Maci és mackónadrág – Kosaras történet
Csapatunk, az ASE /Atomerőmű Sportegyesület/ egy hosszú, unalmasnak tűnő buszutazás résztvevőjeként poroszkált Kentucky végeláthatatlan kukoricaföldjei között. A reggel bejelentett aznapi távolság több, mint 500 kilométer Ohio-ig, tehát nagyon sokat jelentett a sportolókra jellemző monotóniatűrés.
Valamit segített ezen, hogy megálltunk Saint Louis-ban és kikapcsolódásként mentünk egy menetet a világhírű Gateway Arch-on. Ez az egyik leghíresebb 192 méter magas látványosság a városban, amit nem kosarasoknak terveztek a szűk kabinjaival. Ezután egy darabig királyi ülésnek hatott a busz kényelme.
A fiúk közül néhányan kártyáztak, volt, aki aludt vagy olvasott. Maci, a kiváló középjátékos ismét megcsinálta kedvenc trükkjét velem. Olvasás közben hullámszerűen szoktam elaludni, hol hosszabb, hol rövidebb ideig. Korábban már felfedezte, illetve kísérletezett azzal, hogy ha az ölemben lévő könyvben előre vagy hátra lapozott, akkor felébredésem után habozás nélkül folytattam az olvasást, nagy derültséget okozva az ügybe bevont társainak.
Később valahogy szóba került az amerikai fiatalok nadrágviselete, ami úgy nézett ki, mintha a szárak között több méter anyagot hagytak volna a szabászok. A vita során mindenki elmondta, hogy az amerikaiak milyen hülyék, jómagam amellett kardoskodtam, hogy ennek is megvan a magyarázata.
Akkoriban Amerikában a divatos utcai sportok a görkorcsolyázás és a gördeszkázás voltak. Azt emlegettem, hogy a sportolás közbeni eséseknél jól jöhet az az anyagmennyiség, ami ott alul található. Maci azonnal lecsapott a kínálkozó lehetőségre, és kijelentette, hogyha felveszek egy ilyen melegítőt görkorcsolyázás közben, akkor ennek fejében négykézláb és ugatva megy fel Paks egyik meredek utcáján.
Munti, a szuper bedobó fülig érő szájjal azonnal vállalta a párbajsegéd és versenybíró szerepét, és megpecsételte a kézfogással szentesített megállapodást. Hazatérésünk után már majdnem feledésbe ment a dolog, de Munti nem hagyta annyiban, és rávette Macit, hogy ne a meredek utcán, hanem a bevásárló központ előtti téren derüljön ki, hogy én milyen hurka vagyok a görkorcsolyán, és akkor kevesebb időt kell neki is négykézláb járni.
A színhely kiválasztásában sokat jelentett, hogy a déli időben a boltok előtt sokkal nagyobb forgalom volt, mint másutt. Már semmit sem lehetett visszacsinálni. A csapat megszervezte a helyi televízió jelenlétét, és a délelőtti edzés után elindultunk a fellépésre. Utólag bevallva, nagyon mocsoknak éreztem magam, mert senki nem tudta, hogy korábban jégkorongoztam is, tehát nem voltam rossz viszonyban a korcsolyával. Ez a tény már a kocsiból való kiszállásnál egyből meglátszott Maci arcán, de az adott szó kötelez.
Mondanom sem kell, hogy mekkora örömöt szereztünk a járókelőknek, ahogy a 215 centiméter magas városi kedvenc ugatva követi korcsolyázásomat fél órán át. Többen megsimogatták és vigasztalták a rossz gazdaválasztás miatt. A helyi televízió a műsorára tűzte a ritkán látható eseményt, majd másnap a szilveszteri műsorban is lejátszották, azzal a kiegészítéssel, hogy a város és az esemény kedvelt riportere, Évike felvette az ominózus melegítőt, ami természetesen a feje búbján is jóval túlért.
