+ Természet

Melyik legyen az év fája 2021-ben?

Elindult a 2021-es Év fáját kiválasztó virtuális szavazás, a november 22-ig tartó voksoláson három fafaj, a kecskefűz, a fehér nyár és a lisztes berkenye közül dönthetnek a természetbarát érdeklődők – tudatta az Országos Erdészeti Egyesület.

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben, így idén már nyolcadik alkalommal teszi lehetővé, hogy az egyesület által működtetett weboldalon, az Év fája tematikus honlapon keresztül szavazzanak a következő év fafajára az erdész szakemberek és minden érdeklődő, akit érdekel az erdők és a fák világa.

A hazai fafajokra figyelmet felhívó mozgalom a most induló szavazással a 2021-es esztendő fafaját választja meg a szavazásban résztvevők segítségével. A honlapon lehetőség nyílik a szavazás naprakész állásának megtekintésére is. A voksolás digitális rendszerébe a szervezők biztonsági alkalmazásokat is beépítettek, és arra kérik a szavazókat, hogy tartsák be az internetes kiválasztás fair play íratlan és az informatikai biztonság írott szabályait. Az érvénytelen szavazatokat törlik.

Három fafajra lehet szavazni. A kecskefűz (Salix caprea) onnan ismert, hogy fája szolgáltatja részben a húsvéti barkát. Fatermetű egyedei ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették. Egyetlen fűzfajunk, amely nem kizárólag vízpartokon, vizes élőhelyeken fordul elő. A fehér nyár (Populus alba) az alföldi területek tájkép-meghatározó fafaja, tág tűrőképessége folytán többféle élőhelyen megjelenik. Kiváló gyökérsarj-képzése következtében a változó klímában és a kiszárított termőhelyeken is helyben megtartható.

A harmadik választható fafaj a lisztes berkenye (Sorbus aria), középhegységeink sziklás termőhelyeinek ritka vadgyümölcs faja, amely nagy alakváltozatosságot mutat, és gyakran kereszteződik más berkenyékkel. Virágait sok rovar látogatja, termését a madarak fogyasztják. Ritka, de ökológiai jelentősége miatt természetes erdeinkben fontos faj.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top