Az ókori egyiptomi mumifikálás eddig ismeretlen részleteit tárta fel egy 3500 éves orvosi papirusztekercsen azonosított útmutató, amely az eddig felfedezett legrégebbi „balzsamozási kézikönyv”.
Az ókori Egyiptomban szent művészetnek tartották a balzsamozást és csupán kevesen ismerték az eljárás pontos menetét. Az egyiptológusok szerint a mumifikálás legtöbb titkát feltehetőleg szóban adták tovább egymásnak a balzsamozók, így alig maradt fel írásos dokumentum az eljárásról. A közelmúltig mindössze két olyan szöveget azonosítottak, amely a balzsamozásról szól – olvasható a Koppenhágai Egyetem honlapján.
A szakembereket éppen ezért meglepte, amikor egy rövid balzsamozási útmutatót fedeztek fel egy i.e. 1450-ből származó hatméteres papirusztekercsen. Az úgynevezett Louvre-Carlsberg papirusz, amelynek egyik fele a párizsi Louvre, a másik a Koppenhágai Egyetem Carlsberg-gyűjteményének tulajdona, elsősorban gyógyfüvekkel és bőrbetegségekkel foglalkozik, de kitér a balzsamozási eljárásra is.
Az egyetem egyiptológusa, Sofie Schiodt szerint a papiruszon olvasható balzsamozási technikák jelentős része nem szerepel a több mint ezer évvel későbbről származó két másik útmutatóban, és a leírások rendkívül részletesek.
A szöveg leginkább olyan, mint egy kis jegyzet, vagyis akiknek szánták, bizonyára szakértői voltak a témának és csak egy kis emlékeztetőre volt szükségük, például a kenőcsreceptekre és a különböző típusú kötszerek használatára vonatkozóan. Az egyszerűbb eljárások egy részét, például a test kiszárítását, kihagyták a szövegből.
Az útmutató ugyanakkor izgalmas új információkat tartalmaz például az elhunyt arcának bebalzsamozásáról. Felsorolja a hozzávalókat egy nagyrészt növényi alapú, illatos anyagokat és kötőanyagokat tartalmazó főzethez, amelybe a balzsamozók beáztattak egy vörös szövetet. Ezzel aztán bevonták a halott arcát, hogy illatos és antibakteriális védőburokként vegye azt körbe. Az eljárást négynaponta megismételték.
Noha ez a procedúra eddig ismeretlen volt, az egyiptológusok korábban számos olyan, az útmutatóval azonos időszakból származó múmiát tanulmányoztak, amelynek arcát szövet és gyanta borította.
