November 5-én lesz száz éve, hogy Cziffra György világhírű magyar zongoravirtuóz megszületett, és huszonhét éve már, hogy nincs közöttünk. A Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével februárban útjára indított Cziffra György Emlékév alatt több mint 100 koncert, 15 ország, 40 városa szerepel a világ legkiemelkedőbb zenekaraival, leghíresebb művészeivel. A zeneprogramok mellett kiállításokat, konferenciákat, versenyeket és kurzusokat is szerveznek, amelyek mind a világhírű zongoraművész örökségét hivatottak továbbadni. A programsorozat kiemelkedő eseménye lesz Balázs János zongoraművész és a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarának Cziffra György születésének napjára időzített gálahangversenye, melynek keretében egy Eötvös Péter által írt darab ősbemutatójára is sor kerül.
Cziffra György pályája: egy virtuóz csodákkal tarkított, nehéz élete
„Múltam és életrajzom meglehetősen kizárja annak a muzsikusnak angyali képét, aki a maga százada fölött lebegve, derűsen és zavartalanul és csak azért száll le a többi ember közé, hogy elbűvölje őket.”
Így ír magáról az életrajzi könyvét Ágyúk és virágok címmel publikáló zongoraművész, aki döbbenetes nyomorból indult a világ zeneszínpadainak meghódítására. Angyalföld Tripolisz elnevezésű negyedében látta meg a napvilágot, egy fabarakkokból álló telepen. A család külföldről tért vissza ide, először a cimbalmos cigányzenész édesapa nélkül, akit az első világháborúban internálótáborba vittek, és csak később térhetett vissza az akkor már Budapesten élő családjához.
A már szinte József Attilát idéző körülmények között nevelkedő és sokat betegeskedő kisfiú ágyából fekve figyelte, hogy nővére hogyan gyakorol a mosogatásból megkeresett jövedelméből vásárolt pianón, és az ujjgyakorlatokat ő is próbálgatni kezdte. Édesapja nagyon nehezen talált munkát, erre így emlékezett:
„Egy öreg, sovány hegedűs társaságában, akin nemcsak lógott a ruha, de meglehetősen rongyos is volt, megszépítette egy Pest elővárosában lévő csehó vendégeinek estéit, megnemesítvén az ott kapható vinkót a zongora hangjával.”
Amikor már a gyermek Cziffra maga ült a zongorához, hamar kiderült, hogy igazi csodagyerek, akinek „elasztikus keze van”, ahogyan az elhangzik a róla A virtuóz címmel 2016-ban Kékesi Attila rendezésében készült filmben, amelyben a fiatal művészt Balázs János alakítja rendkívül hitelesen.
Édesanyja agilitásának köszönhetően Dohnányi Ernő 8 évesen vette fel a Zeneakadémiára, ahol ekkor még nem létezett a ma már működő, különleges tehetségek osztálya. Tizenhárom évesen koncertet adott, lenyűgöző az a róla fennmaradt régi felvétel, amelyen matrózblúzban játssza Schubert egy impromptu-jét.
Korán megnősült, egyiptomi származású feleségét ő maga keresztelte át Zulejkáról a franciás Soleilka-ra, mondván, a napot megidéző név sokkal lágyabban, nőiesebben hangzik. A történelem nem kímélte őt sem, a szovjet fogságból többször is sikerült megszöknie. Zenei pályáját a háborús körülmények és megélhetési gondok miatt bárokban kezdte, a pesti éjszakai élet ismert zenésze lett. Az Arizona és a Kedves elnevezésű bárokban nem csak a műkedvelők, de profi zenészek is csodájára jártak.
Vásáry Tamás zongoraművész-karmester visszaemlékezése szerint, amikor első alkalommal hallotta, de még nem látta játszani, azt gondolta, hogy két zongorista ül a hangszer mögött. Bravúros játékával mindenkit lenyűgözött és sokan értetlenkedve fogadták azt, hogy miért az éjszakában játszik. 1950-es balul sikerült disszidálási kísérlete után kemény évek vártak rá. Miután elfogták, három évig kényszermunkatáborba került, Recskre. Kezét nem tudta kímélni, a sokéves, embertelen körülmények között végzett munka rányomta bélyegét a „munkaeszközére”, még sok-sok évvel szabadulása után sem tudott megszabadulni a csuklószorítótól, amelyet azért kellett viselnie, hogy játszani tudjon. Szabadulása után ismét az éjszakai élet várta, Ferenczy György segítségével tudott visszakerülni a Zeneakadémiára, ahol folytatta tanulmányait és meghallgatásokon vett részt. Támogatói és felesége bíztatására életmódot váltott, és minden erejével zenei pályájára koncentrált. Az éjszakai zenélésből hazatérve csupán néhány óra alvást engedélyezve magának hosszú órákon át gyakorolt minden nap. De így sem volt könnyű dolga, a hazai zenei élet számára kívülálló maradt, olyan valaki, aki a könnyűzenéből érkezett, és ezt az előítéletet káprázatos tehetségével sem tudta eloszlatni.
1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét játszotta az Erkel Színházban, és úgy tartják, játéka hozzájárult a forradalmi események kirobbanásához. Szenvedélye, energiája a közönségre is átsugárzott, és magával ragadta hallgatóságát. Itthoni negatív fogadtatását érzékelve felesége bíztatására kihasználva a határok átmeneti megnyitását, Ausztria felé indultak el, és ott rövid ideig egy táborban tartózkodtak. Itt szembesült azzal a ténnyel, hogy híre már megelőzte, lemezei kaphatóak és keresettek voltak a hanglemezboltokban, a korabeli zenészek ismerték és örömmel, támogatólag fogadták, ezért gyorsan jelentős hírnévre tudott szert tenni.
Azt tanácsolták neki, hogy inkább Franciaországban telepedjen le, mert játékstílusa iránt a francia közönség a befogadóbb. Improvizációs készsége minden országban lenyűgözte a koncerttermek látogatóit, játékát Liszt Ferencéhez hasonlítják. A 20. század legnagyobb zongoraművészeivel emlegetik egy sorban, Horowitz-cal, Rubinsteinnel, Richterrel. Repertoárján főként Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művek, illetve saját, Liszt-stílusú átiratok szerepeltek. Tehetségét és virtuozitását Kodály is elismerte. Úgy tartják, hogy akármilyen jól is ment a sora Franciaországban, bármilyen elegáns körülmények között is lakott, mindig önazonos maradt, sokszobás kastély-szerű házának csak két szobáját lakta feleségével és fiával, akihez nem csak családi, de komoly zenei kapcsolatok fűzték. A végül a karmesteri pályát választó fiúval közös koncertek, együttes zenei gondolkodás kísérte útjukat.
Amikor fia egy tűzesetben halálát lelte, éppen egy olyan filmszerepre készült, amelyben apját alakította volna, ezért komoly fogyókúrát tartott, szervezete le volt gyengülve, és lakásában a kandalló mellett összeesett. Cziffra György a fiú halálát sosem tudta kiheverni, innentől kezdve nem koncertezett zenekarral és lemezfelvételt sem készített. Ebben hazájával, Magyarországgal kivételt tett, fia halála után két héttel minden erejét összeszedve az első Budapesti Tavaszi Fesztiválon a magyar közönség kedvéért lépett színpadra. A tehetségek segítése és pártolása mindig szívügye volt, nem csak zenészeket, de képzőművészeket is segített alapítványával. Franciaországi lakóhelyén Senlisban megvásárolta az előtte autójavító műhelyként szolgáló Saint-Frambourg kápolnát, amely koncertekre és kiállításokra adott lehetőséget a fiatal művészek számára. További különlegessége ennek a helynek az is, hogy Joan Miró készítette az üvegablakait. A magára főnixmadárként tekintő zseni, akinek életeszménye és művészi krédója az ember és a zene szabadsága volt, 72 évesen egy Párizs környéki klinikán halt meg.
Megkérdeztük Balázs Jánost
Balázs János Liszt és Kossuth-díjas zongoraművész, aki a Cziffra György emlékév alapító művészeti vezetője hat éves korában hallotta játszani a zongoravirtuózt, és ennek hatására döntötte el, hogy klasszikus zenét fog tanulni. A november ötödikei koncert kapcsán elmondta, hogy a születésnapon az eseménysorozat legkülönlegesebb és a nemzetközi fókuszt leginkább Budapestre vonzó eseményére kerül sor. Cziffra romantikus zenei gondolkodása szerinte hungarikumnak nevezhető, hiszen Lisztet követve vált a darabjainak legfőbb interpretátorává, és örökségét, amely velünk van, művészeti credoként át kell adni nem csak a következő zenészgenerációknak, de a közönségnek is, mint zeneművészeti élményt.
Balázs János, fotó: Emmer László
E köré a szándék köré épül az egész emlékév, amelynek fő állomása a november ötödikei koncert lesz. Az esemény megrendezésével kapcsolatosan óriási szerepet játszott a Müpa és személyesen Káel Csaba abban is, hogy már évekkel ezelőtt közös gondolkodásra hívta Balázs Jánost, akinek a programmal kapcsolatos elképzelése az volt, hogy abban reflektálni kell a múltra és a jövőre egyaránt, továbbá arra is, hogy Cziffra György magyar származású volt, de Franciaországban érte el a legnagyobb sikereit.
A francia vonalat a Francia Rádió Szimfonikus Zenekara fogja képviselni, akikkel Cziffra György rengeteget játszott, míg tragikus sorsú fia többször vezényelte őket. Liszt Ferenc Magyar fantázia című darabját rendkívül sokszor adta elő Cziffra György, előtte ez egy ritkán játszott darab volt, virtuóz játékával ő hozta be újra a köztudatba. A koncert nyitányaként hallhatjuk a művet ezen az estén.
A jövőbe mutat Eötvös Péter kuriózumnak számító Cziffra Psodia című zongoraversenye, melyet Balázs János felkérésére, számára ajánlva írt, ez élete első ilyen jellegű műve. A mester több szálon kapcsolódik Cziffra Györgyhöz. Például édesanyja azok közé tartozott, akik az ötvenes években segíteni igyekeztek a Miskolci Nehézipari Egyetem építésére kivezényelt, raboskodó Cziffra Györgynek. A cím szójátéka sem véletlen, hiszen a rapszódia körülöleli Cziffra György életét, így ebben a darabban is elképesztő lelki mélységek és erő jelenik meg.
A műnek Balázs János szerint különleges atmoszférája van, és további különlegessége, hogy a zenekari szólamban a cimbalom is megjelenik, Lukács Miklós előadásában. Az Eötvös Péterrel való közös munkát a szeretet és odaadás jellemzi, első kézből adja át a zongoraművésznek instrukcióit.
Az ősbemutató után a versenymű nemzetközi útra indul, franciaországi, genfi és norvégiai premierek után a világ még számos országában hallhatja a közönség. Balázs János bízik abban, hogy a jövőben számos zongorista játssza a remekművet Cziffra Györgyre emlékezve. Gondolatait azzal zárta, hogy az örökség, a tradíció és egy remek előadóművész nevének fennmaradása az utókor számára akkor lehetséges, ha ennyien mögé tudnak állni, és ilyen sokan tovább is szeretnék adni mindazt, amit Cziffra György rájuk hagyományozott.
