Írta: Séra András
Az ifjú Sét a világban gyönyörködött. A világosságban és a sötétségben. A fény játékában és az emberek viszonyában.
Bár, néha elszorult a szíve. Alkalomadtán, megvigasztalhatatlan szomorúság kerítette hatalmába. Tűnődéseit beárnyékolta valamifajta testvérbánat. Ekkor csak ült és hallgatott.
A bogarakat kémlelte, a madarakat, és a folyóban úszkáló kis halakat. Aztán ha elfáradt, elaludt. Egyszer csak egy homályos álmot látott. Egy bárkát. Hatalmas esőzést, és egy hullámok közt hánykolódó, vigasztaló hajót.
Tegnap ragyogott,
ma borús az ég arca,
Sét fiút nemz.