Jakabovics Tibor: Mókusugrás / Ültess fát! – Equibrilyum Könyvkiadó – 208 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-01-1437-8
Korszerűség és korszerűtlenég
Jakabovics Tibor könyve nem tartozik a „gyors” olvasmányok közé. Nem unalmas, de megköveteli a belassulást, a mélázást a körülnézést, az elgondolkodást. Vezeti az olvasót, de közben szabad teret is ad, lehetőséget a befogadásra. Ilyenformán a Mókusugrás szembefordul és szembemegy mindazzal, amit a rohanó hétköznapokban tapasztalhatunk: korszerűtlen. Ugyanakkor éppen ez a szembefordulós lassítás az, ami fontossá teheti a könyvet: korszerűvé.
Miközben persze vannak olyan részei, ahol az Olvasó is felpörög:
„Rohanó világ, mondják, és bólogatnak, hümmögetnek hozzá, igazuk lehet, most találtuk fel a kereket, aztán tessék, máris exobolygók után szaladozunk, néha nekem is sok, zsong a mindenem a nagy sebességtől, vagy inkább összenyomódunk a nagy gyorsulástól, nem tudunk kiteljesedni, nem lehet betölteni a természetesen adódó terünket és időnket, nem hagyja a közeg, hát lassuljunk, ha a föld héját kintebb toljuk, akkor úgy fog viselkedni, mint a jégen piruettező táncos, mikor kinyújtja a karját oldalra, lelassul, egyszerű fizika, jóóó, most nem jövök a pível, rendben, de abban megegyezhetünk, hogy a Földet feldagasztani bonyolult mutatvány lenne, inkább ültessünk irdatlanul sok fát, az ugyanazt az eredményt hozza majd, a Föld középpontjához képest a lehető legtávolabbra toljuk ki a szakadás nélküli anyagi szféra szélét, anyagot emelünk ki így és ott marasztaljuk, ettől aztán a pályasíkján valahol kecsesen, de túl gyorsan forgó Anyabolygónk lelassul picit, minél több fa, annál jobban.”
Ültess fát! – szólít fel a könyv alcíme,
és sok-sok mondata. Bíztat, és szinte követel. Ültess fát, ha élni akarsz, ha tudod (vagy tudni akarod), hogy az élet több mint a létezés – ahogy az erdő is több mint a fák összessége… De persze fák nélkül nincsen erdő! Ültess fát!, írom le már többedszer, s nem szégyellem bevallani, hogy a könyv a maga lassú – de annál erősebb – sodrása magával ragadott. Hagytam, hagyom, hogy elsodorjon az emléktöredékekből, elmélkedésekből és tervekből összeálló irodalmi alkotás, melyet nehéz lenne műfaji keretek közé szorítani.
Nem szakkönyv és nem memoár,
mégis mindkettőnek előnyös oldala része a könyvnek… bár vitathatatlan, hogy a szakmaiság a Mókusugrás esetében inkább egyfajta lelkület. Vagy lelkiség. Ha nem lenne ronggyá koptatva a szó, azt mondanám:
spirituális társasutazás Jakabovics Tiborral,
aki – ha csak az interneten nézel utána, ott is nyilvánvaló: – igazán érdekes fazon. Irodalmon kívüli életútja azt mutatja, hogy nem szorul rá az irodalmi elismerésre. Talán ez a mozzanat is kell/kellhet ahhoz, hogy a könyv igazán őszintén és meggyőzően kínálja fel saját programját: Ültess fát!
„Faismerőseim is vannak, azokon kívül is, akiket elültettem, sokan vannak, barátom csak pár, velem egyárnyalatú csak egyetlen, bárhol lenne, felismerném őt.”
A Mókusugrás című kötet szépsége elsőre
disszonánsnak is tűnhetne. Mintha a felhasznált nemes alapanyagok, a vastag papír, a súlyos borító nem állnának összhangban az erdővédő és faültető hevülettel. De aztán olvasás közben kiviláglik, egy régi igazság. Azzal, hogy megadjuk a módját, meg is becsüljük azt, amihez odafordulunk. Ültess fát!, javasolja Jakabovics Tibor, s ha már előállt ezzel az irodalmi minőségű szöveggel, akkor tényleg méltatlan lenne szórólap minőségben vagy sajtpapírokon üzenni az Olvasóknak. A kötet megtervezettsége, szépsége és a felhasznált anyagok minősége nem csak a figyelem felkeltésére szolgálnak, de mindez főhajtás is. Az erdő előtt.
„Pár ezer könyvet elolvastam máig, papírból vannak, ahhoz pedig fa kell, irdatlanul sok. A könyv minden tudás hordozója, igen, archaikus adathordozó, az emberiség nem tartana itt a könyvek nélkül, az emberiség, amely soha nem tudott ennyit magáról, az univerzumról, mindenről, és sohasem bánt ilyen pazarlóan a tudás kincsével, még sosem élt vissza ennyire azzal, amit esélyként kapott.
Fák adták életüket – nem önként – azért, hogy olvashassunk.
A fa legnemesebb kiteljesedése a könyv, a fának lombja, törzse, gyökere, virága, termése és könyve van. Könyveikkel összehálóznak bennünket, embereket, az Erdő létezésébe kapcsolnak valami különös módon. Pár száz könyvet egy megtermett fa, egy könyvtárnyit egy kisebb erdő hagy örökül…”
Elveszi az erdőtől a fát a Mókusugrás című könyv,
s elveszi az időt az Olvasótól, amint azt az Olvasó az olvasás kapcsán már megtanulhatta. De az igazi kérdés nem az, „mi az, amit Jakabovics Tibor könyve elvesz?”, hanem sokkal inkább az: „mi az, amit a Mókusugrás az Olvasónak ad/adhat?”.
S ez az a pont, ahol a kötet valóban értékessé válik, hiszen többet kínál, mint amennyit elvesz. Nem csak az olvasónak kínál többet, mint az elveszett idő, de még az erdőnek is.
