+ Képzőművészet

Iráni festőművész festménye a jászberényi városháza falán

Ali Rastroo iráni festőművész Eredet című nagyméretű falfestményét avatták fel kedden a jászberényi városháza udvarán.

Sisa Balázs építőművész elmondta: a magyar himnusz inspirálta a Jászberény iráni testvérvárosában, a yazdi egyetemen tanuló fiatal művészt a mintegy 50 négyzetméteres festmény elkészítésénél, szavai szerint “megérintették” a magyar nép viszontagságai. Az irániak számára a felkelő nap minden reggel újabb reményt, boldogságot ígér, ezt az érzést szerette volna közvetíteni festményével a magyarok felé is – közölte.

Az alkotás középpontjában Irán és egyben Yazd város egyik nevezetességében, a Jame mecsetben – amely az UNESCO Világörökség része – található napszimbólum feldolgozása látható, körülötte a sivatagi táj múló éjszakai sötétje, csillagai- tájékoztatott. Hozzátette: a koncepció része, hogy a homlokzat keleti, délkeleti fekvésű, így a falfestményt a délelőtti órákban éri napsütés.

Az alkotás körülbelül három hét alatt készült el tavaly ősszel. A festésben Sisa Balázs és több más ember is segédkezett az iráni művésznek, hogy még a vízuma lejárta előtt elkészüljön a festmény. A munkának így közösségteremtő ereje is volt, barátságok szövődtek a festés során – árulta el Sisa Balázs.

Ali Rastroonak már több kiállítása volt Európában, valamint Dél-Amerikában, Ázsiában is megtekinthették műveit. Első magyarországi kiállítását Jászberényben, a Szikra Galériában láthatták az érdeklődők tavaly ősszel.

Iráni festőművész festménye a jászberényi városháza falán
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top