Krúdy Gyula 54 évet élt, és ez idő alatt megírt közel 60 regényt, valamint több ezer elbeszélést és újságcikket. Híres volt arról, hogy nagyon kemény napi penzumot írt elő magának: hiába élt meglehetősen bohém életet, a munkában nagyon fegyelmezett volt. Műveit a kritika és a közönség is értékelte, ám az 1920-as évekre szinte elfelejtették. A második világháború után viszont elfoglalta az őt megillető helyet irodalmunkban, és ma is a 20. század egyik legjelentősebb prózaírójaként tartjuk számon.
A teljes cikk elérhető a Libri Magazinon. Tovább a cikkre
Krúdy Gyulát fiatalon, mindössze 54 éves korában érte utol a halál, mégis hatalmas és művészi szempontból teljes életművet hagyott hátra az utókornak. Még kamaszként határozta el, hogy író, újságíró lesz. Szerkesztett diáklapot, tizennégy évesen pedig már első novelláját is papírra vetette. Az érettségit követően három hónapot dolgozott a Debreceni Ellenőr szerkesztőségében, majd a nagyváradi Szabadság laphoz szerződött. Szépírói ambíciói miatt azonban hamar maga mögött hagyta a várost, és Budapesten próbált szerencsét.
Eddigre már közel félezer művet és néhány kisregényt is megírt, de így is hosszú időbe telt, mire a múlt világáért rajongó fiatal író országos ismertségre tett szert. Megszállottan dolgozott, havi 7-8 novellája látott napvilágot, de züllött életmódja miatt minden pénzét elpazarolta. Első novelláskötete 1897-ben jelent meg Üres fészek címmel, még ugyanebben az esztendőben ismerkedett meg Spiegler Bellával, akit két évvel később apai engedéllyel feleségül is vett. Az asszony szintén írói babérokra tört: Satanella és Bogdán Bella álnéven írt tárcákat, novellákat.
Krúdy Gyula a városi kisemberek, szerencselovagok, karrieristák, céltalan figurák, régmúlt alakok, a dzsentrik édesbús életének krónikásaként az ezt követő egy évtized alatt több mint negyven könyvet írt.
Az 1910-es évek elején alkotta meg életművének központi figuráját, Szindbádot, aki Pesten, a Tabánban, Óbudán és vidéki kisvárosokban keresi a szerelmi kalandokat, amelyek olykor valóságosak, néha azonban nem többek, mint álomképek. „(…) Szindbád több száz éves, és ezzel a tovább ki nem dolgozott, csak éppen felemlegetett szimbólummal fejezi ki Krúdy, hogy minden, ami történt, tegnap történt, közelmúlt és távoli múlt összemosódna a tegnapban” – írta Szerb Antal Krúdy alteregójáról a Magyar irodalomtörténet című munkájában. Az Ezeregyéjszaka kalandos hajósának történetei és a saját lírai novellatípusa meghozták Krúdy számára a várva várt sikert. 1911-ben jelent meg a Szindbád ifjúsága, egy évvel később pedig a Szindbád utazásai, de ez az álomszerű karakter későbbi műveiben – Francia kastély (1912), Szindbád. A feltámadás (1916), Szindbád megtérése (1925) – is sorra feltűnik.
A teljes cikk elérhető a Libri Magazinon. Tovább a cikkre
