Afonso Cruz: Festő a mosogató alatt [O Pintor Debaixo do Lava-Loiças] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Király Szabolcs – 212 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-44-0
Afonso Cruz frissen megjelent regénye, a Festő a mosogató alatt nehezen illeszthető be a kortárs irodalom tört-szövevényes kánonjába. Amennyiben a szöveget kísérő rajzokat (melyek a szerzőtől származnak) nem szeretnénk a mű értelmezésekor félredobni, rögvest egy intermediális alkotással találjuk szemben magunkat. És a horizonton máris ott lebeg a posztmodern értelmezés! A paratextus határainak megannyi kérdőjele, mely irodalom- és filozófiatörténeti viták útvesztőjébe torkollik. Ennél valamivel megragadhatóbb, hogy a posztmodern irodalom alighanem legnevesebb hazai képviselője, Esterházy Péter egykor azt mondta, nem az írónak, hanem a szövegnek kell, hogy mondanivalója legyen. Ez a kijelentés akár a kortárs szépirodalom mottójának is tűnhet – a szöveg önmagáért valósága dívik, mondván, ami elmondható, az már rég elmondatott, már csak a hogyanok maradtak. A többi kérdés legfeljebb költői…
- A történeteink jobban definiálnak minket, mint a DNS-ünk – interjú Afonso Cruz íróval
- Virágok – Újabb állomás a világ legjobb könyvéhez vezető úton?
- Amikor a múzsák még képesek voltak a csókra
- Az égből leeső dolgok sakkban tartanak minket?
A festő a mosogató alatt mintha egy másik korszak szellemében íródott volna, valamikor a posztmodern hajnalán. Nem kezeli axiómaként mindazt, amit tudunk (vagy nem tudunk), nekifeszül a végtelenféleképp értelmezhető, feltöredezett valóságnak, hogy aztán végül mégiscsak a valóság megismerhetetlenségéről beszéljen.
Fontos kérdés, hogy
a filozófia szolgálja-e a regényt, vagy a regény a filozófiát?
Cruz könyve olykor költészetbe ágyazott filozófiának, máskor történettel és karakterekkel fűszerezett bölcseletfüzérnek tűnik. Annyi bizonyos, hogy a kérdésekből és a tézisekből következnek a szereplők, a cselekmény mozgatói. A főhős, Josef Sors (a festő a mosogató alól) akár kísérleti alanynak is tekinthető. Ő a szerző által kreált gondolatiság és értékrend érvényességének indikátora. Eszméihez való hűségét, szilárd makacsságát nézve már-már hipotetikus figurának tűnik. Szerencsére azonban a regény érzékeny figyelmet szentel Josef benső konfliktusainak, melyek korántsem olyan egyértelműek és egysíkúak, mint hősünk fennhangon hirdetett világnézete. Josef a céltudatosság kvintesszenciája, a koncentráció felkent apostola, aki egyetlen dolgot szeretne elkerülni az életében: a szétaprózódást.
„Sors elnézegette a fák törzseit, és úgy érezte, hogy ha azok nem osztódnának szét ágakra, akkor folyamatosan tudnának növekedni. A fa törzse a végtelenbe nőne, ha karjait nem tárná ki az égben és a földben.”
De elkerülhető-e a szétaprózódás, és ha igen, mi végre a végtelen?
E kérdésekből indul útnak Josef Sors története, mely jórészt szemlélődésből és elmélkedésből áll, míg az idő halad a maga könyörtelen, sodró-őrlő útján. Sors bizony ritkán cselekszik a szó klasszikus értelmében, azonban rendkívül intenzíven befolyásolja gondolatait minden, ami körülötte zajlik. Ezért a könyv főként filozofálgatásból áll. Ám még akkor sem mondható száraznak vagy unalmasnak, ha netán a fenomenológia irodalmában is jártas olvasó veszi kézbe, ugyanis az izgalmas, erőteljes karakterek, valamint a finoman megfogalmazott, eleven helyzetek téttel ruházzák fel az elcsépeltnek tetsző eszmefuttatásokat.
„Figyelj: a szavak annyira fontosak, hogy nélkülük üresek lennénk. A függőleges szó nélkül csak csúsznánk-másznánk, a vízszintes szó nélkül pedig csak ébren tudnánk álmodni. Az alvás szavai távolabbiak, és olyan ősi helyekről származnak, ahová soha nem érnénk el az időn, az utakon és a kerteken át. Csak fekve juthatunk el oda, amikor mélységesen mély álmokba szenderedünk.”
Végső soron elmondható, hogy bár a Festő a mosogató alatt kiindulópontja tagadhatatlanul a filozófia, maga a mű mégiscsak az, aminek hirdeti magát: regény. S mint ilyen, a filozófiát érzelmi kontextusba, átélhető narratívába ülteti, közelebb hozva az olvasóhoz az olykor túlságosan is absztraktnak és parttalannak tűnő gondolatokat.
Zalai Szilveszter
