+ Irodalom

Miért boldogtalan itt majdnem mindenki? – Az Élet és Irodalom 2020/33. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Kálmán C. György A kritikai József Attila címmel írt esszét.

„József Attila összes, 1930 és 1937 között írt tanulmánya és cikke jelent meg két nagyalakú és igen vaskos kötetben (egyenként több mint 700 oldal, kiadta a L`Harmattan és a József Attila Társaság, elvileg 2018-ban, gyakorlatilag 2019-ben). Lenyűgöző munka, hatalmas erudícióval és apparátussal készült, sokáig; szerkesztette a József Attila-kutatás két nagy alakja, Tverdota György és Veres András. Az egyes szövegekhez fűzött jegyzeteken és kísérőtanulmányokon rajtuk kívül még nyolcan dolgoztak, további tíz tudós közreműködött még az elkészítésben, volt három lektor – és még egy sor további résztvevője volt azoknak a vitáknak, konferenciáknak, megbeszéléseknek, amelyek a végső formába öntést megelőzték.

A szövegek jó részét már ismerhetjük – de régóta könyvritkaság Szabolcsi Miklós kritikai József Attila-kiadásának 1958-as harmadik kötete, amelyik az értekező munkákat szedte össze. Ezt a mostani kiadást pedig jópár évvel megelőzte Horváth Iván és munkatársai 2012-es gyűjteménye, amelyre ez a két kötet is támaszkodik és gyakran hivatkozik, bár sok tekintetben bírálja is – nem érdemes itt belemenni, hogy miért.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba Boldogságban című kritikája Pető Péter #halálka. hír, regény című új regényéről szól.

„Itt aztán jól összegubancolódik a sok szereplő élete.

A történetfoszlányok mögött azonban mindig sorsok vannak, kiderül, ki miért lesz valamilyen. Mit jelent az, ha a gyerekeket kínozzák otthon (és mit érünk vele, ha megtaláljuk az okát, hogy ugyanis ha egy apa sokkot kapott a háborúban, azt nem tudja kiheverni). Mit jelent az, ha egy fiúnak iskolás korában meghal az apja, és ő ígér neki valamit. Mire vezet, ha egy tanárnő hozzámegy egy melóshoz, aztán egy festőművésszel próbálná a szellemi igényeit kielégíteni (de mikor más igényei is eszébe jutnak, a festő épp világhírű lesz véletlenül, és egyből otthagyja).

Egy kérdésre nincs válasz: miért boldogtalan itt majdnem mindenki, függetlenül attól, mire vitte az életben. A tanult és nem tanult férfiak, a tanár, pszichológus, ápolónő, ügyvéd feleségek ugyanúgy nem tudnak mit tenni.”

AZ ÉS KÖNYVE AUGUSZTUSBAN

Bényei Tamás Pasztorál című írása Thomas Hardy Távol a világ zajától című régi regényét elemzi.

„Noha Thomas Hardy mára megkérdőjelezhetetlenül a nagy angol regényírók (és költők) egyikének számít, ezt nem mindig gondolták így. Tipikus a kortárs – és kissé sznob – Henry James vállveregető megjegyzése: „a derék kis Thomas Hardy nagy sikert aratott a Tesszel [az Egy tiszta nővel], amely telis-tele van hibákkal és hamissággal, mégis valami egyedi szépség és báj árad belőle”. A derék kis Hardy népszerűsége aztán egyre nőtt, a kanonizáció pedig a huszadik század második felében teljesedett ki, amikor is végleg Hardy vált a regénykánon „regionális specialistájává.” Patrick Parrinder így fogalmaz regénytörténetében: „Az összes angol regényíró közül Hardy a legeltökéltebben provinciális. Nem csinál titkot belőle, hogy ő nem Anglia, hanem »Wessex« írója”. Hardy ugyanakkor épp regionalizmusa miatt válhatott a „legangolabb” íróvá: népszerűsége elválaszthatatlan az angol nemzeti önazonosságnak a századvégen felgyorsuló bukolikus fordulatától, amely Dél-Anglia tájait tette a nemzeti ikonográfia kulcsává.”

VERS

A szám versrovatában Németh Gábor Dávid és Turányi Tamás versei kaptak helyet. Itt most Turányi Tamás egyik versét mutatjuk be:

Hangyamalom

December, és nem jön ki az égi játékgépen
a három cseresznye, nálamnál sokkal jobban
öltözött férfiak nyernek életet a veszprémi Murder-ben,
mormolom magamnak, hogy nincs veszély,
csak ez a kartácsszög, csak ez a bombaszag,
pincér, tiszti kávét, tiszti sütit ide, mondja csak,

a napszítta stégdeszka illatára hány hetet kell várni
még? Ó, a forró mezítlábak hordozta örök alapjárat!
A szemhéjam mögött iskolaköpenyem műanyag
gombjai köröznek, és úristen! egy régi lakótelep,
nyakba akasztott lakáskulcsom futás közben leng,
tiszta hangon ráüvöltök erre a füzetre, hogy nem most
akarok meghalni, hanem ha majd lehet telefonon temetkezni,

ezt nem intézhetik se családtagok, se idegenek,
éremhalmozó bajnokok és tisztelgő matrózok sorai várják
majd hiába az urnát, (annak a csöndnek a dupláját kérem el),
és ha kell, lassabban mondom, idáig hozott a vonat, de
nem remélem, hogy az erről való beszéd révén minden
tisztázódni fog, a szavaim nem állnak össze
csak úgy a hallásoddal, erdőn-mezőn át kergetőzünk,
olyan életre tervezve, ami végül meg sem valósul.

PRÓZA

Csabai László, Farkas Arnold Levente, Győrfi Viktória prózája.

Tárcatár: Beck Zoltán.

Részlet Beck Zoltán arcon árnyék című írásából:

„nincsen jó vége, mert az ilyen típusnál nem lehet tudni, mit vált ki, ha hozzászóltok. hogy hallgat csak hallgat, aztán egyszerre robban, és akkor, abban a váratlan, de bizonyosan bekövetkező pillanatban minden kiszámíthatatlanná válik. mert kiabálni fog, vagy ütni, vagy egy keze ügyében lévő, mozdítható tárgyat vág a falhoz, vagy az egyik kollégájához, és nehogy azt higgyétek, hogy ahhoz pont, aki zaklatta, nem, az túl egyszerű volna, hanem bármelyikőtökhöz. hogy jössz vissza a xeroxtól, a hónod alatt a papírok, mert három példányban kell az a kurva excel, erre a képedbe röpül a sünis ceruzatartó. és akkor te hirtelen mit tudsz csinálni? azt se tudod, honnan röpült, mert éppen csak beléptél, talán föl se néztél, és már a képedbe a sün. akkor, mert azért zavarban vagy, lehajolsz, hogy összeszedd a ceruzákat, 0.3, 0.5, 0.7. veszed fel a rotringokat sorra, az egyik kezedben a papírtömb, a másikkal ügyetlenül szedegeted a ceruzákat, egyet elejtesz, újra fölszeded, a könnyed önkéntelenül elindul, és homályosul a látásod, de még mindig nem szólsz, és akkor a nagy kiabálás meg csörömpölés hirtelen marad abba, néma csönd van, mind csak állunk, és hol téged, hol meg azt nézzük, aki dobta. meg a sün darabjait, mert az égetett agyag, ahogy a laminált parkettára esett, széttörött.”

KÉPZŐMŰVÉSZET

György Péter: A folyamatos utalás című kritikája A Möbius-szalag  rejtélye című kiállításról szól, mely a kapolcsi Galántai házban látható.

„Vannak persze olyan esetek is, amikor a dokumentum és a műtárgy közti határ megteremtése, azaz egy övezet elhagyása, s  a belépés a másikba számos megoldásra váró kérdést vet fel. A Möbius-szalag  rejtélye című kiállításon, amely a  Galántai-házban,  a Kossuth utca 53-ban nézhető meg,  képek és dokumentumok kerülnek bemutatásra.  Itt félreérthetetlenül a dokumentumok közé tartozik egy színes  kép, az amszterdami Nextarchitect a kínai Csangsa városában épülő gyalogoshídjának tervét ábrázolja. A megvalósulás alatt lévő, valóban lenyűgözőnek tűnő műalkotás reprezentációja egybeesik a terv fogalmáról alkotott elképzeléseinkkel. Azaz, itt a kontextus különösebb jelzés nélkül is érthető. Sokkal zavarba ejtőbb a helyzet Erdély  Miklós egy  Galántai őrzésében lévő,  nemrégen előkerült  ceruzarajzával, amely  sűrű, egymást fedő hurkokat ábrázol. Olyan minimalista  művel  van dolguk, amely –    Erdély szándékával egybevágólag – összetéveszthető, azaz összevethető  a legkülönbözőbb ábrázolásokkal, amint  Erdély a költészetet is  a nyelv radikális megbontásának, nyelvi kritikájának tekintette.”

FILM

Stőhr Lóránt Atom Egoyan filmjéről, A díszvendégről írt elmarasztaló kritikát.

„Hová tűnt a csodált ifjú zseni, a kommunikáció csődjéről és az új technikai eszközök végzetes hatásáról szóló agyafúrt filmek szerzője? S közelebb lépve kritikám tulajdonképpeni tárgyához, hogyan vehetnénk komolyan legújabb filmjeit, így a tavalyi Velencei Filmfesztiválon bemutatott A díszvendég messzemenőkig eltúlzott és titoktalanná simított drámáját?”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top