Nem omlott össze semmi. Az egészségügy működik, csak nehéz rá jegyet szerezni, akár egy Miley Cyrus koncertre. És legalább olyan drága is.
A múltkor egy férfi számára igen kellemetlen osztályra igyekeztem bejutni Szegeden: az urológiára. A vonal folyamatosan foglalt volt, körülbelül huszadjára vették fel, és az első kérdésük az volt: „Maga rákos?”
Köpni, nyelvi nem tudtam. „Remélem, nem” – feleltem, és elsoroltam a panaszaimat. „Sajnos mi csak daganatos betegek katétercseréjével foglalkozunk” – érkezett a válasz, pedig eléggé reménykedtem egy gyors és felvillanyozó diagnózisban.
Egy héten belül találtam is egy magánrendelést huszonötért. Mivel volt ultrahang is a vizsgálatban, fölment a bent töltött tíz perc harmincezerre. Így is elég jól megúsztam ilyen enyhe felárral. Kiderült, nincs nagy gond. Ez megér ennyit a hülyének is, pláne egy beszari férfinak, aki egy hőemelkedésnél már végrendelkezik.
De ezzel még nincs vége a történetnek. Mert a vizsgálaton kaptam kupont is a doktor úrtól. Ennek segítségével tizennyolcezer helyett tizenötért rendelhettem meg a komplex vitaminkészítményt a prosztatámnak, amelyet futár hozott ki ingyen a munkahelyemre. Szerencsére a csomagolás elég diszkrét volt, így nem kellett magyarázkodnom. Mármint azért, hogy egy tanárnak hogyan telik erre. (A lányom nem is kapott új biciklit, ment minden a prosztatámra.)
Hála a jó égnek, nem omlott össze az oktatás sem. Különben hol kereshetnék ilyen szerethető munkával ilyen keveset? (Tényleg nagyon szeretek tanítani.)
A továbbképzésen kérdezi a kolléga, hogy a minősítő vizsgájára hogyan készüljön, ha egyszerre két osztályban kell tanítania. Először senki nem érti a kérdést, majd elmagyarázza. Ugyanazon az órán tanítja a 7. és a 8. osztályosoknak a történelmet. Amíg a húsz hetedikes feladatokat old meg, addig a nyolcadikosokkal halad előre huszonkét és fél percet. Utána fordítva. Mindezt egy bérért. Ki tudja, hogyan adminisztrálva.
A továbbképzésen először hebegnek valamit a hivatalban dolgozók, majd azt mondják, hogy ilyen helyzetre nincs megoldásuk. A helyzet létezik, de nem állhatna fenn, és nem is lehet így minősülni. A rendszer nem tud vele – a valósággal – mit kezdeni.
A rendszer nem omlik össze, mert a végletekig leegyszerűsíthető. Mert minőség nélkül is lehet élni. Hozzászokunk a tengődéshez. Egy kis krónikus prosztatagyulladás és egy félig megtartott törióra nem a világvége. Vagy kinyitjuk a pénztárcát, és megfizetjük a normalitást. Mert a normalitás luxus lett: egy nehezen megfizethető Miley Cyrus koncert valahol Nyugat-Európában.
