Annette (2021). Rendezte: Leos Carax. Bemutató: 2021. 12. 30. Forgalmazza a Mozinet.
A sajátos látásmódjáról ismert francia rendező, Leos Carax (Egy fiú és egy lány, Rossz vér, A Pont-Neuf szerelmesei) előző játékfilmje több mint egy évtizednyi szünet után jelent meg 2012-ben Holy Motors címmel. Legújabb filmje, a Cannes-ban legjobb rendezés díjjal jutalmazott Annette is meglehetően sokáig készült: eredetileg 2017-ben kezdődött volna a forgatás, de két évig álltak a munkálatok, a főszereplők is részben kicserélődtek közben, így végül a film csak idén került a mozikba.
Carax előző filmjének egyik jelenetében a Sparks zenekar How Are You Getting Home? című dala szólt. A filmvilág irányába már régóta kacsintgató Sparks tagjai a Holy Motors megjelenése után nem sokkal megkeresték Caraxot egyik lemezük megfilmesítésével (ami egyébként Ingmar Bergman fiktív amerikai kalandját meséli el), ám ezt a rendező még visszautasította. Pár hónappal később a Sparks újra kopogtatott Caraxnál az Annette című film ötletével és zenéivel, amire viszont már ő is rábólintott.
A Sparks története is elég különleges: a los angelesi Mael-fivérek 1966-ban alapították zenekarukat, első komolyabb sikereiket a hetvenes években érték el Európában. A megjelenésében és zenéjében is meglehetősen különc Sparks folyamatosan új stílusokkal kísérletezett, és bár jó pár válságot megélt karrierjük, sikeresen felszínen maradtak az évtizedek során. Az elmúlt években a Sparks-kultusz új erőre kapott: elég csak a szintén idén megjelent róluk szóló dokumentumfilmre gondolni, amit a Cornetto-trilógia és a Scott Pilgrim-film rendezője, Edgar Wright készített.
A Sparks sosem riadt vissza a bizarr látásmódtól, így nem csoda, hogy egymásra találtak Leos Caraxszal. Az Annette tulajdonképpen egy musical, vagy talán inkább egy popopera, amely sokszor az előbb említett műfajok kiforgatásának tűnik. A showbusiness kulisszái mögött játszódó film tele van furcsa és formabontó ötletekkel, nem csoda, hogy a rendező egy helyen azt nyilatkozta, hogy a zenének köszönhetően még soha nem érezte magát ilyen szabadnak alkotás közben.
A film különösen erős nyitójelenetében egy stúdióban találjuk magunkat, ahol a hangmérnök szerepében Leos Carax indítja el a „felvételt”: majd a film történetét is jegyző Sparks tagjait látjuk, ahogyan a So May We Start című nyitányt éneklik, majd elkezdenek átvonulni az első jelenet színhelyére, miközben a film szereplői egymás után csatlakoznak hozzájuk.
Az Annette története egy stand-up komikus, Henry McHenry (Adam Driver) és egy operaénekesnő Ann Defrasnoux (Marion Cotillard) házasságával indít. A párnak hamarosan megszületik a gyermeke, Annette, ezután pedig a férfi karrierje hanyatlani kezd, miközben felesége továbbra is rendkívül sikeres marad. Henry az alkohol rabja lesz és megkezdődik pokoljárása, ami tovább mélyül felesége halála után.
A film legerősebb alakítása Adam Driveré, aki ugyanolyan hiteles marad sikeres humoristaként, életközepi válságban levő otthonülő apukaként, és pszichopata szélhámosként egyaránt. Az általa megformált karakter, Henry McHenry stand up-műsora is megérne egy külön elemzést, ami elsősorban a testi humorra és a provokációra épít és nem könnyű megfejteni, hogy McHenry a felszín alatt egy filozofikus gondolatokkal teli kiábrándult értelmiségi, vagy inkább csak egy sodródó ösztönlény.
Marion Cotillard figurája is hasonlóan titokzatos: kezdettől fogva látszik, hogy tehetsége, szépsége és sikerei ellenére vívódó és szorongó alkat. Az is kissé rejtély, hogy a két sztár mit lát meg egymásban: eleve az előadóművészet más dimenzióiból érkeznek, McHenry az olcsó szórakoztatásra tette fel az életét, míg Ann a legpatinásabb operaszínpadokon énekel. Egy közös vonásuk mégis van: a normális szociális kapcsolatok hiánya és az elidegenedettség.
A legfontosabb kérdés épp emiatt az lesz az Annette-tel kapcsolatban, hogy a hagyományos párbeszédeket szinte teljesen mellőző film képes-e igazi mélységet megmutatni ebben a történetben. A film első egy órájában több kérdésünk van, mint válaszunk, de már ekkor is van néhány sokat sejtető jelenet, és igazán attól kezdve látunk világosabban, hogy az énekesnő kikerül a képből, és a párkapcsolati szálról a fókusz egyre inkább átkerül Annette-re, kettejük gyermekére, és az ő anyagi kihasználásának morális vetületeire.
Ennek a mélységnek a kialakításában az Annette szürreális megoldásai is terelgetik a nézőt: a címszereplő kislányt például egy mechanikus fabábu alakítja, a bulvársajtót megidéző hírműsor-betétek szinte úgy tagolják a cselekményt, mint a klasszikus tragédiákat a felvonások közti szünetek, és akkor még a metoo-mozgalomra utaló jelenetről nem is beszéltünk, amikor a feleség álmában megjelenik a férjét szexuális visszaéléssel vádoló nők kórusa.
Ahogyan a Sparks lemezei is megkívánják a nyitottságot, úgy az Annette sem mindenki filmje: az időnként rémálomszerű posztmodern musical már a prológusában is felszólít a fegyelmezett befogadásra. A majdnem két és fél órás játékidő sem tipikus egy zenés filmnél, cserébe ezalatt Leos Carax csak úgy puffogtatja bizarrabbnál bizarrabb ötleteit. Aki az ilyenekre vevő, és a jelenkori musicaleket is utálja kicsit, az biztosan imádni fogja Carax legújabb filmjét.
