+ Irodalom

Eladó a menyasszony

– Mind megöregszünk egyszer, fiam. A házasságot a tisztelet és a szeretet tartja össze, nem a hiúság. A végén a fiatal feleség is így néz ki majd – legyintett az esperes. – Szőcs Henriette írása.

Botrányos perszónák

Az esperes az arcát törölgette egy törölköző méretű, kétes tisztaságú kendővel. Reverendája alatt folyt a víz, vékony csíkban csordogált lefelé a hátán, megtalálva az alkalmas völgyet a hájpárnák között. A kikötői dokkra tűzött a szeptemberi nap, a pap próbált árnyékba húzódni a hajó takarásában, de a nap erőszakosan kúszott felfelé. Nézte az előtte álló, fegyelmezetlen, hangos tömeget, ahogyan egymást lökdösték szüntelen, bűzösen párologtak a hőségben, hónapok óta mosatlan ruháikban, és talán hónapok óta mosdatlanul. Ilyen szánalmas nászmenethez még nem volt szerencséje.

Mindörökké, Ámen, ismételgette gépiesen. Próbálta meggyőzni John Lawt, hogy a templomban tartsák az esküvőket, ott legalább mindig hűvös van és az oltári szentségek is rendelkezésre állnak, de a férfi hajthatatlan volt. Szerinte nagyon bonyolult a rabokat a börtönből a templomba kísérni, majd a házasságkötés után a hajóra. Nincs annyi börtönőr, hiába segít be a városi csendőrség is az utcalányok összefogdosásával és terelésével, a kikötő felé tartva elszökdösnének, jó, ha a népség fele elérne a hajóra. Bűnözők ezek, nincs mit szépíteni, mondta Law, ott járnának túl az eszünkön, ahol tudnak. Egyik sem akar házasodni, főleg nem Amerikába hajózni, hogy az új gyarmaton dolgozzon. Egyáltalán, egy sem akar dolgozni. De a szabadulásuknak ez az ára, hát megteszik. Nekünk meg, esperes uram, szükségünk van telepesre, a meglevő hétszáz fő nem elég egy új város felépítéséhez. A helyi vademberek nem túl barátságosak, majd ez a csürhe megharcol velük. Szépen felépítik a templomát, esperes, pardon, püspök uram. A pápai kinevező levél már úton van, formaság csupán.

John Law pontosan tudta, hogyan vegye rá erre a képtelen őrültségre, hogy összeeskesse a rabokat a kurvákkal, aztán felrakják a friss házasokat egy hajóra és elvitorlázzanak Louisianába. Sőt, velük is tart, mivel Law megígérte, épít neki egy templomot New Orleans-ban, ami az ő püspöksége lesz. Itt, Párizsban, az esperességnél magasabbra nem nagyon juthatott, a püspökséget mindig egy jobb kapcsolatokkal rendelkező, öreg pap szerezte meg. Ő meg várhatott volna, míg majd kihull az összes foga, reszket a lába és remeg a hangja. Az új földön azonnal püspöki rangot kap, a Missisipi Társaság elintézte, ott nem baj, hogy nem egy vén marha, sőt, fiatalsága, jó egészsége és lendülete miatt választotta Law. Valamit valamiért, szemet huny a szabálytalanság felett, ugye, nem ez az első eset, hogy a házasulandó felek nem önszántukból veszik magukra a szentséget, általában a szülők döntenek ilyen ügyekben, szintén figyelmen kívül hagyva a gyermekeik akaratát, de szem előtt tartva a jövőbeli boldogságukat. Azt a kis időt is kibírja velük valahogy a hajón, úgyis a tiszti fedélzeten tölti az idejét, meg a kapitánynál, New Orleans-ban pedig nem látja őket többé. Jobb, ha visszazökken a valóságba, haladjunk, mondja magának, talán hangosan is, mert az őrök puskatussal noszogatni kezdik a friss házasokat a hajó rámpáján felfelé.

Egy csíkos rabruhát viselő huszonéves, még koszosan is jóképű fiú áll előtte, egy nálánál is mocskosabb, rongyokat viselő nővel.

– Te. . . Mi is a neved?

– Charles Cartagon.

– Charles Cartagon, akarod-e hites feleségedül az itt jelen levő hölgyet, hogy vele élj mindörökké, míg a halál el nem választ?

– Nem – vágja rá azonnal a fiú. A pap kizökken a szerepéből, tanácstalanul néz körül, a kapitány megunta már a színjátékot, és behúzódott a kabinjába. Egyedül kell megoldania a problémát.

– És miért nem, gyermekem?

– Nézzen csak rá, esperes uram. Tudom, hogy maga szent ember, de azért mégis csak férfiből van, és a szeme is jó. Ez a nő csúnya és öreg, mint a nagyanyám, még foga sincs.

Az asszony elmosolyodik, rózsaszín ínyét villantja. A rendőrök eltéveszthették, valami szerencsétlen koldusnőt is begyűjtöttek az utcalányok mellett, talán ott kéregetett, vagy nem volt ki a létszám. Párosan kell lenniük, mint Noé atyánk bárkáján, különben baj lesz, harcolni fognak a nőstényekért. Tulajdonképpen ő, az esperes, most bibliai cselekedetet hajt végre. Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét, mondá az Úr.

– Talán cseréld el – javasolja a pap. – Persze csak azok között, akik még hajadonok.

Majdnem szüzeket mondott, ahogyan a prédikációiban megszokta, de hát elég mókás jelző lenne ezekre a magukat az ivóban áruló lányokra. De hajadonnak hajadonok, legalább is reméli.

– Próbáltam, senkinek sem kell.

– Ha nem veszed el, visszamész a börtönbe – ripakodott rá a pap. Még vagy egy tucat párt kellett megesketnie, és bepakolniuk, se kedve, se ereje nem volt a vitához.

– Nem bánom.

– Mind megöregszünk egyszer, fiam. A házasságot a tisztelet és a szeretet tartja össze, nem a hiúság. A végén a fiatal feleség is így néz ki majd – legyintett az esperes.

– Rendben, de addig azért élvezném a házasélet örömeit. Vele nem lehet. Ha megszabadulnék tőle valahogy, Louisiánában nem lesz másik nő, mind elkelt.

– Akkor rab maradsz.

– Ezzel a vénasszonnyal sem lennék szabad.

Az esperes intett az őröknek, megfogták a fiút, elkezdték taszigálni vissza, a fogdába. A pap félre állította nőt, és figyelmeztette a foglárokat, hogy Isten segedelmével hozzanak még egy férfit. Nem hibádzhat a létszám a bárkán, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön! 1

 1.    Mózes első könyve 8. fejezet

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top