Házaspár az égi színpadon
Immár mindketten elmentetek, drága Mari és Gábor. Személyes és éppen ezért szubjektív, vagy – mondjuk ki – érzelmes nekrológ lesz ez; nézzék el nekem.
Simon Mari színésznő és Mészöly Gábor író, dramaturg itt hagytak minket.
Kedves Mari, te csupán 63 éves voltál, mikor hosszan tartó betegség után 2021. július 29-én az égi színpadra szerződtél. 1983-ban kaptál diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol Marton László osztályába jártál, majd a Vígszínházhoz kerültél. Később játszottál a debreceni Csokonai, a nyíregyházi Móricz Zsigmond, az egri Gárdonyi Géza Színházban, hogy aztán szabadúszóként dolgozz tovább. A színpadon láthattunk téged többek közt Hazel (O’Neill: Amerikai Elektra); Ophélia (Shakespeare: Hamlet); Tünde (Vörösmarty M.: Csongor és Tünde); Andromaché (Euripidész–Sartre: Trójai nők) szerepében, moziban pedig a Cha-Cha-Cha, az Elcserélt szerelem, A kör négyszögesítése, a Szeleburdi vakáció című filmekben és a Szomszédokban. Kevesen tudják rólad, hogy két vaudeville musicalnek is te szerezted a zenéjét (Szollogub: Gyengéd szív bajjal jár, Grigorjev: Az orosz színész lánya). Azt azonban minden barátot tudta rólad, hogy imádod az életet, és hogy milyen rettenetesen megkínzott a betegség, amivel férjed, Gábor oldalán éveken át küzdöttél.
Veled, Gáborom (mindig így szólítottalak, mint ahogy te engem Gyuszikámnak) 1990-ben találkoztam először. Akkoriban az erdőkertesi szociális otthonban laktam, ahol nem sokkal korábban megírtam első kisregényemet, a Kucó-t. A kézirat egy közös barátunk útján jutott el hozzád, te pedig felkerestél engem.
Én akkor még semmit nem tudtam rólad. Nem tudtam, hogy a dédapád Ditrói Mór, a Vígszínház alapító művészeti igazgatója, sem azt, hogy az édesapád Mészöly Tibor színész, dramaturg, színigazgató, édesanyád pedig Ditrói Ilona színésznő voltak. Azt is csak később mesélted el, hogy a lakásotokban mindig nagy művészjárás volt, így történhetett meg, hogy téged, a kis Gábort Radnóti Miklós a térdén lovagoltatott. Továbbá azt sem tudtam, hogy az életedet rakodómunkásként, esztergályosként kezdted, majd a Mafilm Katonai Stúdió dramaturgja, később a Honvéd Együttes dramaturgja és színész tagozatának vezetője lettél, miközben a megújult Esztergomi Várszínház alapító művészeti vezetőjeként és a Budavári Nyár művészeti igazgatójaként is tevékenykedtél. Arról sem volt fogalmam, hogy számtalan nagy tévés produkcióban vettél részt, de írtál a Vígszínháznak kabaréjeleneteket, és számos jelentős színdarabot és tévésorozatot is.
Én csupán egy nagyon kedves és közvetlen embert láttam, aki azt mondta, hogy a regény, amit írtam, jó, bár kicsit még dolgozni kell rajta, de ebben szívesen segít. És segítettél is! Rendszeresen eljártál a szociális otthonba, majd a karácsonyi szünetben anyám óbudai panellakásába és hosszú órákon át gyúrtad, gyötörted, húztad és csinosítottad a szövegemet, minden egyes szónál megkérdezve, hogy szerintem jó lesz-e így. Akkoriban nem voltak még számítógépek, a legépelt szöveget ollóval vagdostuk mondatokra, majd Technokollal ragasztottuk a kellő sorrendben egy másik lapra. Legendás idők voltak, Gáborom!
Még abban az évben meghívtál a Madách Kamaraszínházba, az új darabod bemutatójára. Ez volt a Hoppárézimi, a Zemlényi Zoltán (ZZ) naplóregényéből írt mű, amit Huszti Péter rendezett és a szomorú, de mégis ragyogó emlékű Ternyák Zoltán tett halhatatlanná zseniális játékával. Ahogy engem, úgy Zemlényi Zolit is te fedezted fel, Gábor! Hittél bennünk, és ezért mi is elkezdtünk hinni magunkban. A Hoppárézimi óriási siker lett, mint ahogy 1997-ben közösen írt darabunk, az első kisregényemből született Kucó Radó Gyula rendezésében, Kálloy Molnár Péter szereplésével a Komédium Színházban.
Teltek az évek, és te sosem feledkeztél meg rólam. Bevittél a televízióba, ahol az általad vezetett írócsapattal közösen hoztuk létre a maga idején óriási sikert aratott Űrgammák sorozatot. Mindig kijöttél a Vörösmarty térre, amikor dedikáltam, drukkoltál az új köteteimnek, és többször is vendégem voltál az irodalmi estjeimen. Utoljára 2019. november 15-én találkoztunk Tiszakécskén: csodás beszélgetést ajándékoztál akkor a közönségnek.
Kucó és más életszilánkok című novelláskötetem szintén abban az évben jelent meg, és az Ünnepi Könyvhéten tartott könyvbemutatóra te és Radó Gyula is eljöttetek. Akkor mondtad nekem először, hogy a kötetben megjelent A túra című novellámból remek színdarabot lehetne írni. Én úgy éreztem, ez túl nagy falat nekem, de téged biztattalak: írd meg! Hónapok teltek el, és te végül rászántad magad. Megszületett A túra című kétszereplős fantasztikus színdarab, amit el is küldtél Szalai Kriszta színművésznőnek, aki nagyon szerette, de hát a pandémia….
A darab most is itt van a gépemen – valószínűleg már soha nem lesz bemutatva.
Az utolsó időkben csak Messengeren tartottuk a kapcsolatot. Július 5-én nagy örömmel írtad, hogy a Spirit Színház ismét bemutatja a Hoppárézimit. Persze az örömbe némi üröm is vegyült. Ezt írtad: „Sajnos nem tudok ott lenni. Kár… Gyuszikám, szép, mi?: színházi bemutató helyett hoszpiszt keresünk. “Mecsoda” különbség…!ˮ Utolsó üzeneted augusztus 21-én így szólt: „Gyuszikám, hospice házban vagyok. Egy ágy, egy éjjeliszkrény és egy fél szekrény lett a VÉGSŐ otthonom. /…/ Szevasz Gyuszikám – ennyi volt. “Konec filma”ˮ
Én erre így válaszoltam: „De micsoda film volt, Gábor, micsoda film!ˮ – ezt azonban már nem olvastad; szeptember 23-án Mari után indultál, hogy meghódítsátok az égi színpadokat.
Ahogy premier előtt szokás mondani: kéz- és lábtörést nektek, drága Mari és Gábor!
- Fotók forrása: Mészöly Gábor és Zemlényi Zoltán Facebook oldala.
