A világnak ebben a jóléti szegletében, ahol e sorokat írom, megadatott számunkra egy különleges, talán példátlan tapasztalat: a fiatalság határvonala velünk együtt tolódik egyre feljebb. Már egy egész emberöltő óta hallom, hogy “ne aggódj, még olyan fiatal vagy”, meg amúgy is, a negyven az új harminc, a hetven az új hatvan. De persze maga a fiatalság is elég relatív fogalom. Egy nagyszülő nemcsak az unokát, de annak a szülőjét is gyereknek látja – egy szakma mestereitől, “nagy öregjeitől” pedig akármilyen életkorban rengeteget lehet tanulni.
Amikor Richard Strauss megírta a Szerenád című darabját, tizenhét éves volt. Ez már a XIX. század viszonyai között is fiatalnak számított, ma pedig még inkább. Talán éppen ezért esett a választása az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítványnak erre a darabra, amikor felkérték az idei év mentorált zeneszerzőit, hogy inspirálódjanak belőle, és írják meg a saját fúvószenekari művüket. Kecskés D. Balázs és Francisco Domínguez mindketten 1993-ban születtek, és ugyan évek óta a pályán vannak, még mindig méltán nevezhetjük őket fiatal zeneszerzőknek. Ahogy az 1995-ös születésű Rajna Martin és az 1996-os Jonas Bürgin is fiatal karmesterek: ők is az Alapítvány ösztöndíjasai, akik a Liszt Ünnep október 14-i koncertjét vezénylik majd.
Kecskés D. Balázs zenéjéről ezt írta egy kollégája:
“…kiváló érzékkel, Debussy-re emlékeztetve jeleníti meg az ábrándos nyugalmat, légies szépségű zenéjével káprázatos pillanatokat teremt.”
Valami ilyesmit várhatunk a Wind című darabtól is, amelynek az imént említett koncerten lesz az ősbemutatója. Kecskés D. Balázs a Bartók Konzervatóriumban, majd a Zeneakadémián végezte tanulmányait, amelyek során egymást érték a nemzetközi mesterkurzusok, tanulmányutak, a komponált művek, sőt, a díjak is. Már tizennyolc éves korában dobogós lett egy zeneszerzőversenyen, 2020-ban pedig nemcsak Eötvös-mentoráltnak választották, hanem a Junior Prima és Junior Artisjus díjakat is megkapta. Zenéjében a nagy elődök évszázados tapasztalatait vegyíti a kortárs elemekkel, ‘Franz Schuberttől Katy Perryig’, de a titka leginkább abban rejlik, hogy a sokféle hatásból igazán egyedi hangzásvilágot hoz létre.
Francisco Domínguez Spanyolországban született, és itt kezdte meg alapképzéses tanulmányait a Musikene nevű intézmény falai között. Később a Grazi Művészeti Egyetemen is tanult, és az ő karrierje során sem volt hiány mesterkurzusokból és díjakból. Műveinek listájában olyan darabot is találunk, amelyet tizenkilenc évesen írt, és azóta is ontja magából zenéket nagyzenekartól az elektroakusztikáig. Az Eötvös Alapítvánnyal már 2016-ban elkezdődött a kapcsolata, amikor egy továbbképzési programban maga Eötvös Péter és Toshio Hosokawa oktatták. Még ugyanebben az évben Eötvös őt ajánlotta egy többhónapos alkotói ösztöndíjra, amelynek során egy toszkán falucska alkotóházában lakhatott és komponálhatott. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a mentorprogramba is bekerült, amelynek a Kharir IV nevű alkotás lett az eredménye.
Na és kik ennek a mentorprogramnak a “nagy öregjei”? Az állandó szervezők, Eötvös Péter és Vajda Gergely minden évben bevesznek maguk mellé egy vendéget is. Idén Georges Aperghis görög zeneszerzőre esett a választás, aki a kísérleti színházi zene és a kamarazene mellett olyan különlegességeket is alkot, mint például pszichológiai és elméleti antropológiai szövegek zenévé formálása. Nemrég migránsok beszámolóit, emlékezéseit olvasta; ebből született a Migrants, amelynek – akárcsak Eötvös Péter Aurorájának – október 14-én lesz a magyarországi bemutatója.
“Bekopogtam zeneszerzőkhöz, hónom alatt a munkáimmal. Így találkoztam Iannis Xenakisszal”
– meséli Aperghis, hogyan találkozott tizenhét éves korában mentorával, aki megváltoztatta az életét. Ahogyan most a Kecskés D.-Domínguez-Rajna-Bürgin négyesnek is nagy eséllyel megváltoztatja az a rengeteg tudás és tapasztalat, amelyet Eötvös-mentoráltként szereztek az elmúlt pár hónapban.
