Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
BODOR ÁDÁM 85 ÉVES
Radnóti Sándor A végső kétségbeesés írója címmel írt róla.
„A címben foglalt meghatározás ebben az elvont általánosságban talán még két nagy íróra igaz Bodor Ádám mellett, Kafkára és Beckettre – anélkül, hogy irodalmi rokonai lennének egymásnak. Az összehasonlítás mégis jó arra, hogy kiderüljön: a végső jelző a kétségbeesés előtt voltaképpen fosztóképző. Megfosztja a kétségbeesést mozzanatos voltától, amelyből út nyílik – haragra, ellenállásra, új reményre, artikulálatlan kitörésre, halálra. A végső, amely beállt és megváltoztathatatlan állapot, megfosztja a kétségbeesést tragikumától, a „despaire and die” („ess kétségbe, pusztulj”) fenséges refrénjétől, vagy a „Most tél van és csend és hó és halál” magasztos reményvesztettségétől. Mert a végső kétségbeesésben nincs remény és reménytelenség, nincs világ, amelyre mindez vonatkoztatható, s nincs egyén, aki vonatkoztatna.”
INTERJÚ
„Sose andalogjunk édesen Bachhal a szívünkben” – Krasznahorkai Lászlóval J. Győri László készített interjút
„Megjelent Krasznahorkai László új regénye a Herscht 07769, amelynek cselekménye napjaink Németországában, Türingiában játszódik. Az egykorvolt NDK e részében már a rendszerváltás előtt, a nyolcvanas években megerősödtek a neonáci csoportok. A tartomány nagy kulturális hagyományai közé tartozik, hogy idevalósi a Bach család, melynek tagjai a XVI. századtól kezdve éltek és alkottak itt. Bach kultusza és a neonácik találkoznak Krasznahorkai regényének lapjain.”
FEUILLETON
Babiczky Tibor Szapphó-paradigma címmel írt esszét.
„Szapphó verseinek uralkodó témája a szerelem és a testiség. Azt gondolhatnánk, mai fejjel, hogy ez szoros analógiában van a XXI. század szemléletével. Pedig mi sem áll távolabb egymástól, mint az ókori görög és a mostani testkép. Minden törekvés ellenére a modern kor tárgyiasította az emberi testet, legújabban pedig terméket (árucikket) kreált belőle. A folyamat megállíthatatlannak tűnik.
Ahhoz, hogy képesek legyünk befogadni Szapphó – és általában véve a görög antikvitás – művészetét, képesnek kell lennünk más szemlélettel olvasni.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Negyven lélegzetvétel című recenziója Podmaniczky Szilárd A másik ember megértésének diadala című könyvéről szól.
„A könyvtárgy minden eleme azt erősíti, hogy legyünk megértőek, és figyeljünk egymásra. Illetve azt sugallja: ha magunkra vagy a másikra figyelünk, az ugyanaz. A borítón Szűcs Attila Fehér gömbön plankingelő című festménye látható, alatta, ugye, azt olvassuk, hogy: A másik ember megértésének diadala. A másik ember a plankingelő. A másik ember mi vagyunk. A másik ember a szerző, aki elénk teszi ezt a művet. A másik ember az, aki elkezd nekünk az első fejezetben beszélni: a menekülő Tamás. (…)
A lényeg talán az, amit a cím ígér. Ám hol itt a diadal? Diadal azért szerintem nincs. Remény sincs, csak a csillagos ég a hatodik oldalon.”
VERS
Ennek a számnak a versrovatában Áfra János, Gergely Ágnes és Tőzsér Árpád versei olvashatók. Mutatványként itt Áfra János egyik versét közöljük:
Légsötét
Csontszürkére vált a bőr,
telepakolva a véghónapok szatyra,
kórházi szél szisszen be
fiad mellkasába, és vele a pára,
ami tüdődből távozott,
a dementáltak szorongása.
Majd beáll a kacagtató hallgatás,
te ördöginek mondanád,
de halvérű itt mind, aki tátog,
istentelen. Az egyetlen nő,
akit el nem tagadhatok,
te vagy, örök sötétségem,
ha már túl is mindenen.
Utánad egyetlen iktatószám,
akta, és azt sem ismerem.
Szikráznak körben a falak,
mondják, menjek, nézzelek,
de már elbúcsúztattalak.
Akkor vigyem a szatyrodat.
Az ég felől láthatatlan úgyis,
ami a nap irányába ragyog.
Hogy ki voltál annakidején,
nem meséli többé senki. Most tiszta
kosz és már örökké vak vagyok.
PRÓZA
Erdei L. Tamás, Nagy Zsuka, Spindler Zsolt és Szántó T. Gábor prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.
Részlet Nagy Zsuka Az apám és a férfiak című írásából:
„Az apám olyan szőrös, mint Korda György. Nagyon régen láttam egy klipben. Nem szeretem a Korda-szőrös férfiakat, de azért egy kicsi kell. Bár manapság már alig van szőr a férfiakon. És már jó ideje van annak, hogy a fanszőrt a fiúk is borotválják. Ennek ellenére a szakáll divat.
Tegnap találkoztam egy fiúval. Egy délután alatt többet tanultam a világról és magamból, mint évek alatt. Ez a fiú egy zseni és mániákus depressziós. Egyszerre volt felemelő, nyomasztó, kalandos, szép, megejtő, sűrű, súlyos és kimerítő.
Csontsovány teste és érzéki, duzzadt ajkai voltak. Olyan szépen mondta oroszul az Anyám tyúkját, hogy félig beleszerettem. Aztán Lermontovot szavalt a villamoson, mert az Anyám tyúkját a HÉV-en mondta el. Aztán valami zsoltárt énekelt latinul, aztán pedig angolul a Napfivér, Holdnővér filmzenéit. Szép, öblös férfiús hangja volt. Ez akkor is átjött, mikor Süsüt énekelt a Duna-parton, egy lombtalanításon szerzett piros pléddel a hátán.”
ZENE
Fáy Miklós A Mester és Margarita opera bemutatójáról ír.
„A Mester és Margarita ugyan nem a parasztság helyzetével bajlódik, a történet időnként mégis ellenáll, és, meglepő módon, a Jézus-vonal bírja a slágerhangot, Margarita viszont nem. Jön és elénekel valami édesen búsat, és az ember azt mondaná: na, ne vicceljél már. Pedig nem viccnek van szánva.”
TELEVÍZIÓ
Grecsó Krisztián az úgynevezett megújult SZFE „Nézz körül az SZFE induló képzései között!” című toborzófilmjét értékeli.
„Az »új felvétel« az úgynevezett megújult SZFE-t hirdeti a fiataloknak. Mint régen a papírgyárat reklámozták, éppen úgy. A képsoron a reménybeli osztályfőnök ellök egy billiárdgolyót, megvárja, amíg a csont csattan, leteszi a dákót, elindul a kamera felé, és mond néhány sort Vörösmarty Mihály verséből. Mi zokog mint malom a pokolban. Minden rossz, ami látszik, és minden, ami hallatszik. A verset mondó ember, ezzel kezdtem, és ezzel is fejezném be, levetkőzik, kiadja magát, S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
