Mind morcosak vagyunk!
Igenis, kérem, mi olvasók most mind nagyon morcosak vagyunk Dóka Péter íróra! Ha valahol szembejön velünk, az biztos, hogy rettenetesen csúnyán fogunk nézni rá! Még az sem kizárt, hogy a nyelvünket is kinyújtjuk, majd felvetett állal, randán grimaszolva megyünk tovább, és eszünkbe sem fog jutni (pedig ezt korábban már többször fontolgattuk!), hogy a vállunkra emelve vigyük körbe a fél galaxison, így ünnepelve őt!
Hogy miért vagyunk ennyire durcásak?
Hát mégis hogy lehet olyat kijelenteni, hogy a Szupermalac és Űrpatkány című zseniális sorozatot a szerző, Dóka Péter trilógiának tervezte, s mivel most jelenik meg a várva várt harmadik kötet, hát itt a vége, kész, nincs tovább?!
Manapság a magyar könyvkiadásban, irodalmi életben egyébként is sok fárasztó, bosszantó, dühítő és elkeserítő dolog történik. Muszáj még azzal is tetézni a córeszt, hogy már hiába várjuk a folytatását ennek az egyébként remek (gyerek)könyvnek?! A „gyereket” azért tettem zárójelbe, mert a Szupermalac sorozat a felnőtt olvasók számára is kifejezetten szórakoztató. Végre egy olyan mesekönyv, amin a szülő együtt tud nevetni a gyerkőccel. Máli Csaba rajzai viccesek, lendületesek, érezhetően őszinte szeretettel készültek, Dóka Péter szövege, meseszövése, őrült ötletei, eleven karakterei pedig biztos örömforrást jelentenek az olvasó számára.
Aki nem tudná, Szupermalac nagyon gyors. Annyira gyorsan tud repülni, hogy még a fényt is lehagyja (fityiszt neked, Albert Einstein!), mi több, olyan rettentő mód gyors, hogy még az időben visszafelé is képes közlekedni! Ez neki a szuperképessége – bár a baromfiudvar lakói, akik annak idején kiközösítették őt, azt mondanák, hogy Szupermalac valódi szuperképessége a falánkság, de ne hallgassunk rájuk; buta tyúkok (meg kacsák, macskák és a többiek)!
Szupermalac legjobb barátja Űrpatkány, aki meg egyszerűen zseniális! Még Albert Einsteinnél is okosabb, de azért visszafogja magát, nem villog folyton az eszével, csak amikor épp szükség van rá. Szerénysége néha odáig viszi, hogy olykor még butának is nézhetnénk őt, pedig okos, mint az E=mc2!
Nagy gond azonban, hogy ez a príma szuperpáros, no meg a hozzájuk csapódott, szintén szuper kis csipetcsapat (mind remek karakter!) még mindig nem kapták meg szuperhősi működési engedélyüket! Hát igen, a Dóka-galaxisban is előfordul bürokrácia, no meg irigység, amitől sajna az ottani, szuperhősöket bíráló bizottság (vagy mi) sem mentes. Nem hivatalos szuperhőseink, akik korábban már megoldottak néhány űrzűrös esetet, joggal várnák el a működési engedélyt, ám hiába, az sehogy sem akar megérkezni, pedig már a legvészebb vészhelyzet, a szerelmi bánat is felütötte köztük a fejét. Nem csoda hát, hogy végül unalmában az egyikük olyan lépésre szánja el magát, amitől aztán az egész galaxis a fejetetejére áll.
Természetesen aggodalomra semmi ok, hisz ha egy szuperhős elszúr valamit, akkor majd előveszi a mégszuperebb képességeit, és szépen (vagy keserves kapkodás közepette) rendbe hoz mindent! Malacunk és patkányunk, a számkivetett páros sem ijed meg (na jó, kicsit megijed, de aztán…!) a feladattól.
Hogy a galaxis hivatalosan bejegyzett működési engedéllyel bíró szuperhősei mind egy szálig elveszítették saját szuperképességüket, miközben a mélyűr legijesztőbb főgonoszai épp egyszerre lendülnek támadásba? Sebaj! Jön már Szupermalac és Űrpatkány, a kicsit sem félelmetes, ám annál viccesebb páros, hogy egycsapásra (pontosabban egyidőutazásnyira) mindent megoldjon!
Dóka Péter háromrészes mesekalandja a még mindig kissé avítt, poros gyerekkönyvkiadás egyedi stílussal bíró, nagyszerű darabja. Most már csak az a gond, hogy a szerző és a kiadó lezárt trilógiáról beszél, pedig a Szupermalac és Űrpatkány univerzuma még tele van végtelen számú nevettető, jópofa, kedves csodával, amit mind-mind elénk, olvasók elé kéne tárniuk!
Azt hiszem, a legjobb lesz, ha két szeretett hősünkbe vetjük minden bizodalmunkat! Űrpatkány már biztosan értesült róla, hogy ez a Dóka nem akarja megírni a szuperhős csapat további kalandjait, úgyhogy épp tervet kovácsol Szupermalaccal. Talán átlátogatnak majd ide, a mi dimenziókba, és jó alaposan összekutyulják a makacs író tollait, telerágózzák a laptopja billentyűit, és még a haját, szakállát is kegyetlenül kifésülik, hogy őkelme végre belássa: a kalandoknak folytatódniuk kell!
Csodálkoznék, hogy az eleve irritáló címadás, az irritáló címszereplőkkel, nem megcélzottan, nyíltan, vagy latens módon, a magyar társadalom tűrőképességének a tesztelése lenne…
Jó okom van feltételezni, hogy a született rasszisták „kulturális” attakjának egy piciny, „érzékenyítő” szegmensével találkozhatunk olvasáskor…
Időt nem szánhatok e dicső mű elolvasására, de, ha valaki, a „fizetett hirdetésen” túl, tud valami jót, érdemlegeset írni, ám tegye meg…
Lehetséges, hogy irodalom címen, már megint, csak egy szokásos cionista förmedvénnyel találkozhatnánk?