Tűnődések 3. – Umberto Eco könyvtára
Dilemmáink kínjában, avagy embert próbáló kérdések a reggeli zoknik és a nemzetközi glóbusz szférájából. Egy író, olvasó, gondolkodó, és kalkuláló ember tűnődései arról, hová tart századunk, mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk el, és hány cukorral igyuk a reggeli kávét. Filozofikus szemlélődés a kultúra, a gazdaság, a zoknik, a tőzsdék, a kávéscsészék, no és nem utolsósorban a könyvespolcok világából. Eheti téma: Umberto Eco könyvtára.
Olvasnak még könyvet az emberek? Azt hiszem, igen, és nem teljesen reménytelen a helyzet. Temették már sokszor és sokan, de szerencsére mégis csak életben vannak a kötetek. Ahogy a latin mondás tartja: Habent sua fata libelli. A könyveknek is megvan a maguk sorsa. Történetük alaposan összefonódott az emberiséggel, így én abban bízom, hogy jó ideig még nem is engedjük el egymás kezét. Egy jó könyv levétele a polcról egy csésze kávé mellé, olyan pillanat, amit sokan értékelnek. Így volt ezzel Umberto Eco is, hiszen legendás volt a házi könyvtára.
Olvasnak még könyvet az emberek? Umberto Eco könyvtára 30 ezer kötetet tartalmazott. Azt hiszem, ott a polcok között az olvasás-írás-elmélkedés szent háromsága nem volt kérdés, hanem teljesen természetes volt, mint a lélegzetvétel. Umberto Eco sokat írt, olvasott, egyetemeken tanított, és egy kicsit talán olyan is volt, mint akit a középkor hagyott itt nekünk moderneknek. Élő történelem volt ő, két lábon járó kódex, egy hatalmas katedrális, amit nemcsak csodálhat az ember, hanem a hétköznapokon túli szférákhoz is bepillantást ad. Archetípusa volt ő valamifajta hatalmas európai szellemiségnek, az öreg tanítónak, akinek mosolyában ott bujkál még a kópéság is.
Olvasnak még könyvet az emberek? Ahogy a szivarkák és cigaretták füstöltek Umberto Eco ujjai közt, olyan volt, mint valami törzsi mágus, aki a ködösséget, ha kell, megteremti a szemünk előtt, viszont ha szükséges, akkor mégiscsak megtisztítja a teret és bölcsen oszlatja el a füstöt. Mindeközben vidáman nevetgél, mély dolgokról mesél, és úgy tesz, mintha tényleg csak úgy egyszerűen cigarettázgatna bele könnyedén a délutánba. Nevetgélve, sztorizgatva, füstöt eregetve, miközben a Foucault ingát lelkesen hintáztatja.
Olvasnak még könyvet az emberek? Ő jut eszembe tehát sokszor, az öreg Umberto Eco, mint a könyv és a tudás hordozójának bölcs archetípusa, mikor csöndes esti szobámban leülök a könyvespolccal szemközti fotelbe. Csak ülök és nézem szótlanul a könyveket. Az írókkal beszélgetek. Együtt gondolkodunk, kételkedünk, sírunk vagy éppen nevetünk.
Olvasnak még könyvet az emberek? Nem tudom, csak remélem.
