Somlyó György Balatonbogláron, az Erzsébet utcában született 1920. november 28. napján. A szülői ház falán Gera Katalin által készített emléktábla jelzi Boglár neves lakójának szülőházát. Az emléktáblánál a Balaton Német-Magyar Kulturális Egyesület évente helyez el koszorút, s emlékezik a város híres szülöttjére.
Néhány évvel ezelőtt egy könyvtári Költészet Napja után, Petőcz András és Németh István Péter költők társaságában úgy terveztük, Somlyó György századik születésnapjára emlékezve egy szép, tartalmas irodalmi esttel is készülünk a könyvtárban. Sajnos a vírushelyzet közbeszólt.
Somlyó György édesanyja, Bolgár Margit boglári családból származott. A költő nagyapja, Bolgár Ignác bádogos és vízvezeték szerelő volt. Életének első 10 évét a kis Somlyó György Balatonbogláron töltötte, ide járt elemi iskolába. Később Budapestre került, de szabadidejében gyakran Boglárra jött haza. Erről bővebben az Önéletrajzaimból és a Rámpa című könyvében ír. Élete során Boglár mindig a szeretett, különleges hely maradt, így ír erről:
„Amit az ember ismer, az a veszélyeivel együtt is otthonos. A félelem a nem ismertnél kezdődik. (Talán ezért is próbáltam később annyi mindent megismerni, hogy minél kevesebb legyen, amitől félnem kell.) Mindenekelőtt azonban a tavat ismertem és a tó partját. De a vizet olyan magasról, mint a Margit-hídról a Duna, soha azelőtt nem láttam, s főként nem ilyen bizonytalan emberi tákolmány magasából. Legföljebb – igaz, még magasabbról – a boglári Várdomb tetejéről. De onnan nem lehet a Balatonba zuhanni. Ott csak lebegtetni lehet a képzeletet, ferde repülésben, mintha egyik kitárt szárnyad a tó volna lent, másik az ég idefönt. A hegytetőn állva, mintha víz és ég érintkezési pontjában lebegnél, eltűnik alólad a föld, e két laza, ingó éteri elem közt létezel – tó fölött, ég alatt.”
Tanulmányait a pesti bölcsészkaron, majd a Sorbonne-on folytatta, barátja volt Karinthy Ferenc és Devecseri Gábor. Már fiatalon a Nyugat költői közé tartozott. Személyes kapcsolatban állt József Attilával, Radnóti Miklóssal és Kosztolányi Dezsővel. Kossuth és József Attila-díjas költő, író, műfordító lett, számos Akadémia tagjai sorába választotta. Franciaországban és Olaszországban is élt. Számára Boglár mindig a varázslatos otthon maradt.
A 70. és a 85. születésnapját ünneplő költőt Balatonbogláron kétszer is irodalmi esttel köszöntötték a város képviselői, lakói és a kulturális intézmények. 70. születésnapja környékén, 1990. november 19. napján este a Vikár Béla Művelődési Házban Fodor András, Laczkó András, Petőcz András írók és Pomogáts Béla irodalomtörténész méltatták életművét. A korabeli fotók mutatják közvetlenségét, s azt mennyire szerette az itt élőket. A 85. születésnapján – amit akkoriban a Városi Könyvtárban is megünnepeltünk körében – mellette ültek általános iskolai osztálytársai. Nekik még mindig ugyanaz a rövidnadrágos fiú, Gyuri volt, s boldogan idézték fel a diákéveket és dr. Karácsonyi Kornél tanítót. Emlékezve rá ezen a kerek évfordulón, őrzöm azt a pillanatot, amikor 2005. év novemberében, a könyvtári ünnepi est végén az akkor még nem számítógéppel, hanem ollóval, ragasztóval, kartonnal általam hónapok alatt összerakott, saját életrajzi tábláit végignézve azt kérte, azok készítőjét mutassák be neki. Félve álltam előtte. Ekkor elővette a kétkötetes összegyűjtött verseit tartalmazó kötetét, s szavak nélkül dedikálta, majd átadta. A könyv elején ez áll: Köszönet az installációkért!
Boglár költője így írt a szülőföldjéről és az elmúlásról:
Somlyó György:
Helyi változatok – általános közhelyekre
1. SZÜLŐHELY
Még mindig
ezek a kék hegyek a túlsó parton
derekukon azokkal a zöld foltokkal
vagy ezek a zöld hegyek
azokkal a kék foltokkal a derekukon
(aszerint hogy milyen fény esik rájuk
aszerint hogy esik rájuk a fény)
még mindig
ez a túlsó part amely mindig a túlsó part marad
akár közeledik akár távolodik
a jóra vagy rosszra forduló időben
még mindig
ezek a mindig változó színek
a tejfehértől a pléh – galamb – eső és acélszürkén
szellőkéken vagy viharzöldön át az ősi borszínűig
az ég mindig változó tükre előtt
minden pillanatban átöltöző vízen
még mindig
ez a templomtoronnyal a parthoz szögezett két domb
ezek a mindig a tó felé induló platánok
még mindig
ezek a vörös kövek a mólón
ezek a vörös rózsák a kertben
még mindig
ha itt vagyok és ha nem vagyok itt
S ha már
nem leszek itt
ha már nem
Balatonboglár, 1982. június 26.
Az elmúlt száz évben Boglár oly sok mindennel gazdagodott, de egyvalamiben a régi. A Várdombról nézve innen az egyik legszebb a szembeni hegyek és a tó képe. S ki írhatná ezt megejtőbben le, mint az egyik leghíresebb szülöttünk. Szinte látom magam előtt, ahogy odafent a felhőn ül a száz éve született balatonboglári Somlyó György még mindig verseket ír a szülőföld szépségéről.
Béres Krisztina
Forrás: Somlyó György: Önéletrajzaimból, 2001., Somlyó György: A boglári parton, Boglárlelle, 1990., Mi Újság Boglárlellén? 1990. december, Vásárhelyi Tibor és a Városi Könyvtár fotói, Wikipédia – Somlyó György
