Amit elhallgatunk
Asghar Farhadi egy átlagember 15 perces hírnevének elbeszélésén keresztül a konszolidálódott diktatúra elhallgatásait szólaltatja meg.
Farhadi a 2000-es évek eleje óta érlelte A hős történetét, s pályafutásának talán legösszetettebb, legfordulatosabb forgatókönyvét alkotta meg. Dramaturgiája feszesen precíz, minden jelenetébe belekomponálta a mindennapok döntéseire jellemző információhiányt, s apránként tárja föl, ahogyan a „kisebbik rossz” választások kinyithatatlan csapdává állnak össze. Mohammad Rasoulof filmje juthat eszünkbe: nincs gonosz, de nincs is rá szükség. Megoldják azt a beszorítottság lépéskényszerei.
Rahim (Amir Jadidi) eltávozást kap az adósok börtönéből, hogy megegyezzen hitelezőjével. Menyasszonya, Farkhondeh (Sahar Goldust) boldog: ha eladják az aranyérméket, a férfi kiszabadulhat. Bahram (Mohsen Tanabandeh) dühödt kétkedéssel fogadja az ajánlatot. Nem dől be már a férfi félszeg mosolyának, ártatlan kutyaszemeinek, a teljes összeget akarja. Amikor az ékszerész az ígértnél jóval kevesebbet kínál a tallérokért, Rahim úgy dönt, ő szolgáltatja vissza az aranyakat, amit menyasszonya talált.
Még nem zajlott le a válása, kapcsolatuk nem nyilvános. Hirdetésére egy titokzatos nő jelentkezik, aki agresszív férje elől rejtegeti az aranyat. Rahim önfeláldozó döntésének híre megy, nemes tettéből médiacsemege válik. A börtön vezetősége is lecsap a lehetőségre, végre kidomboríthatják, milyen jó nevelőmunkát végeznek. Rahim egy interjúban elmondja, saját vállalkozást akart indítani. Kölcsönt vett föl, az üzlettársa meglépett a pénzzel, ő az adósságot újabb kölcsönnel fedezte, emiatt csukták le. Egy jótékonysági szervezet adománygyűjtést rendez, az önkormányzat pedig állást ajánl a talpig becsületes férfiúnak.
Minden megoldódni látszik, hiszen ha lesz jövedelme, törleszthet, rendbe szedheti az életét. A vihart egy rabtárs becsmérlő megjegyzése jelzi, aki szerint a szívmelengető médiamesét a börtön vezetése találta ki. A kegyetlen bánásmód miatt nemrég öngyilkos lett egy rabtársuk, arról akarják elterelni a figyelmet. A közösségi médiában sorra jelennek meg a kétkedő posztok, fény derül az önmagukban ártalmatlan csúsztatásokra és elhallgatásokra.
Ahhoz, hogy Rahim megkaphassa az állást, kétséget kizáróan igazolnia kell története hitelességét az arany tulajdonosának tanúvallomásával. Ám az asszony nyom nélkül eltűnt, feltehetően csaló volt. Bahram egy interjúban hazugnak, manipulatívnak bélyegzi Rahimot, aki a húga semmirekellő férje, s uzsorásoktól vett föl pénzt. Bahram kötelességének tartotta, hogy kisegítse sógorát szorult helyzetében. Kis üzletéből ő is alig tud megélni, s most nem csak a pénzét nem kapja vissza, a becsületét is elvesztette, hiszen ő a kegyetlen hitelező, miközben Rahimot hősként ünneplik.
„Világéletében hazudozó volt. Ő most hős, és én, aki annyit tettem érte, a szemétláda hitelező?”
Farhadi a hétköznapok szubtilis dramaturgiával történő rekonstruálása révén úgy képes megmutatni szereplői motivációit, igazságait, hogy azok a történet folyamatában leküzdhetetlen lépéskényszerekké, kikerülhetetlen csapdák sorává állnak össze. Vásznán a helyszínek, szófordulatok, rutinok és beidegződések egyszerre érzékletesen pontosak és derengően metaforikusak, s a történet előrehaladtával mind tapinthatóbban rajzolják ki azt a béklyórendszert, amit a „veszteségminimalizálás” kényszerű napi praxisa eredményez.
A film metaforarendszeréből itt csak az alapját, a múlt-jelen-jövendő tengelyt emelnénk ki. Shiraz mellett, a világörökség részét képező, a perzsa nemzeti öntudat legerősebb bázisát képező Persepolis királysírjainál indul. A városi dzsungel mindennapjaiban játszódik, ahol mindenki túlélni törekszik. A jövendőt a főhős dadogó kisfia képviseli, aki reményvesztetten, ám igaza tudatában, meg-megakadva hajtogatja:
„Apám nem hazudik.”
A film börtönnel kezdődik és azzal is zárul, s hogy közben mi zajlik le, arról beszédesen hallgat Rahim külsejének megváltozása (amit nem volna illendő elspoilerezni).
A kétszeres Oscar-díjas (Nader és Simin, 2011, Az ügyfél, 2016, melyek egyben az 1. és a 2. iráni Academy Awardok is) Farhadi a 2010-es évek közepén két európai produkciót is irányított (A múlt, 2013, Mindenki tudja 2018). Alexandre Mallet-Guy – aki az Elly története (2009) óta a rendező francia forgalmazója és producere (nem mellesleg Pálfi György Taxidermiájának producere is) – szerint ezek a nemzetközi koprodukciók arra is szolgáltak, hogy Farhadi szülőhazájában elüljenek azok a támadások, amelyek egyfelől hazaárulással, negatív Irán-ábrázolással, másfelől pedig a diktatúra támogatásával vádolják Farhadit. Rendre szemére vetik azt is, hogyan képes Iránban dolgozni, ahol Jafar Panahit házi őrizetben tartják, Mohammad Rasoulofot börtönbüntetés fenyegeti, s legálisan egyikük sem dolgozhat. Farhadi minden lehetséges fórumon felemeli a szavát pályatársai mellett, ám észszerűen kerüli a nagy szavakat és a direkt politikai állásfoglalásokat. Hazája filmszerető közönsége méltányolja és megbecsüli Farhadit: A hős a járványügyi korlátozások dacára decemberben 250 ezres látogatottságnál tartott. A film a cannes-i filmfesztivál nagydíját kapta, és Irán idei nevezettje az Oscarra.
- A hős / Ghahreman / A Hero, iráni-francia filmdráma, farszi nyelv, magyar felirat, 127 perc, 2021, rendező, forgatókönyv: Asghar Farhadi, producer: Asghar Farhadi, Alexandre Mallet-Guy, Olivier Père, operatőr: Ali Ghazi, Arash Ramezani, vágó: Haydeh Safi-Yari. Bemutató: 2022. január 13. Forgalmazó: Cirko Film.
- A filmet ezekben a mozikban láthatod
Írta: Boronyák Rita
