Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Várkonyi Benedek A fény iskolája címmel írt a száz éves Bauhausról.
„Száz esztendő korszerűség – ez tiszteletet érdemel. Még akkor is, ha a művészetben a tisztelet kétes dolog, elvégre az újonnan jövők éppenséggel sokszor tiszteletlenül bántak az elődökkel. Alkotásaikat lenézték, esetleg nevettek rajtuk, vagy azt gondolták, szakítani kell a múltjukkal, mert csakis így lehet új utakra indulni. Száz éven át korszerűnek maradni nagy teljesítmény, kivált, ha a mesterekben és növendékekben nem is volt ilyen szándék. Mert nem szándékkal alkottak; nem a hatás érdekelte őket, hanem az anyag, amellyel dolgoztak. Nem kifelé néztek, és nem azt figyelték, mi a kelendő, hanem energiákkal teli izgatott lelkük diktált. Mertek kísérletezni, ahogyan a gyerek is próbálgatja az újat, az ismeretlent. Ezért is tudtak évtizedekkel előre korszerűek lenni, hogy azután egy évszázadon át művészek maradjanak.
Csakhogy a Bauhaus, ez a bonyolult fogalom nem tisztán művészet. Mert az intézmény legelőször is iskola volt, nemzedékszervező, hogy újat hozzon, és új művészetre neveljen. Ahogyan Walter Gropius, a Bauhaus szíve írta egy levélben: „bel- és külföldről özönlöttek a fiatalok, és nem azért, hogy funkcionális lámpákat tervezzenek, hanem hogy részeivé legyenek egy közösségnek, amely az új embert készül megteremteni, új környezetével együtt”. A nagy háború végével újra indult a világ, de az a kor mégiscsak jó volt arra, hogy lendületet kapjon az élet, hogy új dolgokkal lehessen előrukkolni. Halottakkal és válsággal teli idő volt ez, ám fölbukkantak a korszerűsítők, hogy Weimar reményteli légkörében olyannal jöjjenek elő, ami korábban még nem volt.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Selyemsál című kritikája Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs levelezéskötetéről szól.
„Azt javaslom, a bevezetést ne olvassák el. Olvassák csak a leveleket. Remek részletekre lehet bennük találni. Például Lengyel Balázs lelkesedik Kassák remekművéért, A ló meghal, a madarak kirepülnekért, Nemes Nagy arról panaszkodik, hogy a telefon Amerikában másként búg, Lengyel attól fél, hogy Mészöly valami extrémet küld az évkönyvbe, és akkor ő mit csináljon. Nemes Nagy lelkes, mert a Kossuth-díjból „gyönyörű színes tévét” vett, és azt nézik Balázzsal 1985-ben (mikoris már 27 éve elváltak, Lengyel Balázs meg 15 éve újranősült). Különleges információ, hogy Lengyel Balázs bátyja volt a nevelőapja Lengyel Péter írónak. Az is, hogy Nemes Nagy Ágnesnek többször veserohamai voltak. De a legszebb ez: Balázs megelégeli, hogy egyformán kapjanak honoráriumot az Újhold-Évkönyv szerkesztői, ez igazságtalan, ha egyszer nem egyformán dolgoznak, és módosítja a listát a saját javára, helyesen. Viszont máig élnek sajnos azok a furcsa hagyományok, melyeket ő szerkesztőként akár a szerzőkkel való levelezésben, akár a szerkesztői háttérmunkát tekintve képviselt.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Nemes Z. Márió Barokk Femina című kötetéről
Bacsó Béla: Költői gazdálkodás
„A vers-nyelv nem utánoz, nem teremt, hanem észlelhetővé teszi mindazt, ami nem egyetlen látható elemhez kapcsolódik, hanem kényszerít arra, hogy a mélyben zajló mozgásokat a felszínen lokalizáljuk (Bergson). Ennek az egyszerre és együtt látásnak a nyelve sértő és felsérti a szokványos beszédmódot. „A valóság fél a költészettől, EMBERUTÁNZÁSBA / kezd, hogy a Zolit szaporítsa.”
A fenségesig, az anyag végtelen burjánzásáig hajtott leírás szinte átfordul önmaga groteszk megjelenésébe, mintegy ebbe a világnak nevezett masszába (Virginia Woolf) íródik bele a mű igazsága, mintegy maga ellenképeként, vagy groteszk mimikrije, mása egy eseménynek, ami körül szóródik a szavak tévelygő mozgása.”
Vida Kamilla: Engedjük szabadon
„Ha alaposabban megvizsgáljuk, milyen tudásrend(ek)et követel meg a kötet, illetve annak poénjai – amelyek, mint mondtam, nem 2006-ról, hanem a 2006-os események lírai én általi érzékeléséről szólnak –, exkluzivitást sugárzó költői nyelvvel találjuk szembe magunkat. Ez a fajta humor hullámzó színvonalú, gyakran üresjáratozik, és olyankor nem apellál többre, mint afféle értelmiségi-ellenzéki összekacsintásra: Makovecz, Budaházy, a szélsőjobb vagy a Fidesz, illetve ezek különféle megnyilvánulásai viccesek és/vagy cikik. Egy jobban sikerült részlet: „A kormány esélytelen, a JUDITOK meg úgyse magyarok, / szóval jobb, ha mindenki – mint egy süllyedő hajót – / elhagyja az IWIW-et és felveszi a KERESZTET”. És kevésbé humorosak: „Régen szörnyű viharok kínozták az embereket, / a túlélők majmokká változtak. De nem ők élnek / Budapesten, hanem terrorista ZSIDÓK, akik / gumilövedékkel vakítanak meg, hogy ne lássam / a HAZUGSÁGOT a lágyan olvadó szeptemberben”, illetve „annyi / év után sírjaink végül bennem egyesültek, hogy / NAGYMAGYARORSZÁG lehessek. Éreztem erdeink / és hegyeink, mert ők voltam, és éreztem Máriát / aki te voltál.”.”
VERS
Grecsó Krisztián és Vajna Ádám versei.
Mutatványként Grecsó Krisztián Tükör-triptichonjának első darabját adjuk itt közre:
1. Szokni az idegent
Mintha a kötött gipsz lágyulna vissza.
Vagy a víz kristályosodna sprőd hópehellyé.
Konfitált húsból hűlne élő szövet, mintha
Az este nyúlna halkan végtelenné.
Nem. Az irány csak örömhír-töredék,
Vacog, mert párra bennem nem találhat,
Nincs sebtapasz, se elixír, se kötelék
Mintát a szív-üledékéből sem halászhat.
Mert a legbelső körbe, belülre egészen
Sosem került egyszerre, csak úgy más.
A hordozóból nézett, ott voltam a szemében,
Mintha új öregtölgyet kapna az ősfás.
Onnan csak kiestek, apám, a mamám, Jusztika,
Vagy a szerelem hajszálere gyűlt rendben vénává,
De a lányomat csak megláttam, s a ritmika,
A tempó, ahogy élni tudok, lett helyben prédává.
A lélek pincemélyén egy ismeretlen ember,
Akiről azt sem tudtam, hogy én vagyok,
Szem csak a láncban, cseppben a tenger,
Tejszagú keddek, reggelek, fél hatok.
Néha még szoknom kell az idegent,
Aki ennyire hirtelen lett a minden,
És csak nézem a múltam: mire ment,
S mért adtam el csak úgy, ingyen.
PRÓZA
Szolláth Dávid, Tóth B. Judit, Kutas József szépprózája,
a Tárcatárban Beck Zoltán: ravatal című írása:
„és akkor a nő sírt. elsírta magát. nem volt rá magyarázat. azaz magyarázat az lett volna, magyarázat az mindig van ezerszám, nem is azzal volt a baj, nem azért érezte magát kellemetlenül valahogy, mert ne tudta volna megmagyarázni magának, meg a körülötte állóknak, hogy miért sír. és magyarázkodnia sem kellett volna. az ember egy temetésen bármikor sírhat. ezért is megy temetésre az ember, ezt mondta magának, ez is lehetett magyarázat. mégha cinikusnak is hat elsőre, mert végtére temetésre nem sírni megy az ember, a sírás inkább csak a következménye annak, ami miatt éppenséggel pont akkor ott van. lehetne ellenpróbát csinálni, és kiderülne, hogy igaza van ebben: mert ha például csak úgy betéved a temetőbe, és ott temetés folyik éppen, akkor hiába is menne oda, keveredne a gyászolók közé, nagy valószínűséggel nem tudna sírni. lehet, persze, hogy mégis bepárásodna a szeme, és talán az addigi jókedve is eltűnne hirtelen, szóval szomorúbb lenne, mint lett volna akkor, ha nem ment volna el egy ismeretlen temetésére, de azért sírni csak nem sírna.”
ZENE
Végső Zoltán a Jaga Jazzist Müpa-beli koncertjéről írt kritikát.
„Nem éreztem jól magamat, pedig tudtam, hogy valami olyasminek vagyok tanúja, amit látni, hallani kell. De gyakran be kellett csuknom a szememet, be kellett fognom a fülemet, a zenétől nem azt várom, hogy prés közé szorítva hasson rám. Mások is vannak így ezzel, de vannak, akik rajonganak egy ilyen lórúgásért.”
ZENE
Fáy Miklós Peter Schreierre emlékezik.
„Peter Schreier olyan tökéletesen töltötte be a német tenor szerepkört, hogy egy ideig nem is tudtak jobbat kitalálni helyette. Énekelt a Böhm-vezényelte Mozart-operákban, Bach-oratóriumokban és kantátákban, de énekelt Wagnert is. Azóta is klasszikusnak megmaradt lemezeken, Karajan Mesterdalnokok-lemezén ő Dávid. Hans Sachs meg a barátja, az egy éve elhunyt Theo Adam. Drezda rohammal vette be Wagnert.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
