolcvanas években a festészetről a szobrászatra váltott. Köztéri művei – portré- és monumentális szobrai, szakrális domborművei – Budapest mellett az országos számos településén (például Kalocsán, Fonyódon, Derecskén, Balatonfüreden) fellelhetők.
Benedek György 1934. november 6-án született Budapesten, művészeti tanulmányait 1950-től a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban kezdte, majd 1960-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, mesterei Bernáth Aurél és Kmetty János voltak. Alkotásaival azóta folyamatosan jelen volt a magyar művészetben, első önálló kiállítását 1973-ban rendezte, majd ezután számos önálló kollekciót mutatott be, rendszeresen jelentkezett műveivel – képeivel és szobraival – az országos kiállításokon is. Egyéni kiállításai voltak a fővárosban (Műcsarnok) és vidéken, valamint kollektív tárlatokon is szerepelt (Műcsarnok, Pécs, Prága, Párizs, Moszkva).
Aktív művészeti tevékenységet fejtett ki a különböző művészeti szervezetekben: 1968 és 1971 között a Fiatal Képzőművészek Stúdió elnöke volt. Hosszú évtizedeken át jelentős művészetpedagógusi munkásságot folytatott: 1975-től a budafoki Mészáros László Képzőművész Kör alapítója és festő tanára, 1970 és 1994 között a budapesti Vasutas Képzőművész Kör festő és szobrász tanára volt.
Kezdetben festőként jelentkezett, majd a szobrászat vált munkásságában központi jelentőségűvé: 1976-ban a budapesti Műcsarnokban rendezett kiállításon táblaképek és szoborművek, elsősorban portrék szerepeltek, de 1976 után már kizárólag szobrászattal foglalkozott. Monumentális, megbízásra készült munkái sorában kezdetben falképek, faintarziák készültek, majd díszkutakat, portréemlékműveket, emlékműveket, síremlékeket, szakrális kompozíciókat készített különböző anyagokat felhasználva és technikákat alkalmazva: kőbe faragott és bronzba öntött plasztikái, domborművei is ismertek.
A méltatás szerint munkáira a részletgazdagság, a lendületes formák és az erős színek jellemzőek. Festőként először a realista irányvonalat képviselte, amelyet később az érzelem és színgazdag, expresszív alkotói út váltott fel. Szobrászként a fehérmárvány és bazalt volt a kedvelt anyaga. Az első köztéri munkáját, Szántó Kovács János szobrát 1978-ban állították fel Budapesten. Ezt még számos alkotás követte, például az Ifjúság-díszkút Békésen, Bartók Béla bronzportréja New Yorkban, Liszt Ferenc képmása Mexikóvárosban, a Batthyány-kormány bronz szoborcsoportja Kalocsán, az Aranybulla emlékszobra Ópusztaszeren. Irodalmi élményeinek hatására kezdte el Luther Márton alakját megmintázni. A három méteres szobor a művész saját örömére készült, nem a nagyközönség számára, ezért a Nagytétényben berendezett műtermében áll, ahol évtizedeken át dolgozott.
Munkásságát számos díjjal ismerték el: így 1964 és 1967 között a fiatal művészek pályakezdését segítő Derkovits-ösztöndíjban részesült, majd 1979-ben Munkácsy-díjat, 1987-ben érdemes művész elismerést, 2006-ban Magyar Művészetért díjat kapott. 2012-ben az MMA levelező tagjává választották, majd 2013-ban a köztestület rendes tagja lett. Közgyűjtemények őrzik műveit, köztük a Magyar Nemzeti Galéria, a debreceni Déri Múzeum.
