Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk
INTERJÚ
„Most a romok korszaka van” — Csehy Zoltánnal beszélget Szalay Zoltán
Gimnazistaként egy létralábat kitámasztó latin nyelvkönyvet elcsenve kezdett ismerkedni az antik irodalommal, most éppen Ovidius Átváltozásokját fordítja újra. Hiába küzd ellene, még a leggiccsesebb operán is képes elérzékenyülni. Katarzisélményekről, inspiratív csodabogarakról, kisebbségi komplexusokról és fordítói ékszerészmunkáról beszélgettünk.
FEUILLETON
Géczi János Bestiáriumaink címmel írt esszét:
„A bestiárium-hagyományt követők nagyszámú példát nyújtanak a kulturális átörökítés sajátságaira. Csöppet sem természetes, még ha történetileg indokolódik is, hogy az antikvitás földrajzi térségének emberközeli élőlényei mind a mai napig a szimbólumtárunk részét képezik, mivel az afrikai és a közel-keleti állatok nem gyakoriak nálunk. Az sem természetes, hogy a valóság és a képzet mily nagymértékben fonódik egybe, s nem akarjuk az elválasztásukat a különböző társadalmi csoportok rituáléiban. Vagy, hogy mennyire igényeljük az egzotikumokat, akár az önmegjelenítésben, akár a hatalmi reprezentáció során. Tradícióink sajátossága az is, hogy miként tiszteljük és hagyományozzuk át a teljesítményeket. Arisztotelész tekintélye következtében majd két ezer éven át követőkre lelő, az antikvitás nedvkórtanára alapozott állatrendszertan határozza meg a bestiárium-kéziratok struktúráját. A szentekhez kapcsolt attribútum-élőlények értelmezése pedig a szentek életében szerephez jutó állatokhoz kapcsolódik.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Darida Veronika Menekülésregény című kritikája Krasznahorkai László Mindig Homérosznak című könyvéről szól:
„A Mindig Homérosznak nem egy kortárs Odüsszeusz útját, sokkal inkább a modern (talán skizofrén) tudat odüsszeiáját jeleníti meg. Ezért nem a menekült személye, hanem a menekült létállapot az, ami érdekes. Ez pedig nem feltételez semmilyen konkrétan megragadható fenyegetést vagy létező veszélyt, mivel egzisztenciális tény. Ezáltal az egész szövegre tekinthetünk az emberi (és nem pusztán az emberi) létezés egyfajta parabolájaként. Itt a menekülőnek, a menekülésen kívül, nincsen másik élete. Menekülése emiatt – látszólag – végtelen. Ami azt is jelenti, hogy szemben a hazafelé tartó Odüsszeusszal, számára nem létezik olyan végpont, ahova megérkezhetne. A menekülőt senki se várja, és ő sem vár semmire, még arra sem, hogy ennek az űzött állapotnak egyszer vége legyen, hiszen a megállás számára a biztos halál. Mozgásának célja ezért a céltalanság, a sehová sem tartás, annak érdekében, hogy útvonala az üldözők számára minél kiszámíthatatlanabb legyen. A menekülés stratégiájának fő alapelvei: a helyes (vagyis az összevissza, kaotikus) sebesség és a tetszőleges irány megválasztása, a védett helyek kerülése, a tömegben való elvegyülés, a kommunikáció minimálisra korlátozása, valamint az alvástól, az evéstől és az ivástól való tartózkodás. Továbbá kerülni kell mindent, ami jó, mert az a legveszedelmesebb csapda. Bármilyen jó dolog az elkényelmesedéshez és a megálláshoz vezet, az előrelátott bukáshoz. Ha a menekülő csak egy pillanatra kiesik a szerepéből, ha csak egy másodperc töredékére megfeledkezik a stratégiájáról, máris utolérhetik.”
ÉS-KVARTETT
Závada Pál Hajó a ködben című regényéről beszélgetett Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel, 2019. október 30-án, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb november 27-én, szerdán Berta Ádám Nem attól vizes a hal című regényéről lesz szó.
VERS
A versrovatban Gulisio Tímea, Karafiáth Orsolya és Lackfi János versei olvashatók, mindegyik egy-egy változat a költői abszurdra. Közülük Karafiáth Orsolya ciklusának egyik darabját mutatjuk meg ezen a helyen:
méreg
Vérfertőzést kaptál, jajveszékelt Tomi,
Most aztán neked tényleg annyi, véged!
Egész éjjel a piros csíkot lestem, érjen a szívig!
Reggel Tomi megkövülten nézte, hogy még élek.
Nem tart már soká, érzem, mondtam a reggelinél.
Nem fáj, a vérfertőzés ilyen, lassú halál.
A rokonság dermedten nézett, apám rágyújtott.
Mi ez az újabb baromság, megmondanád?
A szúnyog! Ekkor már zokogtam. A tegnapi!
Ami téged is megcsípett, apa! Azt én megettem!
Csordultig volt a véreddel. Most az én ereimben kering.
Apa nevet. Legalább marad benned valami belőlem.
PRÓZA
Becsy András, Kollár-Klemencz László, Kustos Júlia és Szentléleky-Szabó Ágnes prózája jön a héten.
Tárcatár: Németh Gábor
Részlet Németh Gábor Csótány, mormotával. A véglegesítő – XII. című írásából:
„K. éppen azt álmodta, hogy jönnek érte, amikor érte jöttek. Két nemzetvédelmis állt a küszöbén, fekete, recsegő esőkabátban. Tapasztalatlanságukat határozottsággal álcázták. A magasabbik K. csuklójához érintette a hordozható leolvasót.
– Károj vértárs? – kérdezte fölösleges óvatossággal. – Velünk kell jönnie.
– Mijen ügyben? – kérdezte K., de nem kapott választ, ha csak azt nem tekintjük válasznak, hogy az alacsonyabbik envés színpadiasan elnevette magát.
– Felöltözhetek?
– Szükségtelen – mondta a magasabbik. – Tökéletesen megfelelő az öltözék, amelyet visel. A kocsiban meleg van, biztosíthatom, még nem fordult elő, hogy bárki is megfázott volna odabenn. Inkább melegük szokott lenni, az igazat megvallva.
Az alacsonyabbik ismét könnyed kacagással jutalmazta társát. K. burgundivörös flanellpizsamát húzott előző este, a bájosan fölösleges mellényzsebet hímzés díszítette. A gyakori mosástól megfejthetetlen arabeszknek látszott, de K. halványan még emlékezett rá, hogy eredetileg mormotát ábrázolt.”
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia a Vígszínház Mágnás Miska című előadásáról írt.
„És ha már a mulatságnál tartunk: Eszenyi szereti a látványos gesztusokat és a méretes kellékeket. Nos, ezekből az előadásban akad bőven, de a javuk megmarad felkapott (státusz)szimbólumnak. Ilyen értelemben adekvát a báljelenetet fürdőruhásan jacuzziban kezdeni, majd elárasztani a színpadot habbal – csak nem praktikus: teszem azt, fel kell takarítani, ami a második szünetben jelentős közönségveszteséggel járhat, és jár is. A csúszásveszély mellett a Rollát alakító, Kecskemétről frissen szerződtetett Dobó Enikőt szerelmi bánatában többször földre küldeni sem színészbarát – és az egészhez képest túlságosan sztanyiszlavszkiji – megoldás: hason fekve, négykézláb énekelni nem könnyű, ugyanakkor itt jegyezzük meg, hogy Dobó Enikő állja a habot, és gyakorlatilag egyedül neki vannak meg a műfajhoz szükséges hangi adottságai.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
