A magánnyal kapcsolatos saját történeteiket mesélik el az Alatta-felette dokumentumszínház szereplői a TÁP Színház új produkciójában, melyet a közönség stream-előadás formájában láthat majd február 19-én a Trafó online felületén. Az előadásban többek között Fekete Ádám, Janklovics Péter, Jónás Vera, Láng Annamari, Vajdai Vilmos és Tasnádi Bence mesél arról, hogyan éli meg a magányt, a járványhelyzet miatti bezártságot. A TÁP Színház társulatvezetőjével, az Alatta-felette rendezőjével, Vajdai Vilmossal beszélgettünk az előadásról.
– Hogyan jött az ötlet, hogy dokumentumszínházi formában dolgozzátok fel a magány témáját?
Az Alatta-felette koncepciója egy már korábban kitalált formátumra épül, melynek segítségével fel tudunk dolgozni különböző témákat dokumentumszínházi keretek között. Többször is előfordult, hogy mielőtt megrendeztem egy darabot, előadást készítettünk az adott témáról, melyben mindenki elmondja saját történetét. Jól működő formátum, amiben mindenkinek körülbelül 3×2 percbe kell belesűrítenie a sztoriját. Színházi, dramaturgiai gyakorlatnak is tökéletes, hiszen fontos, hogy íve is legyen a történeteknek. Az etapokat vetítések és dramaturgiai fordulatok szakítják meg. Általában 12-15 szereplő ül a nézők között, de előfordult, hogy húszan voltunk. Mindig egy épp aktuális témát dolgozunk fel. A mostani előadás alcíme, a B@szatlanul arra is vonatkozik, hogy nincs munka, nincs kapcsolat, vagy épp be vagyunk zárva egy kapcsolatba. Ezek a helyzetek nem feltétlenül a járvány idején aktuálisak. A karantén élesebben megmutatja a problémákat, amik eddig is jelen voltak.
– Azáltal, hogy a szereplők elmondják saját gondjaikat, terápiás jellege is lehet az előadásnak.
Bár nem ezzel a szándékkal találtuk ki, de biztos vagyok benne, hogy segít a szereplőknek is, saját problémáik feldolgozásában. Nagyon kemény történetek hangzanak el néha. A korábbi előadásokban volt szó drogról, gyávaságról, szülői kapcsolatokról. Jól megismertük egymást a folyamat alatt. A történetekben nincsenek hazugságok, nincs értelme mellébeszélni.
– Volt olyan történet, ami különösen megérintett?
A rasszizmusról és a kábítószerről szóló előadások nagyon sikeresek voltak, de a kedvencem az volt, amikor mindenki a saját gyávaságáról mesél. Mindegyik darabban volt valami új és meglepetésszerű, még a régi barátaimmal kapcsolatban is.
– Fel lehet fedezni valami közös metszéspontot azokban a személyes történetekben, amik az Alatta-felette előadásban elhangzanak majd?
Erre nem tudok válaszolni, ugyanis az utolsó pillanatig hagyom a szereplőknek, hogy kitalálják, mit mesélnek majd. A héten lesz egy próba, de teljes egészében én is csak az előadás napján hallom majd őket először. Az a tapasztalatom, hogy ha egy előadó elsőre kiválóan előadja a történetét, akkor legközelebb azt próbálja felidézni, és nem lesz olyan hatása. Attól lesz dokumentarista, hogy az előadásban születik meg a történet.
– Te is elmeséled majd történeted. Rád hogyan hatott a magány és a bezártság?
Az első karantén idején párkapcsolatban voltam. Az összezártság bizonyos szempontokból felemelő, más szempontból pokoli. A nincs menekülés érzése volt akkor bennem, ha felmerült egy komolyabb probléma, amit amúgy máskor az idő és egy kis távollét megold. Most újabb és újabb ötletek, tennivalók jutnak eszembe, és amint hozzákezdenék az egyikhez, eszembe jut egy még újabb. Tombol az agyam. Szerencsére az Alatta-felette előadást sikerült összehozni, és további darabokkal készülök. Emellett törődnöm kell a TÁP Színház csapatával is, akik függetlenszínházi társulatként egyedül maradtak a járványhelyzet közepén.
– Hogyan tudsz nekik segíteni?
Például ilyen előadásokkal, és igyekszem újabbakat kitalálni.
– Mennyire okoz majd kihívást, hogy nem közönség, hanem kamera előtt adjátok elő a történeteket?
Technikai szempontból nem okoz óriási gondot, ugyanis olyan lesz, mint egy dokumentumfilm, amiben beszélő fejeket lát a néző. A korrupcióról szóló 2014-es Korrup Schőn című előadásunk is hasonló formában készült. Mi, szereplők sem leszünk ott a Trafóban, mindenki otthon mondja el a saját történetét. Fel kell készülnünk rá, hogy később is jöhetnek bezárások, és ki kell találni ehhez alkalmazkodó színházi formátumokat. Szerintem az előadások hosszú távon nem fognak működni stream-ben. Egyszer érdekes, de az „egyszer” már elmúlt. Akik látták az adott darabot, számukra érdekes lehet egy közvetítés, mert felidézi az előadást, de a közvetítés új élményként nem képes pótolni a színházat. A bezárt színházak most tévéjátékszerű produkciókkal próbálkoznak. Igyekeznek túlélni. Ez az életösztön.
– Szerinted hosszú távon hogyan hat majd a bezárás a függetlenszínházi szereplőkre?
Akik nem kapnak fizetést, nyilván más területen próbálnak elhelyezkedni. Lehetséges, hogy a járvány egy evolúciós lépcsőt hoz létre. A helyzetet tovább rontja, hogy az állam nem törődik a nehéz helyzetbe került függetlenszínházakkal. Sem. Bár lehet, hogy addig jó, amíg nem foglalkozik velük. Addig sem teszi tönkre. Szegény SZFE, avval bezzeg foglalkozik!
- A február 19-ei stream-előadásra itt tudsz jegyet venni.
