Tűnődések 16. – Sortűz előtt
Dilemmáink kínjában, avagy embert próbáló kérdések a reggeli zoknik és a nemzetközi glóbusz szférájából. Egy író, olvasó, gondolkodó, és kalkuláló ember tűnődései arról, hová tart századunk, mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk el, és hány cukorral igyuk a reggeli kávét. Filozofikus szemlélődés a kultúra, a gazdaság, a zoknik, a tőzsdék, a kávéscsészék, no és nem utolsósorban a könyvespolcok világából. Eheti téma: Sortűz előtt.
Vannak versek, amelyek mélyen megérintenek. Nem tudom, miért. A témájuk, a stílusuk, egyszerűségük, nagyszerűségük, a varázslatuk, a mélységük, vagy talán az emberségük. Sok minden miatt pendítenek meg bennem húrokat. Ilyen például Ady figyelmeztetése, vagy amikor Szabó Lőrinc mesél sétájáról. Hasonlóan kedvenc költemény következik most is, témája az önhittség.
Egy különös könyvben találkoztam ezzel a verssel. Lengyel László a Fortinbras királysága című művében idézte a költeményt, ott ismertem meg. A könyv lényegét valahogy úgy fogalmaznám meg: bevezetés a hatalom és az uralkodás művészetébe. Ebben a műben említi a szerző egy ponton a verset, ami azóta sem hagy nyugodni. Kálnoky László, Önhittség című költeményéről van szó. Lengyel László könyve a hatalom természetéről szól, és ha visszatekintünk a történelem sok-sok uralkodójára, akkor bizony helyénvalónak érezhetjük a vers témáját, az önhittséget.
Még mielőtt tovább mennénk, álljon itt a költemény:
Kálnoky László
Önhittség
Engem köszönt a porcelántorony
kilencezer csengője reggel óta.
Hajam álhaj, szemöldököm korom,
piros falábon járok, mint a gólya.
Kegyeskedtem versem elmondani,
s enyém lett az opálszemű királylány.
Homlokomat szent macskák talpai
illették az Áhítat Délutánján.
És este, bár a vásár még zsivajgott,
a tarkasapkás főpapok s a majmok
rézcsörgőt rázva tódultak körém.
Mézsört kínáltak s gyömbéres befőttet…
Láttam, hogy szinte leigázta őket
a lényemből kiáradó fölény.
A Dunántúli Napló munkatársa 1984-ben, az akkor 72 éves írónak feltette a kérdést: “Mint költő, milyen olvasót kíván magának?“
Kálnoky László válasza:
“A kérdésről egy barátom kesernyés jótanácsa jut eszembe. „Ha találkozol egy olvasóval, és azt mondja, tetszett a versed, köszönd meg neki, de a világért ne kérdezd meg, melyik és miért, mert hátha csalódás ér.” Az egyik olvasó ösztönösen megtalálja az értéket, a másik tájékozottsága tanuláson alapszik. A modern élet, a könnyűzene, a rohanó tempó sok fiatalt elfordított a verstől, ugyanakkor megnőtt az érdeklődés a dokumentum, különösen az elmúlt évtizedek történelme iránt. Mondhatjuk-e, hogy egyik tábor értékesebb, mint a másik? Az mindenesetre biztos, hogy kellő ízlésen és ismereteken nyugvó válogatás, az alapos, megfontolt, átgondolt olvasás az, ami valóban gazdagítja az embert.“
Azt hiszem, hogy a költő közel negyven évvel ezelőtti szavai elgondolkodtatóak nekünk, mai olvasóknak is. Tehát alapos, megfontolt, átgondolt olvasás. Ezt javasolja. Köszönjük, igyekszünk.
Azonban nemcsak az olvasóknak üzen és ad tanácsot Kálnoky László, hanem egy másik művében a pályatársaknak is, maguknak az íróknak. Sőt, tanácsa talán nem is csak az íróknak szól, hanem minden embernek itt a földön. Azoknak az ártatlan tömegeknek, akik az önhittség és a hatalom felfuvalkodásával kénytelenek szembenézni. A költő üzenete már-már szinte zen, egyfajta európai koan, vagy talán egy lélegzettel hosszabb haiku. Az érzelmi és gondolati világnak egy olyan képszerű és tömény pillanatnyi koncentráltsága ez a pár sor, a létélménynek egy olyan kifeszített pillanata ez néhány szóba sűrítve, ami tökéletes bepillantást nyújt a porcelántorony kilencezer csengőjének világába.
A Munkamódszerül című versében Kálnoky László így ír:
“Úgy nézd a jelenségeket,
mint ahogy a be nem kötött szemű fogoly
látja a fákat, bokrokat,
egy pillanattal a sortűz előtt.”
