„Azt kívánom a közönségnek, hogy ők is éljék át azt a csodát, amelyben nekem részem lehetett”
Frédéric Chopin egy alkalommal arról beszélt barátainak, hogy halála után ha a barátai játszanak majd valamit az emlékére, ő a túlvilágról hallgatni fogja őket. Egyikük lelkesen ajánlotta, hogy a csello-zongora szonátáját fogják majd előadni, de ő hevesen tiltakozni kezdett: „Ne, ne tőlem! Valami igazán jó zenét játsszatok! Például Mozartot.” A Bartók Nemzetközi Művészeti Hetek Mozart estjének repertoárján három különlegesen szép darab is szerepel. Lehetőségünk lesz egy egyedi hangszer, a fortepiano megismerésére, melyet Berecz Mihály zongoraművész, számos rangos zenei verseny díjazottja szólaltat meg, visszarepítve ezzel a közönséget Wolfgang Amadeus Mozart korába. Vele beszélgettünk a május 18-i koncertről, ami 19.30-kor kezdődik.
- A Bartók Tavasz virtuális hangversenytermébe a belépés díjtalan.
Mi teszi különlegessé a fortepianot?
A fortepiano a mai zongora elődjének tekinthető, de sok különbség fedezhető fel közöttük. Az a típus, amin én játszom, egy 1780-as években készült bécsi hangszer kópiája. Kisebb méretű, mint egy mai zongora, és szinte minden fából készült rajta. Nem látványos, de fontos eltérés, hogy a húrok egyáltalán nem keresztezik egymást, ettől is különleges a hangzása. A pedálokat pedig nem lábbal, hanem térddel kell használni, bár ezt a nézők alig érzékelik. A hangereje jóval halkabb, de a basszusa mégis karakteresebb hangzású. Amíg a modern zongorákon nagyon sokáig szól egy hang, itt sokkal rövidebb a lecsengési idő, és ez előadói szempontból nagy különbség.
Milyen feladatot jelent az átállás egy ilyen típusú hangszerre?
Kevesebb lehetőség van ilyen típusú hangszeren játszani. Hozzá kell szokni, hogy minden kisebb, mindent finomabban kell rajta játszani – ez nagy kihívás. Nincs felsőtestből való zongorázás sem, amit a modern zongoránál használok. Inkább csak ujjakból és közelről játszom, viszont zeneileg sokkal könnyebb, mert eredetileg is ilyen hangszeren szólaltak meg ezek a művek, így ebből a szempontból nem kell alkalmazkodni a hangszerhez.
A régizene előretörésével megfigyelhető a fortepiano népszerűségének a növekedése is. A korhű hangzás indokolja ezt?
Igen, mert sokkal közelebb tudja hozni azt a hangzást, amit Mozart annak idején elképzelt. Sok nehézség is van persze, mert nem egyszerű ilyen hangszerekhez hozzájutni, ugyan kópiákat gyártanak, de az eredetieket nagyon nehéz rekonstruálni. Valamint nagyobb hangversenytermekben nem könnyű Mozart zongoraversenyeket korabeli hangszereken megszólaltatni. Ilyen szempontból szerencsés is, hogy az egész koncert felvételről szólal meg. Nem vagyok benne biztos, hogy élőben a Müpa nagytermét ez a kis hangszer úgy betöltötte volna, ahogy megszokhattuk. Így, hogy a mikrofonoknak játszottam, én is nyugodtabb voltam, több lehetőségem volt finomabb hangzásokat kicsalni a hangszerből.
Milyen a viszonyod Mozart műveihez, fel tudod idézni az első találkozást a darabjaival akár hallgatóságként, akár előadóművészként?
Először Fischer Annie előadásában hallgattam zongoraversenyeket, akkor szerettem bele Mozartba. Ezt követte a Varázsfuvola és más művek. De sokat kellett várnom, amíg a zongoratanárnőm megengedte, hogy Mozartot játsszam. Nagyon nagy boldogság volt az első darabot, a 453-as zongoraversenyt megtanulnom. Azóta a repertoárom egyik legfontosabb zeneszerzője, tizenegy zongoraversenyt gyakran játszom a művei közül. Mindig nagy öröm megszólaltatni, főleg amikor Vashegyi Györggyel dolgozhatok együtt, hiszen a legtöbbet vele játszottam Mozartot. Az is fontos, hogy a zenekarnak és a karmesternek ugyanolyan szerepe van a zongoraversenyben mint a szólistának. Nagyon nem mindegy, hogy az ember kikkel szólaltatja meg a versenyműveket, ezért lényeges az összeszokottság, és az, hogy azonos zenei nyelvet beszéljünk.
Az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal is hosszabb időre nyúlik vissza a közös munka?
Az Orfeo Zenekarral a német érettségim napján koncerteztem először, Mozart és Beethoven zongoraversenyt is játszottunk aznap. Ez hat éve történt, és azóta már sok fellépésünk volt. Baráti a viszonyom a zenekarral, ki kell emelnem Paulik László koncertmestert, aki kamarazenei tanárom volt – mindig nagy öröm a velük való muzsikálás!
Mitől tud Mozart zenéje örökérvényű maradni?
Egyrészt a mesterségbeli tudása miatt. Az akkori zeneszerzők komoly formatani, hangzattani alapokat kaptak. De ízlése megkülönbözteti őt minden más szerzőtől. Ahogyan ő kiválasztotta a rendelkezésre álló eszközökből, hogy melyeket és milyen mennyiségben használjon fel, csak nagyon kevesen tudták rajta kívül. A zenéje által közvetített érzelmek, melyek különösen zongoraversenyeiben mutatkoznak meg, azt is megmutatják, hogy hogyan tudta a műveit előadni, virtuozitása, előadói képessége szintén egyedülálló. Ilyen szempontból a zongoraversenyek mindenképp különleges helyet foglalnak el az életműben. Művei nagyrészt pozitív kicsengésűek, de nem tudnék olyan Mozart-darabot említeni, amelyben a fekete felhők ne jelennének meg. A koncerten szereplő Esz-dúr zongoraverseny lassú tétele különösen sötét hangvételű, megelőlegezve a szünet után megszólaló C-moll mise Kyrie tételét.
Miért érdemes meghallgatnia a közönségnek ezt a koncertet?
Elsősorban a C-moll misére hívnám fel a figyelmet, ami Mozart (a Requiemen kívül) legjelentősebb szakrális műve. Némelyik tétel (például a Laudeamus Te) akár Mozart valamelyik olasz nyelvű operájában is megállná a helyét. Ezt a művet volt szerencsém élőben hallani a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral, Vashegyi György vezényletével, és felemelő élmény maradt a számomra. Kívánom a közönségnek is, hogy éljék át ezt a csodát, amelyben nekem is részem lehetett.
Készülsz-e az élő koncertekhez való visszatérésre?
Júniusban már élőben fogok Bartók műveket játszani a Bartók Emlékházban Osztrosits Évával. Nyáron sok koncert lesz, többek között játszom majd a KaposFesten, illetve a Szent István Szimfonikus Zenekarral a Vajdahunyad vára előtt, szabadtéren. Bízom benne, hogy a közönség már nem csak a képernyők előtt, de élőben is részt tud venni ezeken a koncerteken.
