+ Interjú

„Ha egy íróval minden megtörténne, amit leír, belehalna az élményeibe” – Halász Margit tárcái nem csak közalkalmazottaknak

Ötvenkét röviden vagy hosszabban felvillanó életlelet, emberi vagy éppen embertelen élethelyzet humorral fűszerezve; Halász Margit új kötete.

Hogyan látja a világot egy közalkalmazott? Halász Margitnak íróként és általános iskolai tanárként bőven volt lehetősége, hogy gondolatokba és szavakba öntse mindezt, na meg még sok mást is. Tárcáiból, amelyeket itt-ott olvashattunk már a sajtóban, most válogatáskötet jelent meg A vitéz közalkalmazott címmel. A könyvet akár meg is nyerheted a szerző most futó játékában, vagy ha nem neked kedvez a szerencse, akkor itt vásárolhatod meg. Az alábbi kedvcsináló interjúban a szerző kulisszatitkokat árul el a gyűjtemény születéséről, a tárca műfajáról, az szövegek mögötti élményanyagról, és közben gyerekmeséktől felnőttfilmekig sok minden más is szóba kerül.

Hogyan lett Önből író?

Jó kérdés, hogyan lesz valakiből író, esetleg hogyan születik valaki írónak. Talán úgy, hogy van benne egy erős belső késztetés, hogy alaposan megfigyeljen valamit, megfogalmazza, rögzítse, majd továbbadja.

Már gyermekkoromban is nagyon jól éreztem magam, úgy is mondhatnám, akkor éreztem biztonságban és otthonosan magam, ha alaposan megbámulhattam valamit vagy valakit. Különös érdeklődést mutattam az idegen, zárt kredencfiókokba való leskelődés iránt.

Darabkák, ha találkoznak

Jó-jó, megbámultam én a kredencen lévő nippeket is, de mindennél jobban izgatott, hogy mi van a fiókban.

Ugyanilyen szenvedélyességgel gyűjtöttem a földben talált törött cserépdarabokat, a mintarészlet alapján próbáltam kitalálni, mit ábrázolhatott az egész, és elképzeltem, milyen lehetett a gazdája. Épp a napokban kertészkedés közben találtam egy gyönyörűen festett tányérdarabot, és eszembe jutott ez az egész. Felvittem a darabkát, és a dolgozóasztalomra tettem. Ilyen színes darabkákból áll A vitéz közalkalmazott című kötetem is.

Beszéljünk erről a kötetről! Már az első oldalon kiderül, hogy tárcameséket és tárcanovellákat olvashatunk itt. Miért vonzza éppen a tárca műfaja?

Manapság a regény „visz mindent”, ezért nagy rizikót vállal a kiadó is és a szerző is, ha arra adja a fejét, hogy tárcakötetet ad ki. Közben meg azt gondolom, hogy az írónak a különböző műfajokban való megszólalási lehetőségek az olvasó számára is izgalmasak lehetnek.

Szerencsére a kiadómnak, a Kortárs Kiadónak van egy Kortárs Tárca sorozata, melybe jól beleillett az anyagom. Horváth Bence kiadóvezető és felelős szerkesztő számára nem volt kérdés, hogy a kéziratomat a sorozatban megjelentesse. De visszatérve a tárca műfajára: Miért ne élnénk a változatos műfajisággal? Számomra a téma és a közlés célja határozza meg a műfajt. Elég erőltetett lenne például arról regényt írni, hogy lerobban a troli, és amíg várakozik, az utasok hogyan töltik el az „ajándékba” kapott időt.

De nézzük az olvasó szemszögét. Mondjuk én vagyok az olvasó. Hangulat és kedv kérdése számomra, hogy az olvasásra szánt időmben mit veszek le a polcról.

Az ember olykor édeset kíván, máskor sósat. Olykor csak csipegetni szeretne, máskor nagy kanállal merni az irodalom kondérjából.

Akinek „csipegetős” kedve van, annak őszintén merem ajánlani A vitéz közalkalmazott című kötetet. Ötvenkét rövidpróza található benne, ötvenkét röviden vagy hosszabban felvillanó életlelet, ötvenkét emberi vagy éppen embertelen élethelyzet írói szándékom szerint humorral fűszerezve.

ITT BELEOLVASHATSZ A KÖNYVBE!

A fülszöveg azt mondja: “ez a közalkalmazott én voltam”. Tényleg saját élmények ihletik a tárcákat? Hol végződik Halász Margit, a magánember, és hol kezdődik az irodalmi elbeszélő?

A tárcák nagy részében egyes szám első személyű az elbeszélő. Ez személyes, közeli reflektálást feltételez. Nagyjából úgy kell elképzelni, hogy van egy személy, aki jön-megy az országban, világban, lát ezt, azt, és leírja. Mivel irodalmi műről, és nem dokumentumprózáról van szó, ezért másodlagos, hogy valójában ez megtörtént-e Halász Margittal, vagy sem. De ha már megkérdezte, igen, volt, ami megtörtént velem, és volt olyan, aminek csak párányi valóságmagja van.

Anyaggyűjtés

Egyébként én is hajlamos vagyok azon morfondírozni, ha egyes szám első személyű megszólalást olvasok, hogy ez vajon tényleg megtörtént az íróval? Hú, szegény!

De nyilván, ha mondjuk egy többkötetes íróval minden megtörténne a valóságban, amit leír, szegény már valószínűleg nem lenne életben.

Egész egyszerűen belehalna az élményeibe. A szépíró szempontjából a félig tudás vagy sejtés sokkal inspirálóbb, mint a teljes tapasztalati élmény. De bizonyára itt is vannak egyéni eltérések, kivételek, akik erősítik a szabályt.

Ennek a kötetnek néhány tárcáját megtaláltam eredeti megjelenési helyén (mondhatni “természetes élőhelyén”): a sajtóban. Van olyan szöveg is benne, ami viszont itt jelenik meg elsőként?

Valóban, a kötetben szinte alig van olyan írás, amely ne jelent volna meg országos napilapokban, illetve nyomtatott irodalmi lapokban. Mivel nem erősségem a könyvelés, szerintem egy vagy két ilyenről beszélhetünk.

A kötet tíz nagyobb tematikus egységből áll, és néha az volt az érzésem, mintha egy-egy kisregényt, naplójegyzeteket olvasnék, annyira egymásra épülnek egyes szövegek. Ez mennyire volt tudatos?

Nagyon örülök ennek a kérdésnek. Tudja, miért? Mert ezt eddig kevesen vették észre, hogy a kötet gondolati/tematikus blokkok építménye, amelyek egy szaggatottan szerkesztett kisregénynek is megfeleltethetők. Ezt azért találtam ki így, hogy ne szóródjanak szét a „szélben”, és ne lebegjenek parttalanul az egyes darabok. Továbbá, hogy megtiszteljem az olvasót. Ha egy képpel kellene illusztrálnom, azt mondanám, hogy a szándékom az volt, hogy egy szépen terített asztalhoz ültessem és jó étvágyat/olvasást kívánjak neki.

De visszatérve a kérdésére, nagyon tudatos volt a szerkesztés. Felírtam a címeket egyencetlikre, és leraktam a parkettára. Amikor még csak az elején voltam a nagy egységek kialakításának, többször gondoltam azt, hogy na jó, ez képtelenség, nem lehet ilyen sok kis írást „fejezetekre” osztani.

Miután három-négy napig bokáig gázoltam a cetlikben, és küzdöttem velük, mint Don Quijote a szélmalmokkal, egyszerre, mint egy puzzle-ban, kiábrázolódott a kép.

És csodák csodája! Egyetlen felesleges írás sem maradt árván. Felemelő érzés volt, illetve azt éreztem, hogy ez a kép, amit kiraktam, mutat valamit. Van ábrázata. És remélem, szimpatikus és jó „nagy” arc lett.

Miért éppen ez a hat általánosabb gyűjtemény és aztán a négy útitárca-gyűjtemény került bele, és miért pont így lett megszerkesztve a kötet?

Ahogy már említettem, egy idő után az egyes darabok valamilyen erővonzás vagy vonzerő mentén, elkezdtek összeállni. Mire gondolok? Például lettek a Budapesten történt írások, aztán az iskolás/közalkalmazottas témák, majd a hétköznapok furcsaságai, avagy meghökkentő mesék férfiakról és nőkről, illetve a gyermekkori élmények.

Három további fejezetben olvashatóak tárcanovellák. Ezek inkább novellák, hisz nem reflektálnak adott jelenségre, hanem markáns cselekményszálon futó történetek. Itt már nem „én” beszélem el, hanem egy kívülálló „szemszög”, aki fentről mindent látva, kissé mikszáthosan, mindentudóként mesél. Itt külön kiemelném A megbabonázott csoki című fejezetet, melyben párkapcsolati, szerelmi drámákat dolgozok fel.

A szerző Finnországban

Az utolsó három fejezet pedig hortobágyi, skót és finn úti élményeket ír le. Itt természetesen visszatérek az egyes szám első személyre. Én mesélem el, velem történt. Ez egyébként a legszemélyesebb blokk. Az útitárcák mindegyike valamilyen meghökkentő jelenséget dolgoz fel, szándékom szerint humoros formában.

Ilyen például a hortobágyi élményem, amikor megkergetett egy őstulok,

illetve Skóciában szó szerint megharapdálta a lábam egy múzeumi macska, vagy amikor Finnországban elmentünk egy mocsárba hamvas szedret szedni és majdnem elsüllyedtem.

Van olyan szöveg ebben a válogatásban, ami különösen kedves a szívének? Ha igen, melyik az és miért? (Ha nem, akkor miért nincs?)

Olyan „kiskedvenc”, amelyikkel kivételeznék, nincs. Amikor könyvalakban megjelenik valami, sok-sok hónap, vagy év munkája van benne. Nekem inkább év, évek, hisz hosszas anyaggyűjtés után szoktam elkezdeni írni. Megjelenéskor már tárgyként tekintek a szövegre, hisz végigzongoráztuk egymáson a lehetséges érzelmeket. Elfáradok én is, a szöveg is. Jobb, ha külön utakon folytatjuk. Én a következő szöveg felé kacsintgatok, a könyv pedig megy a boltokba.

Úgy van ez, mint a szerelemben, jobb határozott igennel, nemmel lezárni, és elvágni a szálakat.

Igazán tetszetős lett a könyv borítója, és a benne található illusztrációk is harmonikus egységben vannak a kiadvány egészével. Összességében nagyon jó kézbe venni ezt a kötetet. Ki tervezte?

Bódi Kati illusztrátor tervezte az utóbbi négy könyvemet. Ő nagyon precízen és nagy odaadással dolgozik. A szöveg elolvasása után próbálja képpé, borítóképpé alakítani a könyv esszenciáját. Jó vele dolgozni. Már félszavakból is értjük egymást, mint egy hosszú házasságban élő, egymással megbékélt pár.

Ön szerint hol a tárca helye a XXI. századi irodalomban? Várhatunk még Öntől további tárcagyűjteményeket is?

Most kezdhetném azzal, hogy a mai rohanó világban a kisprózák olvasása különösen kedvelt lehet. Egy tea mellett tíz-húsz percig irodalomközelben lehet az ember. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy a tárca mint könnyed, aktuális témát feldolgozó műfaj, mondhatnám, hogy ez a legtökéletesebb XXI. századi műfaj. De nem az.

Hol van már a „rohanó világ”? Egyetlen perc alatt vége lett. Az új vírus miatt a legtöbb ember otthon van, és szorong az ismeretlentől.

A tárca alapvetően egy publicisztikai műfaj. Ez számomra mégsem jelenti azt, hogy ó, ez csak egy tárca, hisz én Kosztolányi és Mikszáth tárcáin nőttem fel. Ahogy az emberi testnek is minden szervre szüksége van, hogy működjék, úgy minden irodalmi műfajnak létjogosultsága és fontossága van. Együtt adnak ki egy nagy egészet.

Egyszóval nincs rossz, haszontalan műfaj, csak rossz írásmű.

Nem tervezek több tárcagyűjteményt, most egy novelláskötetet próbálok összerakni, illetve remény csillant fel egy mesekötetem kiadására, melyben a magyar és skót népmesék toposzait használom valami új tartalom létrehozására. A mesekötet nagyon fontos nekem. Jane Haining skót keresztény mártírnő emléke előtt szeretnék tisztelegni vele.

Kiknek szánja A vitéz közalkalmazott című könyvét?

Írás közben nem célzok meg sem korosztályt, sem nemet. Annyi elmondható, hogy A vitéz közalkalmazott felnőtteknek szól. Egyszer valahol külföldön mondtam, hogy felnőttkönyveket és felnőttfilmeket írok. Furcsán néztek rám.

Lehet, nem fogalmaztam kellően választékos angolsággal, mert azt hitték, a pornóműfajban dolgozom.

De gyorsan sikerült tisztáznom a félreértést.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top