Nemrég került helyére a Müpa saját, új cimbalomja, amit Nagy Ákos épített meg az intézménynek. Az 54 éves szakember a legismertebb magyar cimbalomkészítő, bár, mint mondja, sajnos itthon fájóan kevesen űzik ezt a hivatást, ami egyébként, elmondása szerint, kiszámítható és biztos megélhetést nyújt. Nagy Ákossal beszélgettünk a legújabb elkészült hangszeréről és a cimbalomkészítés mesterségéről.
– Milyen kihívást jelentett önnek, hogy a Müpa számára kellett készítenie cimbalmot?
Kihívás, és egyben megtiszteltetés is volt. Különösen odafigyeltem arra, amire máskor is oda szoktam, hogy megfeleljen a hely adottságainak. Fontos szempont a hangszer kinézete, színpadképe is. A közönség részéről jogos elvárás, hogy ne csak hangzásban, de vizuálisan is kiszolgálják, ezért igyekeztem a Müpa hangversenytermébe illő cimbalmot “megálmodni”. Mindig egyedileg, ha úgy tetszik, névre szólóan gyártom a hangszereket. Nem készítek sorozatot egyetlen eszközből sem, ezért is fordulhat elő, hogy hosszú időre előre be vagyok táblázva munkákkal. A Müpának készített cimbalom a legnagyobb, négy és háromnegyed oktáv hangterjedelmű, igazi koncert-hangszer. Méretben és hangterjedelmében is léteznek kisebb cimbalmok, de egy olyan világszínvonalú intézményben, mint a Müpa, nyilván a legtöbbet nyújtó hangszerre van szükség.
– Miből készült a hangszer, és mennyire kényes?
Rendkívül kényes hangszer. Javarészt fából készült, és van rajta 133 szál megfeszített húr. A feszítőerő nagyságát kilogrammban határozzuk meg, ennek a hangszernek a feszítőereje több mint 12 tonna, ami hatalmas nagy szám. Ez az oka, hogy viszonylag rövid az élettartama, 80-100 év. Folyamatos és óriási feszítőerő hat a fából készült eszközre, ezért deformációk, vetemedések, szakadások, repedések keletkezhetnek rajta, még a hangszer belsejében található fémből készült merevítő ellenére is. Tehát nem csak a jó hangzás indokolja a legjobb minőségű anyagok használatát, de a cimbalom vágyott hosszú élettartama is. A cimbalom szerkezetét tekintve sokkal gyengébb a zongoránál. A hangszert egyébként az 1800-as évek végén a magyar zongoraként emlegették. Óriási népszerűségnek örvendett, elengedhetetlen kelléke volt a polgári szalonoknak, aztán úgy alakult a sorsa, ahogyan. Mára pedig eljutottunk oda, hogy tulajdonképpen ünnep, amikor ilyen helyre kerül egy cimbalom.
– Említette, hogy „névre szólóan” készíti a cimbalmokat. Nyomon is követi a hangszerek életútját?
Igen, amennyire csak tudom. Miután nálunk nagyon kevesen foglalkozunk hangszerkészítéssel, a zenészek jól ismernek minket. Szájról szájra jár a híre egy-egy új eszköznek. A cimbalmok, melyek meglehetősen drágák, viszonylag ritkán cserélnek gazdát. Egy zenész életében jelentős pillanat, amikor kézbe veszi élete első cimbalmát. Ezután a kötelező karbantartásra, illetve a tíz – tizenöt évente esedékes felújításokra kerülnek vissza hozzám.
– A zeneipart különösen megviselte a koronavírus-járvány. Ön, mint hangszerkészítő, mennyire érzi a hatását?
Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert van elegendő megrendelésem. Mindössze a legyártandó hangszerek sorrendjén kellett változtatnom, mert bizony volt olyan zenész, aki jelezte, hogy nem baj ha kicsit később készül el a hangszere.
– Említette, hogy nagyon szűk a szakma. Nem is látja annak jelét, hogy lesz utánpótlás?
Van Budapesten hangszerkészítő iskola, ahol különböző szakok közül válogathatnak a tanulók. A cimbalom szakra 2007 óta nem volt jelentkező, ami számomra óriási szívfájdalom. Nem tartom normális állapotnak, hogy ilyen kevesen vagyunk. Talán a fő gond, hogy nem kap hírt a hivatás, nem jut el elég emberhez, pedig kiváló szakma. Természetes, valós anyagokból hozunk létre olyan eszközt, ami emberek megszámlálhatatlan sokaságát tudja szórakoztatni akár lent az utcán, akár egy nagyszínpad közepén. Lehetséges, hogy az új generáció számára ez már nem olyan izgalmas. Ők a virtuális világban alkotnak, a hangszerkészítés pedig materiális világ. Amikor egy beszélgetés alkalmával szóba kerül a hivatásom, mindig elmondom, mennyire szép szakma ez. A hangszerkészítés olyan életutat nyújt, amit ma már kevés szakma képes, beleértve a kiszámíthatóságot és a biztonságot.
