+ Irodalom

Így köszöntötték pályatársai a 90 éves Czigány Györgyöt

fotó: Youtube/Petőfi Irodalmi Múzeum

Zenés irodalmi esten köszöntötték pályatársai és barátai csütörtökön Czigány György írót, költőt, zenei rendezőt 90. születésnapja alkalmából az Óbudai Társaskörben.

A Mit láttál az úton? – emlékek, versek, zenék című esten közreműködött mások mellett Ábrahám Márta hegedűművész, Mohai Gábor előadóművész, Szabó Győző tanár és Benke László költő.

Az esten Czigány György Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető, érdemes művész a műsor címéről elmondta, hogy egy középkori gregorián szekvenciára utal, amely szimbólumként az egész emberi létezés, sors gondolatait sugallja.

Felidézte, hogy életében, rádiós és televíziós munkái során is sok nagyszerű emberrel találkozott, s ezekből a találkozásokból barátságok is születtek. A tapasztalatai, felismerései közül kiemelte annak megértését, hogy csak az lehet szép a műalkotásban, ami igaz, tehát az igazság a legfontosabb a műveknél. Példaként említette Ottlik Géza, Weöres Sándor és Ferencsik János munkásságát.

Kitért arra is, hogy a közeljövőben 90 verset tartalmazó kötete jelenik meg a Szent István kiadó gondozásában.

Turczi István költő, a Magyar Írószövetség költői szakosztályának elnöke Czigány György gazdag és szerteágazó pályájára hívta fel a figyelmet, a megjelent csaknem 40 verseskötetre, valamint a mikrofon és kamerák előtt eltöltött mintegy 50 évre: Czigány György interjúk sokaságát készítette mások mellett Illyés Gyulával, Ferencsik Jánossal és Pilinszky Jánossal.

Czigány György pályáját a szeretet és az elfogadás táplálja, „életműve tágas”, befogadó és befogadható, megrendítő és a hiányosságainkkal szembesítő – hangsúlyozta Turczi István.
Lezsák Sándor költő, az Országgyűlés alelnöke Czigány György műsoraira, írásaira, riportjaira emlékezett, kiemelve a Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben című vetélkedőt, amelyen nemzedékek nevelkedtek.

Czigány György Budapesten született 1931. augusztus 12-én, 1951 és 1956 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre járt, ahol zongoraművész tanári diplomát szerzett Kadosa Pál tanítványaként. A Magyar Rádió munkatársa és zenei főosztályvezetője volt 1956-tól 20 évig, 1976-1996 között a Magyar Televízió munkatársa, 1999-től az Írószövetség költői szakosztályának elnöke volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top