Immár hat éve, hogy 2014 végén megjelent az Ambrózy báró esetei sorozatcím alatt futó regényfolyam első kötete Leányrablás Budapesten címen, és bár ezt semmiféle ütős marketing, komoly reklámkampány nem kísérte, a kötet alig fél év alatt elsöprő sikert aratott. Mire a következő évben kiadásra került a folytatás (A Rudnay-gyilkosságok), már (hála a különböző internetes könyvportáloknak) jól mérhetően tízezres rajongói tábor várta a Marosvásárhelyről származó Hangay lányok, valamint a morc természetű, titokzatos „magánzódetektív”, Ambrózy báró újabb kalandjait.
Napjainkban sokszor elhangzik ama borús „vád”, miszerint a mai fiatalok, sőt, úgy általában az emberek nem olvasnak. Böszörményi regényfolyamának lankadatlan sikere azonban erre bizony rácáfol. Az 1900-as évek elején játszódó történetet először éppen a tizenévesek fedezték fel maguknak és zárták a szívükbe, hogy aztán tovább adják a többi generációnak, méghozzá óriási sikerrel!
„Végre egy könyv – számol be róla sok ifjú olvasó – amiről anyuval, apuval, sőt a nagyival és a nagypapával is lehet beszélgetni, mert az egész család imádja!”
Vajon mi lehet az Ambrózy-sorozat titka? Mi a nyitja annak, hogy egy történelmi krimi egyaránt képes elvarázsolni idős, középkorú és fiatal olvasót? Tény, hogy 2016-ban az Ünnepi Könyvhéten, amikor a sorozat harmadik kötete megjelent, a Vörösmarty téren az oroszlános kúttól a Váci utcáig ért a dedikálásra várók sora (különös tény az is, hogy erre a sorra az MTV Híradója is felfigyelt, sőt, be is számolt róla, de a szerzőt egyetlen képkockán sem mutatták – vajon miért?). Tény, hogy a rákövetkező évben a Tavaszi Könyvfesztiválon a szerző 6 órán(!) át folyamatosan dedikált, a hozzá sorban állók pedig a rangos rendezvény legnépesebb rajongói táborát alkották. És végül az is figyelemfelkeltő tény, hogy a 2019-es Ünnepi Könyvhét szervezői előre megkérték a kiadót: olyan helyre szervezze a dedikálást, hogy a Böszörményihez sorban állók immár szinte megszokott tömege lehetőleg ne akadályozza a többi standhoz való hozzáférést.
Újra csak azt kérdem, mi lehet az Ambrózy-sorozat manapság szokatlan sikere?
Tippjeim persze vannak. A regények rendkívül fordulatosak, a boldog békeidőkbe repítik az olvasót, humoruk kiváló, és ami még ennél is fontosabb: remek stílusban, korhűen ábrázolják Budapest fénykorát, nem feledkezve meg az árnyoldalakról sem. Böszörményi előszeretettel keveri a történelem valós eseményeit és szereplőit a maga kiötlötte fikcióval, ami az olvasó számára azt az érzést (illúziót?) garantálja, hogy mindez valóban megtörtént, vagy legalábbis megtörténhetett volna. Szintén nem elhanyagolható, hogy a kor szakavatott történészei, muzeológusai közül többen is örömmel forgatják az Ambrózy-sorozatot, mert az – mint mondják – végre egy olyan regény, mely történelmileg is hiteles. Olykor az a vád éri (különösen a borítók alapján ítélkezők részéről), hogy Böszörményi századfordulós krimije csupán „lányregény”, ezt azonban két dolog is markánsan cáfolja. Egyrészt olvasói között számos férfiember, sőt, nagypapa is akad, másrészt a Szer’usz világ című (V. rész) kötetből idén július 10-i számában az Élet is Irodalom is közölt egy fejezetet – ez pedig garancia arra, hogy az Ambrózy-regények valós irodalmi értékkel bírnak.
Most pedig itt az újabb kötet, melynek címe: A Barnum-rejtély. Ma már kevesen tudnak róla, hogy 1901. április 3-án hajnalban a Monarchia ékköveként emlegetett Budapesten, a külső Kerepesi úton hatalmas tömeg gyülekezett, hogy elsőként pillanthassa meg a kor legnagyobb világszenzációjának érkeztét. A cinkotai vasútállomás különvágányára 6 óra 20 perckor pöfögött be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozta a Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a Greatest show on earth-öt, vagyis a Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát.
A világraszóló turné négy vonatszerelvénye összesen 180 vasúti kocsiból állt. A sátorvárost, melyben a 12 000 néző befogadására alkalmas nagysátoron kívül több melléksátor (az egzotikumok bemutatására), valamint istálló-, konyha-, szállás- és irodasátrak is helyet kaptak, néhány óra alatt felállították, így már délután elkezdődhetett az első előadás. Az utazócirkusz 25 elefántot, 135 lovat, 1100 egyéb állatot (köztük számos Magyarországon még sosem látott egzotikus példányt), valamint 1250 alkalmazottat telepített le a Tattersallba (az akkori lóvásártér és ügető) mezejére, a kíváncsi tömeg pedig azonnal megrohanta a jegypénztárakat.
Böszörményi legújabb Ambrózy-regénye a Barnum és Bailey cirkusz különös, hátborzongató, zárt világába viszi az olvasót, ahol a szemfényvesztés szakmai kötelesség, a Freak Show (a csoda- avagy szörnyszülöttek bemutatása) pedig csupán játékelem. Az új regény célja most is sokkal több annál, mint egy csavaros bűneset korhű kibogozása: ez csupán a szórakoztató máz! A szerző „rejtett” célja a századforduló magyar fővárosának és lakóinak bemutatása, méghozzá valóban élt emberek, eredeti helyszínek és megtörtént események által, ekként adva hiteles képet a városról, amiről utólag a Barnum és Bailey sajtósa így írt: „Budapest kiérdemelte a „Kelet Párizsa” címet, amit jól megszolgált. A város ugyanis a legvállalkozóbb szellemű, mellyel a kontinensen tett egész turnénk során találkoztunk.”
Úgy vélem, hogy az Ambrózy-regények sikerének egyik fő titka, hogy olvasói ma is szívesen látnák olyan nyitott szelleműnek, pezsgőnek, sokszínűnek és mindenek előtt bizakodónak Budapestet és Magyarországot, mint amilyen 1901-ben volt – ám amíg eljön ez az idő, addig is jó elbújni kicsit Böszörményi regényfolyamának lapjai közé.
