Baráth Emőke operaénekes az egyik szereplője a Müpa Autósmozijában megrendezendő Figaro itt, Figaro ott című koncertnek. Bár már több alkalommal láthattuk őt Mozart Figaro házassága című darabjában, most két ária erejéig olyan szerepben lép a közönség elé, melyre régóta vágyott, Cherubino apródot alakítja a Figaro alakját felvonultató operákból rendezett koncerten. A koronavírus-járvány következtében életbe lépett korlátozásokat és a karantént Párizsban átélt művésszel az elmúlt hónapok élményeiről, tapasztalatairól és a koncertről is beszélgettünk.
Az elmúlt időszakot Franciaországban töltötte. Hogyan élte meg a járványhelyzetet?
Egy operaprodukció folyamatának kellős közepén voltam a Roueni Operaházban, és bár az ottani kollégák próbálták menteni a menthetőt, de egy pillanat alatt olyan komoly szigorítások jöttek, hogy már nem lehetett mit tenni az előadással, és mindenkinek haza kellett mennie. Mivel ez egy nemzetközi szereplőgárda volt, akik a legkülönfélébb országokból érkeztek, a határok lezárásának időpontja pedig már közel volt, olyan is akadt közöttünk, aki azt kockáztatta, hogy esetleg nem tud hazautazni.
Ön milyen döntést hozott ezzel kapcsolatban?
Visszajöttem Párizsba, hiszen már több mint egy éve itt élek, kétlaki vagyok, a párom francia. Egyértelmű volt számomra, hogy itt maradok vele. De ez egy nagyon fájó döntés volt abból a szempontból, hogy tudtam, azt jelenti, hogy minimum négy hónapot itt kell töltenem, és ennyi ideig még sosem voltam távol a hazámtól. Sokkoló volt ez a tudat.
A bezártságot hogyan viselte?
Kifejezetten jól, hasznos volt számomra ez az időszak. Ugyanis amikor mindez történt, annyira ki voltam merülve az elmúlt öt év sok-sok munkája, az utazások, illetve az ezzel járó stressz miatt, hogy három hétig egyáltalán nem is énekeltem itthon, és rengeteget aludtam. Komoly fáradtságból kellett először is kijönnöm. Össze tudtam magam szedni, és erre nagy szükség volt, mert sem fizikailag, sem lelkileg nem voltam már jó állapotban. Ezen a kimerültségen muszáj volt valahogy változtatni, az élet elrendezte, hogy meg tudjam oldani ezt.
Mivel tudta lefoglalni magát, mi volt az, ami kikapcsolta, ami segített a helyzet átvészelésében?
Jól ki tudtam használni a felszabadult időt. Eléggé introvertált személyiség vagyok, ezért jól bírtam a bezártságot, ezzel semmi gondom nem volt. Sokat számított, hogy el tudtam tenni a bőröndömet, és itthon, a saját környezetemben tölthettem a mindennapjaimat. A saját ágyamban aludhattam, jógáztam, amivel leküzdöttem a krónikus hátfájásomat. Volt végre időm, hogy magammal foglalkozzam. Elkezdtem egy speciális diétát, és három hét után már gyakoroltam is, technikai dolgokkal foglalkoztam, bővítettem a repertoáromat. Rengeteg könyvet elolvastam, sorozatokat néztem, korábban erre sem volt lehetőségem. Egyszerű dolgokat csináltam, elkezdtem például kötni. Franciát tanultam, fejlesztettem a nyelvtudásomat. Muszáj volt pihennem, és nem szégyelltem, ha tíz órakor kezdtem el a napot.
Mit tapasztalt Párizsban, milyen szigorításokat vezettek be, milyen különbséget lehetett észlelni a magyar helyzethez képest?
Itt sokkal szigorúbb rendelkezéseket hoztak, mint Magyarországon. Tulajdonképpen ki sem lehetett menni a lakásokból.
Ezt úgy kell érteni, hogy nem kijárási korlátozás volt érvényben, hanem kijárási tilalom?
Igen, csak élelmiszerért lehetett kimenni, bár más jellegű üzlet nem is volt nyitva. Nagyon erős indok kellett a kimozduláshoz, a rendőrség pedig folyamatosan razziázott és ellenőrizte, hogy betartják-e a szabályokat a lakosok. Egy órán belül mindent el kellett intézni, és ki kellett nyomtatni egy engedélyt, ha valaki elhagyta a lakását.
Az ottani kulturális szféra hogyan reagált a változásokra?
A zenészek azonnal támogatást kaptak, ami nem kevés összeget jelentett. Az nagyon bizonytalan volt, hogy én mennyi kárpótlást kapok az elmaradt koncertjeimért, sőt, egy ideig az sem volt biztos, hogy egyáltalán kapok valamit. Nagyon hálás vagyok a Roueni Operaháznak, mert végül érkezett kárpótlás, nem csak nekem, hanem az egész társaságnak, aki részt vett az elmaradt produkcióban. Jellemzően a francia és a német munkákért kaptak kárpótlást a művészek, így ilyen szempontból szerencsém volt, mert más országban erre egyáltalán nem lehetett volna számítani. Nagyon sajnálom a magyar kollégáimat, hogy ők sokkal rosszabb helyzetbe kerültek, és nem tudjuk, hogy ez mennyi ideig fog még tartani. Itt sem egyszerű a helyzet, de mivel a franciák mindenen felháborodnak, ami nekik nem tetszik, tüntetnek, felemelik a hangjukat, nem hagyják magukat, ezért tud itt ilyen támogatása lenni a művészeknek. És ez annak ellenére így van, hogy a jelenlegi francia kormány egyáltalán nem művészetpárti. Két nappal ezelőtt neveztek ki egy új kulturális minisztert, úgy tudom, ő szereti a komolyzenét, meglátjuk, mi fog változni ezen a téren.
Az énekesi munkáit hogyan érintették a megváltozott körülmények?
Sok más énekeshez hasonlóan én is sok munkát elveszítettem. Többek között a Müncheni Operaházban tervezett debütálásomat, ami fájó pont a mai napig. Komoly és erős dühöt éreztem emiatt, fel kellett dolgoznom és meg kellett emésztenem. De megbeszéltem magammal, hogy kollektíven mindenki ezekkel a problémákkal szembesült, olyan kollégát is ismerek például, akinek a madridi operaházi debütálása előtt egy héttel egyszerűen abba kellett hagynia a felkészülést és haza kellett utaznia. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül a csónakban, az összes kollégám hasonló helyzeteket él át, és így el tudtam fogadni, hogy most velem is ez történik.
Milyennek ígérkezik az elkövetkező évad?
Jelen pillanatban a jövő teljesen homályos, a tengerentúli koncertjeimet egy kivételével mind lemondták, de szerintem azt az egyet is törölni fogják. Európai koncerteket is töröltek, volt, ahol financiális okokból vagy éppen elővigyázatosságból. Szerintem sok lemondás lesz még a továbbiakban is, hiába mondják most, hogy vannak olyan koncertek, amelyeket megtartanak, én egy pesszimistább forgatókönyvre számítok. Elég negatív vagyok ebből a szempontból.
Mi a véleménye a Müpa autósmozi kezdeményezéséről?
Szerintem remek ötlet! Amikor először hallottam róla, arra gondoltam, hogy talán jobb lenne valami szabadtéri dolgot csinálni, és azon tanakodtam, hogy miért szükséges ehhez az autó. Párizsban voltam nemrég egy szabadtéri koncerten, ahol kivetítőn néztük az előadást. Nagyon tetszett. Később rájöttem, hogy egyrészt az időjárás teljesen kiszámíthatatlan, másrészt pedig, még ha a levegőn is ülnek a nézők, akkor is kerülhetnek egymáshoz olyan közel, ami most nem biztos, hogy ajánlatos. Az autó pedig védelmet, biztonságérzetet ad.
Van-e bármilyen előzetes elképzelése arról, hogy milyen lesz ez a helyzet? Önök a színpadon, a Müpa épületében, a közönség pedig a parkolóban, és az autókból követik a koncertet.
Biztos furcsa lesz, de már volt két olyan koncertem Hollandiában, ahol kisebb csoportokban engedték be a nézőket, és mi többször, egészen pontosan kilencszer adtuk elő a tizenöt perces koncert programját egymás után. Nagyon hosszú ideig tartott, a lábam teljesen kikészült. Nem biztos, hogy ezt a verziót szeretném folytatni, kemény megterhelés volt mindannyiunk számára. Annak ellenére, hogy itt Budapesten a közönség nem lesz bent az épületben, mi élvezni fogjuk a koncertet, mert egy kicsit emlékeztetni fog minket a megszokott mederben zajló előadásokra.
Beszéljünk egy kicsit az est programjáról. Figaro áll a koncert középpontjában, Önnek milyen kapcsolódása van hozzá?
Az első szerepem a Figaro házasságában Barbarina volt, tizenkilenc évesen, egy Operastúdiós koncerten énekeltem. Sáfár Orsolya, aki a mostani koncerten Suzannát fogja énekelni, akkor Cherubino, az apród szerepét énekelte. Molnár Levente volt a gróf abban az előadásban. 2012-ben debütáltam a Magyar Állami Operaházban, szintén Barbarinát alakítottam. 2015-ben viszont már Suzannát énekeltem a Theater an der Wien-ben.
A Müpa koncertjén Cherubino áriáit fogja énekli. Melyik figurát érzi közelebb magához?
Mindig is álmodoztam arról, hogy kipróbálhassam magam Cherubino szerepében, és ez most teljesülhet. Nagyon örülök ennek. Bár Suzanna áll közelebb hozzám, de azt gondolom, hogy van bennem annyi sokoldalúság, hogy mindkettőben ki tudom magam élni.
Mozart legtöbbet játszott darabjából, a Figaro házasságából való az a két ária, amelyet énekelni fog. Ön szerint minek köszönheti a darab töretlen népszerűségét, időtállóságát?
Mindenekelőtt magának a történetnek, ami annyira vicces! Most többször is meghallgattam különböző előadásokban, és azt vettem észre magamon, hogy miközben hallgatom, hangosan felnevetek. Tele van poénokkal, és nem csak a szöveg, de a zene is. A közönség érzi, mennyire tele van színekkel, energiával. Slágereket fedezhetünk fel egymás után, amikor hallgatom, mindegyiket éneklem, ismerősek az áriák. Dúdolom az előadókkal nem csak az általam megformált szerepeket, de akár a grófot is vagy Figarót. Rendkívül fülbemászó zene. Szerintem ez a titka.
Úgy tartják, ez a darab sok mindent nem mond ki egyértelműen, csupán sejtet a zene segítségével, ezért itt kiemelten fontos a színészi játék, a színészi eszköztár. Milyen plusz feladatokat ró ez az énekesre?
Egyedülállóan szövevényes szöveggel van dolgunk, nem csak sok szöveget kell megjegyezni, de azt darálni is kell, erre jó példa a szintén a műsoron szereplő második felvonás fináléja. Közben arra is figyelnünk kell, hogy a szöveg meg is érkezzen a közönséghez. Ugyanakkor ez az opera tele van tabutémával, amelyet a szöveggel nem lehet elmondani. Hűtlenség, a grófné vonzalma egy fiatal fiú iránt, az első éjszaka joga, ezekről mindenki tud, de nem beszél, és az összes helyzetkomikum ezekre épül rá.
Ön mivel ajánlaná a közönségnek ezt az estét?
Itt a nyár, és érdemes esténként is kimozdulni otthonról. Ezen kívül az élő zene varázsa bizonyosan hiányzik a zeneszeretőknek, és ez a koncert kiváló lehetőség, hogy az autójukban ülve újra élőben hallgathassanak koncertet. Nem utolsósorban, ezzel minket, művészeket támogatnak, ami most kiemelten fontos és szép gesztus lenne a részükről. Ilyen körülmények között nem kell tartaniuk a járványtól, szerintem ez egy igazán biztonságos megoldás.
Mit gondol a komolyzene jövőjéről? Mi lehet a túlélés záloga, akár az olyan intézmények számára mint amilyen a Müpa, akár az operaénekeseknek?
Muszáj lenne olyan lehetőségeket találni, ahol a közönség megtapasztalhatná, hogy mi, művészek ugyanolyan átlagos, normális emberek vagyunk mint ők. Az énekeseknek le kellene lépni arról a piedesztálról, ahová sokszor saját magukat helyezik. Ennek már lejárt az ideje. Egyszerűségre kellene törekedni, és keresni azokat az alkalmakat, amikor közel tudunk kerülni a közönséghez. Például improvizált kamarakoncertekkel, akár házak udvarán is el tudom ezt képzelni. Nagyon tetszik a Bach évforduló alkalmával rendezendő fesztivál, ahol hétköznapi környezetben hangzanak el előadások. Legalábbis a járvány idején szerintem ez tarthatná életben a komolyzenét. A kültéri események szerintem biztonságosak. A közösségi médiát is használni kellene ugyanúgy, ahogy a járvány idején is. És nagyon fontos, hogy a politika a jövőben is támogassa ezt a területet. Bármely országra igaz, hogy ha a kormány vagy a politika nem támogatja a kultúrát, akkor sajnos pillanatok alatt leépül. Több olyan véleményt is olvastam mostanában, hogy a kultúra, a művészet nem alapszükséglet. Ez szomorú és igazságtalan. Hiszen a könyv, a film, a zene, a fényképezés mind-mind a művészethez tartozik. Ha az emberektől mindezt megvonnánk, például egy karanténhelyzet alatt, akkor nem tudom, mitévők lennének. Muszáj lenne megértetni az emberekkel, hogy a művészet esszenciális dolog.
