Lucrezia Borgia egy reneszánsz zseni volt
Gaetano Donizetti többek között Lucrezia Borgia című operájával bizonyította a korabeli közönség számára, hogy drámai hangvételű művet is képes írni. A rendkívül termékeny szerző műveinek sorában egészen különleges helyet foglal el ez a darab, amelyet Anger Ferenc rendezésében, félig szcenírozott formában láthat a Müpa közönsége november 18-án. A rendező azt mondja, hogy a modenai hercegné alakja köré csupán a történelmi legendárium szőtte a közismert véres történeteket, valójában egy, a családjának teljesen kiszolgáltatott, az aktuális politikai érdekek mentén irányított nő volt. A darabról és a parádés szereposztásról is beszélgettünk vele.
A Borgiák nevének hallatán egy hataloméhes, véreskezű és élvhajhász uralkodócsalád juthat az olvasók eszébe. Ennek az operának a története igazolja ezt a sztereotípiát?
Ez a sztereotípia egy csomó történelmi pletykán alapul, ami semmiképp nem tekinthető igazolt ténynek. Amit a történelem alá tud támasztani, az az, hogy ez a család létezett, és Lucrezia Borgia nagy formátumú női tagja volt a dinasztiának. De arra a sok szörnyűségre, amit a nevéhez a kortársak pletykái tapasztottak hozzá, nincsenek bizonyítékok. A történetírás nem igazolja sem a vérfertőzést, sem a mérhetetlen hatalomvágyát, sem a korlátoltnak mondható bosszúvágyát, ami úgy mutatkozott meg, hogy rengeteg embert megmérgezett.
Ki volt ennek a történetnek az eredeti írója?
Victor Hugo 1830 körül írta meg a drámáját, és ennek alapján Felice Romani készítette el a Donizetti opera librettóját. Remekül színpadra alkalmazható klisét látott benne. Ne felejtsük el, hogy a romantika korában járunk, ami arról szólt, hogy az uralkodócsaládokban megnyilvánuló nagyon szélsőséges érzelmeket színpadra lehet állítani. Romani nem félt felhasználni ezeket a sztereotípiákat, és attól sem tartott, hogy romantikus színben tüntesse fel Lucrezia Borgiát. Viszont innentől kezdve nem történelmi hűségről beszélünk, hanem az emberi tulajdonságnak, gyarlóságnak, jellem-összetettségnek romantikus színre viteléről.
Miben látja ennek a műnek az aktualitását? A témája mindenképp örök.
Amikor a Müpa felkért a darab megrendezésére, a legnagyobb örömmel mondtam igent. Eredetileg nem szerepelt ugyan a terveim között, de azt érdemes tudni erről az operáról, hogy nagyon különleges mű. Egyrészt a műfaja, ami a bel canto, de még ezen belül sem tipikus. Általában a nagy bel canto operákban számomra az az érdekes, hogy Magyarországon ritkán jutunk hozzá ehhez a műfajhoz. Inkább a műfaj csemegéinek számító darabok kerülnek színpadra, de a repertoáron nem szerepelnek bel canto operák. Amikor valakinek azt mondjuk, hogy opera, akkor bel canto műfajú zenedarabok jutnak eszébe, még akkor is, ha ennek nincs teljesen tudatában. Ezen belül a Lucrezia Borgia egy gyöngyszem.
Mitől válik gyöngyszemmé?
Különleges például abban, hogy nincs benne szerelmi szál. Igaz, hogy van benne egy nagyon intenzív házastársi kapcsolat, a szoprán főszereplő és basszista férje között. Általában a tenor és a szoprán között szövődik szerelem, viszont ebben a drámában anya és fia kapcsolatát láthatjuk. Van tehát itt is nagy szoprán és tenor duett, de ez egy anya és eltitkolt fia egymásra találási jelenete úgy, miközben a fiú nem tudja, hogy a nő, akivel találkozik, az édesanyja.
Mi az igazi dráma Ön szerint ebben a műben, az anya-fiú kapcsolatának bonyolultsága és tragikus vége vagy a főszereplő nő önmagában véve is tragikus története?
Pont emiatt tartottuk meg az előadás miliőjét a reneszánszban, ahol a tudományok és a művészetek elkezdenek fejlődni, és az ember kerül a középpontba, és mindennek a mértékévé válik. Így tulajdonképpen Lucrezia Borgia olyan reneszánsz ember, aki egyesíti magában a tudományokat és a művészeteket. Egy személyben válik mindennek a mércéjévé egyfelől, másfelől pedig ő az, akit egész addigi élete során tárgyként használnak. Ezt a kettősséget a történelmi tények is alátámasztják.
Drasztikus módszerekkel állították a család érdekeinek szolgálatába.
Egészen kicsi korától arra nevelték, hogy kiszolgálja a nagy családi érdekeket. Édesapja, aki VI. Sándor pápa lett, és nagy Borgia pápaként ismerünk, tizenhárom éves korában kényszerítette férjhez először, majd ez még két alkalommal történt meg Lucrezia Borgiával. Ezek a házasságok a Borgia család politikai érdekeinek szolgálatában köttettek, és ha ezek az érdekek úgy kívánták, akkor a férjeket akár el is tették az útból. Ennek a nőnek tehát nem volt önálló akarata. Mindeközben mérgez és feltámaszt, mint a természeti törvények tökéletes megzabolázója, élet és halál ura, aki mérgekkel és ellenmérgekkel dolgozik. Amikor először elképzeltem, egy reneszánsz zsenit láttam magam előtt, aki tökéletesen ismeri az elemek, anyagok, természeti törvények mivoltát. Ezáltal válik élet és halál urává.
Nagyon bonyolult a főszerep az énekes szempontjából is, hiszen komoly szoprán bravúrokat kíván meg az éneklése.
Valóban, ebben a szerepben nincs pardon, itt mindent úgy kell elénekelni, ahogyan azt Donizetti megírta. Főszereplőnk Yolanda Auyanet kiváló spanyol bel canto szopránénekesnő. Számomra egy hihetetlen élmény és óriási kaland volt az elmúlt időszak próbafolyamata.
Igazi sztárparádét láthat a közönség, ha elolvassa a szereposztást.
Megtiszteltetés a számomra, hogy ezekkel a nagy nevekkel dolgozhatom. Andrij Jurkevics a bel canto avatott karmestere vezényli a Pannon Filharmonikusokat, a Honvéd Férfikórus remek közreműködésével. Stefan Pop román bel canto tenor, nemzetközi színpadokon rendkívül keresett énekes alakítja Gennaro szerepét, Bretz Gábor vezető basszistánk lesz Lucrezia Borgia férje, Ferrara Herceg. David Astorgát Don Alfonso szolgájának szerepében láthatjuk és Cecilia Molinari, aki szintén komoly bel canto szakértő, énekli a nadrágos női szerepet, Orsini grófot. Olyan énekeseket láthat a közönség a Müpa színpadán, akik már énekelték a darabot, és talán attól is volt még izgalmasabb ez a találkozás, hogy olyan művészekkel dolgozhattam, akik mély tapasztalatokkal rendelkeznek a művel kapcsolatosan.
Más rendezői módszereket alkalmaz-e olyankor, amikor nemzetközi énekesekkel dolgozik?
Az első dolog mindig az, hogy találnunk kell egy közös nyelvet, amely az opera világában általában az olasz, de a két spanyol énekesünk miatt tulajdonképpen négy nyelven, angolul, spanyolul, olaszul és magyarul beszéltünk a próbák során. A munkamódszer ugyanaz, és ha lehet, akkor még intenzívebb, mint lenni szokott, mert rövid próbaidőszakunk volt, és félig szcenírozott az előadásunk. Ilyenkor mindig arra törekszem, hogy az egyébként csodálatos színpadi körülményekhez képest egy teljes értékű előadást adjunk. A megfelelő korlátokon belül mindig úgy érzem, hogy végtelen a szabadságom, de szem előtt kell tartanom, hogy nem színházteremben, hanem koncertteremben dolgozom. Ez egy láthatatlan szerződés a közönség és közöttünk, hiszen ők is tudják, hogy miben tér el egy ilyen előadás a hagyományostól. De minket mindez nem mentesíthet az alól, hogy teljes értékű előadást adjunk a közönségnek.
Mire számíthat a közönség a bemutatón?
Szerintem az első vonalbeli szereposztás lélegzetelállító. Olyan énekesi bravúrokkal találkozhat a közönség egy darabon belül, amire ritkán nyílik alkalom. Másrészt a mű egyedisége miatt nagyon intenzív drámát, és nem klisészerű dramaturgiát lehet majd látni. Nagyon érdekes kérdéseket boncolgat ez a mű, mint például azt, hogy hol vannak a szeretetnek és a szerelemnek a határai a különböző típusú kapcsolatokban, az emberi vonzalmak és taszítások hihetetlenül sokszínű palettáját mutatja be ez az opera.
