+ művészet & politika

Orbán Viktor egy görög és egy orosz rendezővel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Teodórosz Terzopulosz görög rendezőt, a Színházi Olimpia alapítóját, illetve Valerij Fokin orosz színházi rendezőt, akik a VII. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra érkeztek Magyarországra, valamint Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját.

A megbeszélésen áttekintették a 2023-ban Budapesten megrendezendő Színházi Olimpia terveit és előkészületeit. A Színházi Olimpiát 1994-ben Teodórosz Terzopulosz kezdeményezésére alapították meg. Létrejöttének célja a különböző színházi kultúrák és iskolák összekötése egy fesztivál égisze alatt, melynek során a szakma és a közönség átfogó képet kaphat a világ színházművészetének örökségéről illetve a kortárs színházi tendenciákról.

Az esemény teret ad az alkotók és a nézők közötti párbeszédnek, valamint az előadásokon és szakmai fórumokon lehetőség nyílik a színházi társulatok közti kapcsolatépítésre illetve egymás kulturális tradíciójának megismerésére is. Az eseményen az előadások egy téma köré szerveződnek, és az elnevezés ellenére a Színházi Olimpián nincsenek versenyelemek vagy díjak.

A szervezetnek két adminisztratív központja van, az egyik Athénban, a másik Japánban található.

Teodórosz Terzopulosz 2020 januárjában Budapesten jelentette be, hogy Magyarország nyerte el a 2023-as, 10. Színházi Olimpia rendezési jogát. Az eseményt Madách Imre születésének 200. évfordulóján tartják meg, a Nemzeti Színház éves Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozójával együtt.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott: a Színházi Olimpia magyarországi rendezése egyedülálló lehetőség a magyar kultúra számára, hogy felmutathassa világraszóló értékeit határon innen és túlról, valamint diplomáciai szempontból is megerősítse pozícióit.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    Jókat nem-mindig lehet írni, hát törlésre kerültem…
    Fennáll a veszélye, mivel róla indul a cikk, hogy esetlegesen a főnök szeme elé kerül…
    Mi történne? Mi történhetne? -ha egy pohárka pálinka mellé, olvasgatná a többi bejegyzésemet is?
    Okulna, avagy feddés nézne ki a lap felé? -felém? Netán előfizetné a lapot, vagy akár…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top