Erdőszelfi / Vándortábori versek – Móra Könyvkiadó, 2020 – szerkesztette Lackfi János – 112 oldal – ISBN 978-963-4866-05-3
Azt azért már tudhatjuk/remélhetjük, hogy ha Lackfi János beleveti magát valamibe, akkor az más lesz, mint bármi, ami korábban volt. Lackfi most versantológiát szerkesztett Erdőszelfi címmel, s bár a szándék nyilván némileg didaktikus – az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával jöhetett létre a kötet –, az eredmény mégis olyasmi, amire érdemes volt áldozni.
- Az elmúlt idők legizgalmasabb mesekönyve zöld!
- Vámpyr Vilma a Sötét birodalmában
- Kápos fejűek, figyelem!
- Legyek ura az űrben – meglepetésekkel szolgáló vérbeli sci-fi
Lackfi János – ahogy ez várható volt – szerzőként is „hozta magát”, és szerkesztőként sem vallott kudarcot. Már a szerzők névsora is ígéret annak, aki szokott kortárs verset olvasni:
Acsai Roland, Balázs Imre József, Békés Márta, Demény Péter, Finy Petra, Gáti István, Hevesi Judit, Jász Attila, Kiss Judit Ágnes, Kiss Ottó, Lackfi János, Miklya Zsolt, Molnár Krisztina Rita, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Vörös István
Beteljesült ígéret az, amit a nevek sejtetnek, hiszen,
az erősen kötött(nek tűnő) téma ellenére a felvetéseknek és formáknak olyan gazdagságával találkozhatunk, ami még egy „tágasabbra kerített” antológiának is becsületére lenne. Az Erdőszelfi olyan sokszínű, mint egy mérsékelt égövi kontinentális erdő tavasz végén… esetleg nyár elején: fű, fa, virág, gomba, moha, bogarak, pondrók, kis és nagy szőrös állatok (és a többi) mind megférnek egymással. Ha nem is feltétlenül békességben, de harmóniában. S ráadásul ezt a sokféleséget kitűnően fogja össze az illusztrátor: Ritter Ottó. Nem csak a rajzok magukban kedvesek és megszólítóak, de az is, ahogy egymásra és a versekre kacsintanak.
„…
Azt mondják, én vagyok az élet,
de én csak az egyik élet vagyok,
a másik ők, itt, ahogy figyelnek és szeretnek?
és ha elég kitartóak és bátrak,
holnaptól együtt járnak egy másik erdőt.”
(Hevesi Judit: Erdő)
A nagy kérdés persze továbbra is az, hogy mennyire tudják – mennyire lehet – megszólítani a mai, információs eszközökhöz és virtuális valósághoz édesgetett gyerekeinket. Át lehet-e adni nekik valamit abból az élményből, amit a múlt évezredben felnőtt generáció tagjai testközelből ismernek és fontosnak vélnek? Át lehet-e adni, ha mást nem is, legalább az élmények utáni vágyat? Nehéz kérdés, mai kérdés:
mihez kezd egy jórészt boomerekből vagy majdnem-boomerekből álló költőbrigád a mai fiatalokkal?
A felvetett kérdésekre az egyik válasz maga az Edőszelfi című kötet, melynek szerzői nem próbálnak meg leemelkedni vagy felalacsonyodni a mai fiatalok nyelvéhez és gondolkodásához. Ehelyett azt hozzák, amihez értenek! Versekkel, jó versekkel villantják meg az élmények és benyomások sokszínűségét. S ezzel – mi mással??? – vágyat ébresztenek/ébreszthetnek a mai fiatalokban… a nem-szilícium alapú világ iránt.
„…
Az erdő lett a kedvenc influencerem,
mindennap új videót tölt fel,
és állandóan élőzik,
itt minden élőben megy.Tudod, mekkora nézettsége van
a naplementének?
Vagy a teliholdnak?
Vagy a csillagmagokkal teleszórt égnek,
amit hajnalra felcsipeget a Fiastyúk
sárga és pelyhes csibéivel?
…”
(Acsai Roland: E-mail a vándortáborból)
Nem tudom, hogy egy mai kezdő-kamasz szeme magától megakad-e ezen a könyvön, de ha a szülőké igen, az már egy járható út kezdete. Hiszen, ha a gyerek beleolvas, akkor a négy fal közötti világon túliság vágya ébredezhet benne, s talán vonzóbb lesz az erdő, a kerékpáros- vagy vízitúra, a sátorozás, a táborozás, a valódi fából – saját kézzel – rakott tábortűz…
A témakörökbe rendezett versek – Erdei iskola; Kicsi állat, Indián gyerekek – varázslata, hogy nem tukmálnak semmit, s így a kötet sem akar oktatni, pláne nem akar kioktatni. Abból már elég volt! Ez a könyv versekkel mesél egy elérhető világról. Egy megélhető szabadságról.
„…
A levelek erezete,
kérgen a gomba,
a puhafa csupa üreg: alszik a féreg,
suhogat a fakorona,
jön-megy a nagy fény,
teli szeme, üres agya –
végre szabad lett!”
(Szabó T. Anna: Szabadulós)
