Beck Zolinak sokszor nem könnyű közönségként részt venni egy koncerten, Krusovszky Dénes regényének fontos elemei a megemlített zenék, Károlyi Csaba pedig barokk muzsikát hallgat korrektúrázás közben. A zenén kívül még rengeteg téma szóba jött a nemzedékiségtől az uszodában alkotásig Juhász Anna Irodalmi Szalonjában, a Bartók Béla úti Mitziben.
Bár a Hadik Kávéházat a háta mögött kellett hagynia a Juhász Anna vezette Irodalmi Szalonnak, az új hely, a Mitzi „kortárs kávézó” is ugyanúgy hozta a régi hangulatot, sőt. A Mitzi a most divatos csupasz betonfalakkal és a málló vakolattal valóban „kortársabb”, mint a Hadik, és jócskán megfiatalodott a közönség is. Része lehetett ebben most persze Beck Zolinak, a 30Y frontemberének, aki egyre inkább író is, noha, mint a beszélgetésen kiderült, ő magát nem tekinti annak. Annyi biztos, hogy intenzíven részt vesz az irodalmi életben, a másik vendéggel, Károlyi Csabával például együtt ülnek a Libri Irodalmi Díj zsűrijében, és hogy a háromszög bezáruljon: Krusovszky Dénes új és egyben első regénye kapta a legutóbbi díjat.
Juhász Anna is a közös pontokkal indította a beszélgetést, például, hogy Károlyi Csaba Pompás hely című, új kritikaválogatásában az egyik leglelkesebben méltatottabb kötet Krusovszkyé, az Akik már nem leszünk sosem. A műsorvezető több, számára emlékezetes momentumát is kiemelte a könyvnek, például egy fürdetésjelenetet, ami szépségével, bensőségességével pirulásra késztette, vagy ilyen volt a vastüdősök életének bemutatása. Anna kérdésére Krusovszky beavatott egyfajta keletkezéstörténetbe: több önálló szál élt a fejében, és ezek fokozatosan kapcsolódtak össze írói megérzése alapján. A 2013-ban játszódó eseményekhez képest a vastüdősök szála egy betéttörténet, kvázi-történelmi rész. Egy nyolcvanas években felvett rádióriport fogta meg Dénest, mert épp olyan főhőst keresett, aki egyszerre maradt afféle infantilis állapotban, ugyanakkor erre felnőttként tud reflektálni, illetve egyszerre él ebben a világban és ezen kívül is.
Beck Zoltán számára ilyen „erős pillanat” a regényből, amikor menő fiatalok érkeznek meg az elhagyatott szanatóriumba, és teljesen céltalan agresszióval elkezdik szétverni. Mint Zoli elmondta, Dénes könyvét olvasva könnyű volt újra naiv olvasónak lenni, akit beszippant, sodor magával a könyv, nem pedig szakmai szemmel olvasni, noha az már olvasás közben nyilvánvaló volt, mondta Beck, hogy ez a könyv rá fog kerülni a díjra jelölt művek shortlistjére. Hasonló élményt jelentett neki Krasznahorkai regénye, a Báró Wenckheim hazatér.
Károlyi Csaba is azt a kérdést kapta: idézzen fel egy erős momentumot a könyvből. A kritikus némi gondolkodás után – nem kis nevetést aratva – annyit mondott: nagyon rossz a címe, már annyira rossz, hogy jó. Dénes közbeszúrta: megjegyezni is nehezen szokták, hallott már olyan verziót is, hogy „Akikből nem lesz semmi”. Ugyanakkor Károlyi szerint ez a könyv szexepilje. Ha ki kellene emelnie egy fontos részletet, az első fejezetet mondaná, az ugyanis olyan jól van megírva, hogy egyetlen felesleges szó vagy mondat nem akad benne.
Juhász Anna arról faggatta a vendégeket, hogy miközben valamelyik munkájukon dolgoznak, olvasnak-e az idő tájt és mit. Krusovszky elmondta, az Akik már… írása idején vagy 20-25 könyvet vett elő, amelyeknek vagy csak az elejét, vagy csak a végét olvasta el, amolyan tanulmányképp. Károlyi Csaba, aki napi szinten, főfoglalkozásként írja a kritikákat, épp emiatt szívesebben és felszabadultabban olvas verseskötetet, mert tudja, hogy arról nem kell írnia. Egyébként az uszodában, a hosszakat róva születnek a fejében a szövegek, mire hazaér, csak le kell jegyezni. A szaunában egy egész ÉS-klub működik. Beck Zoli zenészként ugyanúgy nem tud kikapcsolni, ha más zenekar koncertjén vesz részt közönségként, de ez a „bekapcsolt állapot” nem tudatos, ez a természetes működése – tette hozzá az énekes. Egy közelmúltbeli Red Hot Chili Peppers-koncerten például egy pillanatra sem hagyták békén a közönség soraiból – rossz és jó értelemben sem. Az előbbire példa a „Na mi van, jöttél tanulni?” beszólás, a kedvesebb változat a szelfizgetés: „ha már nem tudnak Anthony Kiedisszel fotózkodni, legalább én legyek rajta a képen”, mondta nevetve Beck.
Krusovszky Dénes regénye egyébként telis tele van zenei hivatkozásokkal, ezek sokszor ugyanolyan fontos szervezőelemei a történetnek, mint a szöveg. Mint az író elmondta, markánsan jellemzik a szereplőket, a társadalmi helyzetüket: nehéz például elképzelni, hogy Debrecen környéki fiatalok kocsijában ne legyen ott egy Tankcsapda-CD. Vagy az egyik fiú édesapja, akit a fia sznobnak tart, áriaválogatást hallgat az autóban. Szintén sokatmondó, ha egy 80-as évekbeli kórházi ápoló, ha fanyalogva is, de kíváncsiságból meghallgatja a Trabant zenekart – ez a kulturális kapcsolat máris egy kifinomultabb jelenséggé teszi őt. Jellemző, hogy ezek a zenék sokszor anakronisztikus megkésettséggel, ezáltal ironikusan szólalnak meg a könyvben.
Ez utóbbi észrevételt erősítette meg Beck Zoltán azzal, hogy amikor az osztálytalálkozó felidézők a történetben, az ott felcsendülő zenék csupán a felidézés eszközéül szolgálnak a szereplőknek. Az amerikai irodalomban (pl. Ellis, Palahniuk) egyébként nagy hagyománya van a zene beépítésének a prózába – magyarázta a zenész –, nálunk ez kevésbé jellemző. Bár van rá példa, az est vendégei és Juhász Anna sebtiben megemlítették Krasznahorkai Lászlót (Mindig Homérosznak című regényében QR-kódok vannak megadva, ezekkel tölthetők le az adott fejezethez komponált zenék), Dragomán Györgyöt, Cserna-Szabó Andrást, Grecsó Krisztiánt. Beck Zoltán elmesélte a vicces történetet, amikor Grecsó Krisztián egyszer bizonytalan, tapogatózó kíváncsisággal kérdezte tőle, olvasta-e a regényét. Később kiderült Zoli számára, miért firtatta Grecsó: a könyvben hosszan idézett egy 30Y-dalból. S bár kritikákba nemigen lehet zenét beleszőni, de Károlyi megvallotta, barokk zenére szeret korrektúrázni, ennyiben tehát az ő munkájának is része a zene.
Szakmáját tekintve egyébként minden vendég egy kicsit több, mint ami: Károlyi és Krusovszky mindketten rádiókritikusok is (az egyetlenek az országban, még szövetséget is alapítottak, mondta nevetve Károlyi Csaba), Beck Zoltán pedig újabban az ÉS Tárcatár-rovatának állandó szerzője, valamint írja friss könyvét, amely a Könyvfesztiválra fog megjelenni. Pontosabban átírja, mesélte a zenész, amikor legutóbb nekiült, hogy kijavítsa a meglévő verziót, végül újraírta. Egyébként azt tartja, akkor író valaki, ha azt professzióként űzi, ő csupán szeret írni. A tárca azért kedves műfaj számára, mert rövid, egy lendülettel megírható, akár egy dalszöveg, és az ember próbálgathat közben különféle hangokat. Zoli fel is olvasta megjelenés előtt álló, új tárcáját. A szövegen átütött az a filozofikus-lírai hang, ami annyira szerethető dalszövegeiben is, és az a cseppnyi humorral kevert melankólia, ami a „beckzolis” stílus védjegye.
A Krusovszky-könyvhöz legszorosabban a „nemzedéki regény” jelző tapadt, s Juhász Anna azt firtatta, egyetért-e ezzel az író. Dénes elmondta, igyekezett kerülni a sztereotípiákat és azt, hogy ne az a bizonyos nosztalgikus ráismerésélmény tegye egy-egy nemzedék számára fontossá a könyvet. Inkább arra törekedett, hogy bizonyos korszakok megismeréséhez ez a mű legyen az adekvát forrás: mi az a mai Magyarországon, ami regényszerű eszközökkel megmutatható. Ahhoz hasonlóan, hogy, mondjuk, ha a két világháború közötti ország állapotáról szeretnék mély benyomásokat kapni, akkor nem történeti munkákhoz, hanem Móriczhoz nyúlunk. (Vagy Franciaország esetén Stendhalhoz).
Károlyi Csaba kötete, a Pompás hely az elmúlt öt évben született kritikáinak nagyjából a felét tartalmazza. Mint a szerző elmondta, a négy fejezetet egyre rövidülő írásokat vonultat fel az esszéisztikusabb tanulmányoktól a recenziókig. Krusovszky a második részbe került többek közt Tompa Andrea vagy Péterfy Gergely társaságában. A kötet Esterházy Péterrel kezdődik, holott „keveset írtam róla”, mondta Károlyi. Az író utolsó könyvét, a Hasnyálmirigynaplót kínok közt olvasta. Ezzel Juhász Anna kérdésére is válaszolt: melyik könyvről volt a legnehezebb kritikát írnia. Természetesen erről, s végül úgy oldotta meg, hogy lényegében „nem én írtam”, mondta Károlyi, hanem maga Esterházy – hiszen az ő gyakorlatát követte, amikor a saját mondatait építette be a kritikába jelöletlen idézetként. Ebből meg is hallgathattunk egy részletet.
Az est záró részében a résztvevők arról beszéltek: van-e az életükben és mit jelent a csend. Krusovszky Dénes nagyon nehezen tudja kiiktatni az internetet és más figyelemelterelő „ártalmakat”: „a gyerekeket könnyebb kizárni, mint az internetet” – vallotta be töredelmesen. Károlyi Csaba újabban nem a csendet, hanem a zenét preferálja – gyakran oszt meg zenéket a Facebookon, és boldogan fedezi fel a hasonlóságot olyanokkal, akikkel nem is sejtette. Beck Zolinál otthon sosincs csend, ismeretlen a „most apa alkot” állapot: a zenék és a könyve a zsivajos mindennapokban születnek. Zárásképp azért mégiscsak kaptunk egy kis belső csendet: Krusovszky Dénes olvasott fel verseiből.
Laik Eszter
