Páratlan páros – Kettős szívügynök akcióban
„Árgus”
Egyik kedvenc szórakozásom, – amellett, hogy a hirdetők meséi és a városi pletykák, meg a lapunk, az Esti Kurír, cikkei alapján összerakom az hírmorzsákat, kikerekítem és megírom a történeteket -, hogy kitalálom, vajon kicsoda és mit akar a hozzám belépő ügyfél, mielőtt még kinyitná a száját, és elárasztana litániáival az életéről. De most bajban vagyok, mert az alacsony, majdnem törpének mondható, csupán egy tizenkétéves gyermek magasságú, köpcös férfit még nem láttam soha nálunk, de a városban sem. Se a piacon, se templomban, sehol.
Udvariasan köszön, lassan, megfontoltan lép be, közben okosnak tűnő, gomb szemével körbe néz a szobában, alaposan felméri a helyiséget. Látszik, hogy forognak az agytekervényei, csukott szemmel is fel tudná sorolni, mi van az íróasztalomon. Pedig az nekem éberen is nehezen menne, annyi kacatot halmoztam fel rajta, emlékek tömkelegét őrzöm, szemetet, ami csak nekem fontos, mint például az első pesti omnibuszozásom tanúját, a jegyem. Mondjuk, éber se igazán vagyok, mivel állandóan álmodozom, a fejemben írom a történeteim, ami nappali alvajáróvá tesz.
Az ügyfél leveszi a divatja múlt, kemény kalapját, az ölébe teszi, szerencsémre nem az asztalra, ahogy a többi férfi szokta, mert bizony ráférne egy tisztítás, a belseje zsíros. Jobb lenne suvickolás helyett kicserélni azt a szalagot. Teljesen kopasz, a kerek, tar feje közepén levő turcsi orral meg a gomb szemekkel egy malacra emlékeztet. Persze, a malacok ugyan piszkosak, de nagyon okosak, azt olvastam valahol, hogy sok mindenre megtaníthatóak, idomíthatóak, például a szarvasgombák felkutatására az avarban. Ugyan kitúrják az ínyencségeket a földből, szóval biztosan jó a szaglásuk is, de nem zabáljuk föl.
A férfi megszólít, vége a tűnődésemnek.
– Magán vagy üzleti apró lesz? – kérdezek vissza.
– Magácska mit gondol? – simít végig az állán a férfi.
– Üzleti – válaszolom találomra.
– Helyes! – örvendezik az ügyfelem. – Mivel látom, hogy okos kis hölgy, ezért kérem, árulja el, honnan sejtette. Vajon mi a foglalkozásom?
Szent Szűzanyám, az idegen olvas a gondolataimban, kitalálta a játékomat! Gondolkodás nélkül rávágom az első eszembe jutó dolgot.
– Bizonyára kereskedő az úr, aki nálunk szeretne új üzletet nyitni, és vagy a portékáját hirdeti, – megjegyzem, a gyarmatáru mindig hiánycikk a városban, a múltkor is hiába kerestem szemes kávét, mindenhol csak pótkávét találtam, amiből undorító mosogatólöttyöt lehet csak készíteni, amitől az ember lánya nem ébred fel -, vagy alkalmazottakat keres a boltjába.
Büszkén hátra dőlök a székemen, hogy ilyen kerek sztorit sikerült kanyarítanom. A férfi megtapsol.
– Ügyesen kitalálta, elmehetne zsurnalisztának! Nem értem, miért a hirdetési osztályon gépírónő, ahelyett, hogy a Kurír cikkeit írná.
Majdnem kibukik belőlem, hogy könyvet írok. De szokás szerint a titkomat megtartom magamnak, ő pedig, sajnos, folytatja.
– De most az egyszer tévedett. A fantáziája kitűnő, kisasszony, a megfigyelőképessége kevésbé. Ami nem nagy baj, az emberek többsége így van ezzel, de egy írónak sem árt pontosan szemrevételezni a dolgokat és a szereplőket. Ha kereskedő lennék, a zakóm ujja csuklótól könyékig kopott lenne, mert állandóan a pultot súrolná. Ahogyan egy gépíró kisasszony ujjbegyei mindig tintásak. Meg egy kereskedő már megpróbálta volna lealkudni a hirdetés árát, vagy valami mennyiségi kedvezményt kialkudni. Mert a vérében van az egyezkedés.
Gyorsan megnézem az ujjaim, és tényleg, a súrolás ellenére makacsul ott ragadt egy kis fekete tinta a gép szalagjáról. De honnan tudja ezt valaki, aki nem dolgozik a szerkesztőségben? Aki öt perce lépett be az irodába? A férfi mosolyogva végig mér, és válaszol a ki nem mondott kérdésemre.
– Látja, nem ördöngösség, csupán egy kis figyelem. De nem szép ugratni egy ilyen szép és okos leányt. Én előnyben vagyok, mert ez a mesterségem, detektív lennék, kérem.
– Mennyire érdekes foglalkozás, sosem jutott volna eszembe! – vágom rá, és érzem, ahogy az izgalomtól kipirosodik az arcom.
– Hogyne, ezért vagyok itt. Mármint egyébként hirdetni, de ebben a városkában. Pesten van a fő irodám, és gondoltam, mivel akadt itt egy kis munkám, talán hozhatna másikat is. Vagy kevésbé lesz feltűnő, hogy a városban szaglászom, ha van rá egyéb okom.
– És hogy lesz valakiből detektív? Magánzó, persze.
– Nos, nem magánzóként kezdtem. Nem mesélhetek róla, titoktartási fogadalmat írtam alá, ahogyan az ügyfeleimmel is mindig. De Pesten az a pletyka járja rólam, hogy a nagy háború alatt egy bordélyt vezettem valahol a Monarchiában, ahol mindenki megfordult. A tisztek és a politikusok nyelve megoldódik némi pezsgő után, ami, ugye, a ház ajándéka. Meg szeretnek hencegni is, a férfiasságukat a hatalmukkal megnövelni, ugye, érti, kedvesem? A szóbeszéd szerint a lányokat a házban arra képeztem ki, hogy kémkedjenek, gyűjtsék az információkat. De ki tudja, hol van az igazság? Toldozzák-foldozzák, elferdítik – tárja szét a kezét a detektív, közben pedig rám kacsint.
Nem tudom, mit higgyek, a két gesztus egymásnak mond ellent.
– Majd, ha nyugdíjba vonulok, valakinek elmesélem a valódi történetemet.
– Én szívesen megírnám – lelkendezem. – tudja, egy ideje regényt írok – árulom el a nagy titkomat.
– Akkor, ha eljön az ideje, megkeresném, kedves. De előbb csak írjuk meg azt a fránya hirdetést, mert hamarosan találkozóm lesz. És addig még ki is kell találnom, hogyan tálaljam a dolgokat. Látja, aranyos, ezért mondtam, hogy az igazságot toldozgatni lehet. Ide kell aztán a titkosszolga, hogy eldöntsem, merre adjam el az igazam. Tudja, volt egy ügyem tavaly Pesten. Banális féltékenységi történet, a férj, aki nem is volt az valójában… No, miért néz ilyen furcsán, nem hallott még vadházasságról? Biztosan errefelé vidéken nem divat, mint ott fenn, a nagyvárosban. Szóval, a nevezzük mégis férjnek, megbízott, hogy kövessem az asszonyt, és tudjam meg, kivel találkozgat. A legegyszerűbb ügy volt, mert még csak nem is konspiráltak, kérem szépen, a Pesti Napló apróhirdetésében üzengettek egymásnak, ahol bárki olvashatta, persze a férj is. Odamentem a meghirdetett találkozó helyére, követtem az asszony lovagját utána, ennyi. Nem kellett provokálni a nőt, valami dzsigolóval elcsábíttatni. Átadtam a megbízónak a jelentésem, aki kipenderítette a kis cafkát. Csendben zajlott a dolog, botrányok nélkül, mivel még válniuk sem kellett. Miért meséltem el ezt a mindennapi sztorit? Mert a folytatása különleges. Pár hete a pesti irodámban megkeresett egy itteni, vagyonos úriember. Szintén szívügyben, de nevezhetjük a hölgyet inkább szívtelennek. A férfi gyanakodott a nejére, hogy nem mond igazat. Semmilyen bizonyítéka sem volt az úrnak, amolyan megérzésféle. Gondoltam, no, Árgus, most aztán megdolgozhatsz a pénzedért, minden furfangodra szükség lesz. Bevetheted a dzsigolóid, kokottokat, szerelmes verseket, virágarzenált, minden káprázatot és bűbájt. Erre a megbízóm elém teszi az esküvői fotójukat, ott mosolyog rajta a korábbi ügyfelem csapodár oldalbordája, meg a szeretője, aki az úr esküvői tanúja volt, mellesleg családtagja.
– Akkor sikeres nyomozás volt – jegyzem meg epésen. – Mi itt a gond? Értem én, hogy a férjnek van, sajnálatos, de magának?
– Tudja kiskegyed, mi az a kettős ügynök? Olyan kém, aki két vagy több országnak is dolgozik, és annak adja el a titkokat, aki többet fizet. Ha én itt most beszámolok a neje liazonjáról a megbízómnak, megkapom a kialkudott javadalmazásom. Azonban ha az asszonyt keresem meg, akinek a legtöbb vesztenivalója van, akkor lehet, hogy a bérezésem többszörösét is megfizeti. Mindegy, kitalálom útközben. Kérem, gépelje be gyorsan a szokásos hirdetésem:
Árgus. Nyomozások, kényes természetű, bizalmi, házassági ügyekben. Névtelen levelek íróinak, eltűnt egyéneknek felkutatása. Nappali és éjjeli megfigyelések. Liaisonok kiderítése. Bizonyítékok beszerzése. Megbízható információk. Legszigorúbb diszkréció. Árgus keresk. törvényszékileg bej. cég. Budapest, József körút 33. Telefon 118-14
