Különleges online koncerttel és két német mesterművel jelentkezik a pécsi Pannon Filharmonikusok: május 6-án a Kodály Központból streamelik Brahms talán legmegindítóbb, legszenvedélyesebb szimfóniáját, a Harmadikat, és Richard Strauss egyik ritkán előadott, de annál izgalmasabb zenekari szvitjét, Az úrhatnám polgárt.
Az irodalomtörténet során számos novella, színpadi mű és film foglalkozott a parvenü jelenségével, lélektanával és a felkapaszkodott, műveletlen gazdagok kifigurázásával. Petronius Satyriconja például már az ókorban bemutatta, milyen is az, amikor sznob újgazdagok igyekeznek fitogtatni nemlétező műveltségüket, a hatalmas közönségkedvenc, a Hyppolit, a lakáj című film pedig a két világháború közti időszak magyar újgazdagjainak állít könnyekig megnevettető emléket.
A téma talán leghíresebb feldolgozása azonban az emberi viselkedésminták egyik legnagyobb megfigyelőjétől, a minden korban húsbavágóan aktuális Molière-től származik. A francia szerző 1670-ben írta meg Az úrhatnám polgár című balettkomédiát, amelyhez XIV. Lajos udvari zeneszerzője, a francia operastílus megteremtője, Lully komponálta a kísérőzenét. A darab korabeli előadásai valóságos összművészeti ünnepnek számítottak, amelyek létrejöttében a kor legnépszerűbb drámaírója és zeneszerzője mellett Párizs legünnepeltebb koreográfusa, illetve díszlet- és jelmeztervezője is részt vett.
A mű eredeti címe Le Bourgeois gentilhomme, amely önmagában oxymoron, hiszen Molière korában a „gentilhomme”, azaz nemesember nem lehetett „bourgeois”, azaz polgár. Molière ennek megfelelően egyik társadalmi osztállyal sem bánik kesztyűs kézzel: egyaránt kifigurázza a közönséges és törtető középosztályt és a hiú, sznob arisztokráciát is.
Az úrhatnám polgár főhőse az újgazdag Jourdain, aki mindenáron arisztokratának szeretne tűnni: tánc- és vívómesterhez jár, és bár nős, egy özvegy márkinőt ostromol szerelmével. A lányát, Lucile-t a fiatal nemesemberhez, Dorante-hoz akarja férjhez adni. Lucile azonban Cléonte-ba szerelmes, és jól látja, hogy az apja által kiszemelt vőlegény nem más, mint léha hozományvadász. A leleményes Cléonte török hercegnek adja ki magát, és így kéri meg Lucile kezét Jourdaintől. A szerelmesek terve sikerül: a rászedett apa egy fényűző vacsorán rengeteget iszik, és végül áldását adja a fiatalokra.
Csaknem 250 évvel a francia klasszicista vígjáték bemutatása után, a 20. század elején a szimfonikus költemény német nagymestere, Richard Strauss vette újra elő Az úrhatnám polgár történetét. Strauss zenéjében mindig is változatos programokat dolgozott fel, többek között a Zarathustra-mítoszt, Don Quijote és Macbeth történetét és Till Eulenspiegel legendáját, csak hogy a legnépszerűbb szimfonikus darabjait említsük.
A Molière-sztori felelevenítésének ötlete Strauss állandó alkotótársától, a bécsi költő-drámaírótól, Hugo von Hoffmanstahltól származott. Ez lett a két szerző leghosszabb ideig tartó, legbonyolultabb közös munkája. A balettkomédiát némileg egyszerűsített cselekménnyel, de további zenebetétek, sőt egy egész egyfelvonásos opera hozzáadásával tervezték feléleszteni. Az ősbemutatón ugyanis a török témájú zárójelenet helyett az Ariadne Naxos szigetén című operával végződött az előadás. Az eredmény azonban túl hosszú lett, és a stuttgarti közönséget sem nyerte meg az 1912-es premier sajátos keveréke, ezért a két darabot a későbbiekben szétválasztották és kicsit átalakították.
Az Ariadne 1916-ban bemutatott verziója azóta is az operaházak repertoárjának állandó része. A kibővített balettkomédiának pedig 1917-ben volt a premierje, majd ebből a kísérőzenéből komponálta meg Richard Strauss a Pannon Filharmonikusok hangversenyén hamarosan hallható zenekari szvitet, amely rendkívüli helyet foglal el a zeneszerző művei között. Hangzása ugyanis – a Molière-Lully művet idézve – archaizáló, egyes részei pedig egyenesen Lully eredeti zenéjének feldolgozásai. Egyes tételeiben az újgazdag polgár életének jelenetei köszönnek vissza sok zenei tréfával, dallamos és virtuóz fúvósszólókkal: a kilenctételes műben a Nyitányt és a Menüettet a Vívómester, majd a Szabók tánca követi, ezután Cléonte megjelenése és további táncok következnek, végül a fergeteges Vacsora zárja kompozíciót.
Richard Strauss programzenéiben közös, hogy rendkívüli erővel, könnyen befogadható módon képesek átadni az emberi érzelmek legszélesebb skáláját a zene eszközével. Pátosz, humor, keserűség, gúny, szerelem, önfeledt boldogság – szimfonikus műveiben mindez intenzíven átélhető élménnyé válik. Az úrhatnám polgárban talán a Vacsora zárótétele a legizgalmasabb: a zeneszerző itt, a lakoma során felszolgált fogásokhoz már nem Lullytől, hanem közvetlen elődjétől, Wagnertől, illetve önmagától is idéz zenei motívumokat. A rajnai hal mellé a Rajna kincséből hallhatunk finom zenei idézetet, az ürücombhoz Strauss a saját Don Quijotéjéből kölcsönöz pár dallamot, a szárnyasokhoz pedig az ugyancsak saját mű, a Rózsalovag madárcsicsergését villantja fel.
A Pannon Filharmonikusok streamelt koncertjén az otthonunkból élvezhetjük ezt az izgalmas, neoklasszicista kavalkádot, amelyet Brahms felemelő, mélyen megrendítő szimfóniája követ.
