A kínai birodalom mélyén íródott egy könyv az ókorban: A háború művészete. Valódi remekmű. Viszont rögtön felmerül a kérdés: vajon a háborúskodás lehet művészet? Ha a küzdősportok azon ágaira gondolunk, amikben kifinomultság van, már-már filozófia és spiritualitás, akkor érthető, miért hívjuk ezeket harcMŰVÉSZETnek. Tehát ha a küzdelem egyéni szintjének bizonyos mozgáskultúráját „művészetnek” hívjuk, miért ne lehetne a nagyobb méretű, kollektív harcot a háború művészetének nevezni?
A korabeli kínai filozófus hadvezér, Szun-ce is valahogy így gondolkodhatott, amikor megírta könyvét. Ebben a kötetben bemutatja a kollektív küzdelem legbölcsebb és leginkább mesteri szintjét. De vajon melyik a legjobb mondata? Ebből a cikkből kiderül. Vigyázat, szigorúan szubjektív vélemény következik!
Hétköznapok harca
A Földön egyre több ember él békében. Ma már többen halnak meg a túlsúly következményei, mint háborúskodás miatt. Ennek ellenére mégis hasznos tanulmányozni a kínai hadvezér-filozófus írását, mert olyan alapvető tudást ad, ami a hétköznapokban is jól jön. Elgondolkodtató mondatok vannak a könyvében, amelyeket egy kis fantáziával könnyen átültethetünk a 21. századi életünkbe. A családba, az irodába, lakóközösségbe, és egyéb helyekre, ahol még ha sokszor nem is háború, de minimum konfliktus, vita van. Ha tanulmányozzuk Szun-cet, valószínű több csatát fogunk megnyerni a hétköznapokban.
Fordítását tekintve a műnek több változata is kering magyar nyelven, egyik jobb, mint a másik. Én a Tőkei Ferenc verzióban találtam meg a legjobb mondatot. Egyszerű jótanács ez a pár szó, olyan, amelyet még a harc előtt érdemes átgondolnunk. Annyira egyszerű az üzenete, hogy sokan legyinteni is fognak, pedig ha megértik a mélységét, sok fejfájástól kímélik meg önmagukat és a világot.
Időzítés
Megérthetjük majd, hogy miért is művészet ez. Miért is filozófia, miért is bölcselet, és miért is sokkal több ez holmi, a fogakat recsegve kiverő csihi-puhinál. Az élet művészete ez, filozófia, méghozzá a legnemesebb fajtából. Vegyük magunkra tehát egy kis időre Szun-ce hadvezéri köpönyegét, és egy csésze gőzölgő kínai tea mellett gondoljuk át az öreg háborús stratéga legjobb mondatát:
„Aki megérti, mikor szabad harcba bocsátkozni és mikor nem, az győz.”
Édes Istenem, hát milyen egyszerű, nem?! Olyan alapigazság ez, mint hogy az ég kék, a fű zöld. Hallgatni arany. Egy bolond százat csinál. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Sorolhatnánk tovább azokat a döbbenetesen egyszerű mondatokat, amelyek mégis olyan ősi bölcsességet és mélységet hordoznak, ami fölött érdemes hosszan töprengenünk.
Kezünkben tovább gőzölög az illatos tea, közben Szun-ce mester tapintatosan és figyelmesen fürkészi arcunkat, vajon tényleg értjük-e szavait. Tehát ha kellő mérlegelés után felfogjuk azt, hogy mikor bonyolódjunk bele a harcba (a konfliktusba) és mikor ne, már az győzelemhez segíthet. Hmmm…
Cseresznyevirág látható a teáscsészén, ami melengeti kezünket. Szun-ce szótlanul megfordul, szelíden arra kényszerítve, hogy kövessük mozdulatát és kitekintsünk mi is az ablakon. A nyüzsgő várost látni elterülve. Piactér, templom, iskola, hivatal, sportpálya, könyvtár. Szun-ce csöndben figyeli a tájat, és hagyja, hogy meginduljanak a gondolataink…
„Aki megérti, mikor szabad harcba bocsátkozni és mikor nem, az győz.”
– visszhangzik fülünkben a mondat. Piactér, templom, iskola, hivatal, sportpálya, könyvtár. Vajon a konfliktusoknak és a fájdalmas veszteségeknek mekkora része lenne megelőzhető, ha az ember egy csésze tea mellett azon meditálna, tényleg megéri belemenni a viadalba, vagy sem. Ha a „harc” előtt mérlegelni tudná az ember a saját maga képességét, a szembenállók képességét, a helyzetet és az egész környezetet. Vajon mennyivel lenne bölcsebb egy ilyen, cselekvés előtti mérlegelés? Tehát nem zsigeri indulat, kapálózás, vitatkozás és esztelen hadakozás, hanem először csöndes meditálás arról, hogy érdemes-e egyáltalán kihúznom a kardot a tokjából.
Szun-ce csöndben nézi a várost és a mögötte húzódó hegyeket. A tea kezd hűlni. Utolsó kortyok jönnek. Apró teafű levelek maradnak a csésze alján. Csönd. Elmélkedés. Szun-ce ismét ránk tekint, majd visszafordul a könyvhöz. Vele mozdulunk mi is, szemünkkel az ujjait követjük, amivel a leírt sorokra mutat. Ekkor vesszük észre, hogy az előbb említett mondata a mérlegelésről, a győzelem megismerésének öt alapelve közül csupán az első.
Esti szellő indul a hegyekből és a nyitott ablakon át belibben, halkan, ahogy egy gésa lépked, mikor a csillogó pengéjű éles szamurájkardok figyelik.
