A belga, az angol, az olasz meg az orosz bemennek a… hát most éppen sehova. Négy karmester zenekara és énekesei értelemszerűen még mindig nem utazhatnak Budapestre, hogy személyesen vegyenek részt az első Bartók Tavaszon, így mindannyian a saját otthonukból közvetítenek egy-egy csodálatos koncertet. Művészemberek lévén persze az éppen aktuális otthonuk nem feltétlenül a hazájuk is. Ugyan Riccardo Chailly esetében ízig-vérig olasz zenei élményt hallhatunk, és Sir John Eliot Gardiner is Angliából jelentkezik, a belga René Jacobs ezúttal viszont Svájcban, az orosz Vaszilij Petrenko pedig szintén Angliában vezényel majd. Lássuk, mi mindent hoznak a mi otthonainkba ezek a karmesterek!
Ki az a Vaszilij Petrenko?
Ezt kérdezgette minden zenei és művészeti lap Nagy-Britanniában, amikor 2018 nyarán a Royal Philharmonic Orchestra bejelentette, hogy a 2021/2022-es évadtól ő vezeti majd a zenekart. A kérdés persze költői volt, hiszen Petrenko ekkor már elismert névnek számított a szakmában. Az orosz származású karmester még a kétezres évek elején került a szigetországba, ahol azzal szerzett nevet, hogy a liverpooli filharmonikusok történetének legfiatalabb karmestere lett. Majd 2007-ben egyike lett annak a nyolc kiválasztottnak, akiket beválogattak egy tíz évig tartó programba, hogy a nagyközönség és főleg a kisiskolás gyerekek körében népszerűsítsék a klasszikus zenét.
“A legfontosabb a felfedezés, a befogadás érzése – mindenkit várunk a koncertekre! A sokszínűség nagyon fontos, mindenki számára elérhetővé kell tennünk a klasszikus zenét. Ahhoz, hogy megértsd, nem kellenek szavak, a zene üzenete a szívek között közlekedik.”
Ezt annak kapcsán nyilatkozta Petrenko, hogy milyen lesz egy ötezer férőhelyes koncertteremben dolgozni; és talán éppen azok töltik majd fel a sorokat, akiket annak idején ő maga vezetett be ebbe a világba. Petrenko egyébként vezényelt is fiatalokat, ugyanis 2008 és 2013 között a brit National Youth Orchestrával dolgozott, és mindeközben hosszú távra szóló szerződése volt még az Oslói Filharmonikusokkal is. (Vajon mikor volt ideje aludni…?) Most azonban vége az oslói és a liverpooli szerződéseknek, és kezdődik a következő nagy kalandja a Royal Philharmonic Orchestrával, akikkel május 17-én máris fellép a Royal Albert Hallban.
Egy János a múltból és egy a jelenből
Éppen harmincöt éve vették fel Bach János-passiójának azt a verzióját, amelyet Sir John Eliot Gardiner vezényelt, és amely iskolát teremtett ennek a műnek az előadásában. Gardiner 1964-ben debütált a pályán, és ma az egyik legfontosabb, legközpontibb egyénisége a régizene műfajának, aki még egy könyvet is írt Bach zenéjéről. Egyik nyilatkozatából sejthetjük, hogy a János-passió különösen közel áll a szívéhez:
“Ez a mű azóta is itt él bennem, hogy 1986-ban először rögzítettem. Bach legalább annyira szánta a János-passiót istentiszteletnek, mint vallásos témájú műalkotásnak, és majdnem háromszáz évvel az első előadása után ugyanolyan hihetetlen hatással bír a hallgatóságra, legyenek bármilyen vallás hívei, vagy akár semmilyenéi.”
Erre gondolhattak az oxfordi Sheldonian Theatre-ben is, amikor kifejezetten nagypéntekre hívták meg Gardinert és Monteverdi Choir, illetve English Baroque Soloists nevű zenekarait. Május 14-én ennek a koncertnek a felvételét hallgathatjuk meg, ezúttal a Bartók Tavasz programjának részeként. A történelmi forrásokból tudjuk, hogy Bachnak sok nehézséget okozott a János-passió, amelyet már a bemutatója napján rossz helyre hirdettek meg; majd következett a folyamatos átírás, a keserű viaskodás a munkaadókkal, a darab félretevése, majd pedig, nem sokkal a halála előtt, visszatérés az átdolgozások előtti verzióhoz. Ha akkor tudhatta volna, hogy legalább ebben a furcsa XXI. században ilyen sokan hallgatják majd, sőt, újabb és újabb felvételeken őrizgetik az élő koncertek lélegzetelállító emlékét…
René Jacobs, a költői karmester
Szép ívet írt le a belga művész úr karrierje: fiúkórus tagjaként kezdte az éneklést, majd kontratenorként ismerte meg az világ az operák színpadán. Mindezek után aztán átváltott a karvezetésre, ahol is leginkább a barokk és klasszicista korszakokkal foglalkozik. Gardinerhez hasonlóan Jacobs is nagyon szereti Bachot – nagy álma volt például, hogy felvehesse a Máté-passiót -, most azonban valami mást hallhatunk tőle: Haydn Stabat Materjét a Kammerorchester Basel és négy szólista közreműködésével.
A május 8-án érkező műsor ismertetőjében meglepően szerény és kitárulkozó sorokat olvashatunk Haydntől, aki bevallja, hogy minden erejét latba vetve zenésítette meg a középkori Mária-himnuszt, és ő maga lepődött meg legjobban, amikor a korszak nagy komponistája, Johann Adolph Hasse méltatta a munkáját. Gyönyörűen rímel ez a történet René Jacobs egy korábbi nyilatkozatára, amelyben az éneklésen “edződött” karmesteri pályája kapcsán így tűnődik el:
“Mivel az énekesek mindig a szöveget fogadják be először és csak azután a zenét, nekünk, karmestereknek eleve a költészet szerelmeseinek kellene lennünk. Ez azonban csak ritkán fordul elő. Amikor én készülök egy operára, mindig a librettó tanulmányozása az első, ami több napig is eltarthat. A próbákon aztán dallam nélkül is átveszem a művet az énekesekkel. Számomra a költészet akkor is zene, ha nincsenek fölötte hangjegyek.”
Riccardo Chailly és a nagy zenei évfordulók
Bartók száznegyven éve született, Stravinsky ötven éve hunyt el. Leginkább ezek az évfordulók motiválták Riccardo Chailly karmestert és a Filarmonica della Scala együttesét, hogy a Román népi táncokkal, A katona történetével és a Tavaszi áldozattal járuljanak hozzá az első Bartók Tavasz programjához. A koncertet a Teatro alla Scalából közvetítik majd május 7-én, így Chaillynek az emlékeihez kell visszanyúlnia arról, hogy milyen volt, amikor tényleg Budapesten játszhatott:
„Emlékszem az első, 1980-as budapesti fellépésemre, amikor 27 évesen az Operaházban Stravinsky Tavaszi áldozatát adtuk elő. Az első próbákat is fel tudom idézni, majd a pár nap múlva az Erkel Színházban adott koncertet is. Jól emlékszem arra a felismerésre, amit a magyar muzsikusokkal kialakított kapcsolatomon keresztül sikerült leszűrnöm: hogy milyen fontos a zene ebben a városban. Ezért is veszek részt nagy örömmel egy új, Bartóknak szentelt fesztivál indulásában. Egy rövid darabot, egy igazi kincset választottam tőle a programba: a Román népi táncokat. Ez a zseniális, csupán ötperces mű – amelyet Bartók igazán különlegesen hangszerelt meg – tele van örömmel.”
Igazi öröm persze az lenne, ha végre véget érne a járvány, és személyesen üdvözölhetnénk Magyarországon Riccardo Chaillyt, René Jacobsot, Vaszilij Petrenkót és Sir John Eliot Gardinert a zenekaraikkal és énekeseikkel együtt. De ahogy az olasz mester mindannyiuk nevében kimondta, meg kell törniük a csendet most is, így is, üres széksorok előtt, ahol csak pár kamera fordul feléjük némán és szenvtelenül. Mert tudják, hogy az a kamera mi vagyunk, és várjuk őket, lelkesen hallgatjuk az online közvetítést, sőt, még tapsolunk is, hátha a szívükben azért meghallják. Mert nemcsak a muzsikusok nem választhatják a csendet, hanem mi, hallgatók sem…
