Inzelt György: Természettudomány háborúban és békében / Kémikusok, találmányok, felfedezések – Typotex Kiadó, 2020 – 324 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-82-2
Azt már megszokhattuk, hogy a Typotex Kiadó tudománnyal foglakozó könyvei üde színfoltot jelentenek a magyar szellemi életben. Olyan kérdéseket vetnek fel, melyek egyébként elsikkadnak, s olyan válaszokat mutatnak, melyektől szó bennszakad, hang fennakad. Persze, ez a „légzési nehézség” nem mindig a témák újszerűségéből fakad; gyakran megesik, hogy annyira kézenfekvő dolgokat mutatnak meg, amikről olvasás után azt sem értjük, hogy eddig miért nem értettük és tudtuk korábban…
- Végre megértheted, miről beszélt Einstein valójában?
- Elhitették velünk, hogy a matek olyan, mint a száraz lószar!
- Nincs miért tapsikolni: egy gyorsan hanyatló világban élünk!
- Mihez kezdjünk ma egy középkori eretnekkel, pláne, ha nem volt eretnek?
- A melegek miatti isteni büntetés volt az olasz földrengés?!
- Megszakított közösülés Szent Hildegárddal
- Miért úgy fekszik a halott Krisztus anyja ölében?
- Ez maga a Pokol! Hétszáz év alatt sem változott!
Inzelt György (1946-) kémikus, elektrokémikus, egyetemi tanár könyve tovább színesíti az eddig is sokszínű palettát. A Természettudomány háborúban és békében egy vállaltan és tudatosan bonyolult könyv, melynek szerzője nem akarja kímélni az olvasót. Sőt, az a gyanúm, hogy direkt próbára akarja tenni! Nehéz olvasmány ez, amivel meg kell küzdeni. De megéri!
Viccesnek tűnő, de nagyon is komoly kérdések
tömkelege merül fel a kötetben, mely az elmúlt három évszázad tudománytörténetének jeles – vagy esetenként jelessé tett – alakjainak pályafutásával foglakozik úgy, ahogy az nem szokás: tudósok munkásságával, és tevékenységük vélt valós – vagy mások által sugallt – értékeivel foglakozik. S teszi mindezt életrajzuk és alkotásaik tükrében, de úgy (!), hogy a tágabb környezetet, a társadalmi-politika hátteret, az emberi és szakmai kapcsolatokat és mindezek következményeit is felskicceli.
Elsőre – a vonzó fülszöveg alapján – el sem tudja képzelni a kíváncsi olvasó, hogy miféle bonyolult és összetett rendszer tárul a szeme elé! Azt már tudjuk/tudhatjuk, hogy milyen érdekes, amikor művészek/tudósok magánéletének szakmai vetülete is képbe kerül, de az a tág horizont, amire Inzelt György nyitja rá az olvasó szemét, egészen új minőséget képvisel.
Minden, ami a hétköznapokban körülvesz minket
az egyszerűség felé hajt, így egyszerűsítésre sarkall, s ilyenformán – a részletek elhazudása által – látszólag érthetővé teszi a dolgokat. Valójában pedig félreérthetővé! Mert pont a bonyolultságot, a bonyolultságból eredő szépséget, az összetettséget vonja ki abból a képletből, ami szerint működőnek véljük a világot.
Inzelt György, nem enged az egyszerűség csábításának, s nem ringatja olvasóit tévképzetekbe: feltár, bemutat és elemez – az információdömping elviselhetőségének határain egyensúlyozva. Biztos vagyok abban, hogy minden bekezdéshez tartozhatna még egy másik, ami tovább árnyalhatná a képet, s olyan részleteket tehetne hozzá, amik újabb részletek felé nyitnának újabb-és-újabb bekezdésnyi kiskapukat. Ezzel együtt Inzelt György nem esik bele a túlbonyolítás csapdájába sem: a szöveget az olvashatóság keretei között tudja tartani.
Az sokat elárul, hogy
a nagyjából háromszáz oldalas könyv végén tizennyolc oldalt tesz ki a névmutató…
hétköznapi olvasó számára jórészt ismeretlen nevekből áll össze a „névtár”, az ismerős nevű tudósok, uralkodók, művészek és politikusok mellett számtalan mára (majdnem) elfeledett tudós és a „főszereplők” életét alakító mellékszereplő bukkan elő.
Inzelt György kötete lenyűgöző munka,
s megérdemli azt az odafigyelést és elmélyülést, amit – amúgy is – kikövetel magának, ha az olvasó a végére akar érni. Számos/számtalan érdekes és eddig figyelmen kívül hagyott kérdés kerül felszínre a Természettudomány háborúban és békében című kötet lapjain… s még csak a természettudományos érdeklődés sem követelmény ahhoz, hogy megtudjuk, miként hatottak a társadalmi folyamatok, a személyes ambíció és az emberi kapcsolatok – meg még sok minden egyéb – a tudósokra, a tudományra… s végső soron talán a mi hétköznapi életünkre is.
