Részben beismerő vallomást tett a csepeli buszon késelő férfi: elmondta, az SZFE-maszk miatt támadt a nőre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrségi honlapon azt írta: a XXI. kerületi Szent Imre téren, a buszon csütörtökön 7 óra 40 perckor egy férfi késsel megsebezte egy másik utas arcát. A mentők kórházba vitték a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A BRFK a bűncselekmény felderítésére nyomozócsoportot hozott létre, az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indított. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit pár órán belül azonosították, Ó. Bence ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A rendőröknek nyolc órán belül sikerült elfogniuk a 37 éves férfit, akit közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására.
A férfi részben beismerő vallomást tett, a kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy a nő olyan jelképet ábrázoló maszkot viselt, amellyel nem szimpatizál – olvasható a BRFK közleményében.

Bár késsel nem esek neki az arcátlan provokatív maszkoknak, de nyilvánvalóan nem értek, nem érthetek egyet az ilyen és hasonló provokáló agresszív maszkot viselőkkel!
E maszkok viselése akár szegénységi bizonyítványnak is tekinthető, mert vagy vallási provokatív hovatartozást jelez, míg más esetben, nyílt beismerése viselőjének befolyásolható ostobaságáról.., azonosnak tekinthető a Pride vonagló gusztustalan, ellenérzést kiváltó felvonulásaival, melyet aztán a média, a Tv előszeretettel okád az arcunkba…
“Megérne egy misét” az álságos liberális mételyt kitaglalni, mely aztán a Világot megrengető zsidó bolsevizmusban teljesedett ki!