Fájdalmas és nehéz döntések kísérik a Corleone család életét, amelyeket három, már klasszikusnak számító mozifilmben nézhettünk végig. A nagyhatalmú gengsztercsalád több generációjának is kijut a súlyos döntések terhéből, hiszen a nincstelen olasz bevándorló fiúcska az amerikai alvilág csúcsára jut, utódai azonban még magasabbra törnek. A közel száz évet felölelő filmtrilógiában folyamatos küzdelmet láthatunk, de vajon melyik volt a többgenerációs családi dráma legjobb mondata? Most itt a cikkből kiderül. Vigyázat, szigorúan szubjektív vélemény következik.
A bölcs király
Abból a korszakból származik ez a lenyűgöző filmdráma, amikor még nem rángatták kapkodva a kamerát, és nem technikai effektekkel nyűgözték le a nézőt. A cselekmény lassabban bontakozott ki, és valahogy minden ráérősebb és elegánsabb volt. Az öltöny hajtókájára fröccsenő vér természetesen nem, mert az már a drámáról szólt. A hatalomról és az ahhoz vezető útról. A szegény olasz bevándorló fiú egy alvilági birodalmat épített Amerikában, amiben bölcs királyként próbált uralkodni. Majd közbeszólt az élet, géppisztolysorozatok, öregség, agresszív konkurencia, és végül a család legkisebb fiújának kellett átvenni az irányítást. Pedig ő nem ezt akarta. Nem erre készült, nem így képzelte az életét. És mégis.
A legkisebb fiú
A legkisebb fiú szerepében a zseniális alakítást nyújtó Al Pacino. Ő formázta meg a nagyhatalmú Don Corleone (Marlon Brando) utódját. És Al Pacinótól hallhatjuk a film legjobb mondatát. Rengeteg csodás jelenet gördülhet most le lelki szemeink előtt, hiszen ezek mára klasszikussá váltak. Egyik jobb, mint a másik. Idézik ezeket mindenhol. A neten, és egyéb mozifilmekben is, szállóigévé váltak, mémekké, mutatva ezzel az alkotás zsenialitását. Melyik tehát a legjobb mondata a Keresztapának?
A harmadik résznél járunk, és az Al Pacino alakította Michael Corleone is már megőszült. A történetben itt már a hatalomnak olyan magaslataira jutott, ahová csak kevesen érnek fel. Vatikáni tárgyalótermek világa, titkos páholyok befolyásos vezetői, kontinenseken átívelő alapítványok, szóval az alvilág utcai szférájából egy sokkal magasabb szintre emelkedett. És emiatt a gondok is egyre súlyosabb teherrel nehezednek őszülő halántékára. Michael Corleone bűneinek hosszú a listája, gyötrelmei nehezek, azonban az utolsó nagy üzlettől megváltást remél. Végérvényesen szakítani akar az alvilág véres valóságával, hogy felemelje családját egy tisztes élet méltóságteljes magaslatára. Ekkor hangzik el a film legjobb mondata, és elgondolkodtató tanulsága.
Megfeszíti minden erejét az idős Michael Corleone, hogy összehozza élete utolsó nagy dobását, és gyerekeinek már egy tisztességes világot hagyjon örökségül. Minden igyekezete ellenére hatalmas ellenállásba ütközik, és a régi módszerek köszönnek vissza. Ekkor zajlik a híres jelenet, egy véres és kegyetlen nap után este a konyhában.
Egyszerű otthoni kardigánban látható Michael, bizalmas légkörben a konyhai asztal mellett, ahol már nem tudja idegességét leplezni. Dühöngését némán és félve nézik a többiek. Tudják, hogy hatalmas és félelmetes ellenféllel találkozott Michael, és nem biztosak benne hogy ezúttal is győznek. Al Pacino mesterien alakítja a már betegeskedő öreg Corleone-t, aki dühöng a konyhában, amikor elhangzik a trilógia legjobb mondata:
„Amikor már azt hittem, végre kiszállhatok, ismét visszahúznak!”
Miért is kiváló a nagyhatalmú Donnak ez a mondata? Mert olyan kétségre világít rá, aminek megoldását évezredek óta keresik buddhista kolostorokban, keresztény zarándokhelyeken, és spirituális szeánszok füstölővel dúsított termeiben. Szent könyvek, filozófusok, hívők, pszichológusok, és gondolkodó emberek újabb és újabb generációi járják körbe már évezredek óta Michael Corleone dilemmáját. Ami nem más, mint az örök karmikus kérdés: Én irányítom a sorsomat, vagy a sorsom irányít engem?
Egy másik élet
Alapvető dillemája Michael Corleonének az, vajon élhet-e más életet? Van-e más választás számára, vagy nincs? Kényszerzubbonyként feszül rá a sorsa, és nem tud tőle szabadulni. Látható ez már fiatal korától. Végigkövethetjük a filmtrilógiában a döntéseit és a dilemmáit, gyilkosságait és gyónásait. Csupán sodródik vajon az eseményekkel, vagy ő irányít? Még ha nem is jár a kedves olvasó a Vatikánba tárgyalni minden héten, és ha gépkocsiját sem szaggatják szét géppisztolysorozatok napsütéses tavaszi délutánon, akkor is átélhetett már az életében hasonló dilemmát. Mi történik velem egyáltalán? Milyen erők vezetik a sorsomat? Ki irányít? Megteszek vajon mindent a változásért? Valóban akarom hogy új irányba haladjanak a dolgok?
Ezek a kétségek gyötrik Michael Corleonét is. Hiszen ő ki akar szállni, de nem tud. Hiszen ő be sem akart szállni, de mégis belekeveredett. Megérte? Tehetett mást?
A film végére már csak megvénülve ücsörög egy napsütéses olasz villa kertjében és töpreng. Túl van már ekkor sok veszteségen, háborún és győzelmen, dicsőségen és bukáson. Sok minden történt vele. Csak ül ott öregen és töpreng. Hogy mire jutott, azt nem tudjuk. De sejtjük.
Írta: Séra András, A Kolostor Őre, blogger
