+ Fotó

Nedves hálózatok – új kiállítás a Trafó Galériában

Fotók: Keresztes Zsófia: The Fountain, 2017 (photo: Simon Veres). A művész és a Gianni Manhattan galéria jóvoltából. Keresztes Zsófia: Unquenchable Thirst, 2017 (photo: Simon Veres). Magángyűjtemény (Horvátország), a művész és a gyűjtő jóvoltából.

NEDVES HÁLÓZATOK – Trafó Galéria, 2019.11.16 – 12.30. Megnyitó: 2019.11.15, 19:00. Kurátor: Szalipszki Judit

A víz és a hidrofeminizmus témájára nyílik nemzetközi csoportos kiállítás november 16-án a Trafó alagsori galériájában, amely a vízen mint matérián és mint kulturális metaforán keresztül vizsgálja a körülöttünk lévő világot. A kiállítás alkotásai felvetik az ökológiai és politikai tudatosság, illetve felelősség gondolatát is.

A Nedves hálózatok című nemzetközi csoportos kiállítás az Astrida Neimanis által bevezetett hidrofeminizmus elméletét tekinti kiindulópontjának. A hidrofeminista logika a testet olyan, nagyrészt vízből álló dologként („vízlényként”), nyitott entitásként határozza meg, amelyet a bár első látásra a külső valóságtól majdhogynem hermetikusan elzáró, voltaképpen sokkal inkább porózus membránként viselkedő bőr határolja le és választja le a külvilágtól. Ez a belátás pedig újragondolásra késztet bennünket azzal a nyugati metafizikai hagyománnyal szemben, amely az emberi testet zárt egészként határozza meg. A víz folyamatosan ki- és befelé közlekedik testeinkben, nemcsak alapvető biológiai funkcióink (lélegzés, ivás, evés, ürítés), de érzelmi reakcióink (sírás, nevetés, izgalom-izzadás) következtében is. Mivel a bolygón megtalálható vízmennyiség állandó, így ezeken a zsigerien testi és intim folyamatokon keresztül voltaképpen globális rendszerekbe kapcsolódunk be – hiszen a sejtjeinket kitöltő, az ereinkben és könnycsatornáinkon átáramló, pórusainkon kiszüremkedő, lehelet formájában kipárolgó folyadék végső soron az atmoszférába jut, bekerül a folyókba, tengerekbe és óceánokba torkollik, szigetek partjait mossa, és folytonos áramlásban kapcsolódik össze másfajta organizmusokkal (és kerül vissza további szervezetekbe).

A víz az a matéria, közvetítő anyag, ami az embereket egy, más entitásokkal közös hálózatba szervezi – ennélfogva nehezen fenntartható az az elképzelés, amely az emberi lényeket más fajoktól függetlenül, izoláltan értelmezi. A hidrofeminista onto-logika szerint ezzel szemben a víz médiumán vagy matériáján keresztül mi is csupán résztvevői vagyunk a humán és az emberi létezőkön túli entitások által benépesített (és ily módon az antropocentrikus gondolkodásmódot feloldó), folyamatosan áramló, hullámzó, pulzáló körforgásnak. A víz pedig archívumként őrzi meg azokat az érzelmeket, testeket, tárgyakat és mozgásokat, amelyeken áthaladt, és amelyek áthaladtak rajta.

A kiállítás olyan művészi megközelítéseket sorakoztat fel, melyek a vízen mint matérián és mint kulturális metaforán keresztül vizsgálnak különféle, a vízben sűrűsödő erőviszonyokat és aktusokat. Egy olyan helyzetet teremt, amelyben magunk mögött hagyhatjuk azt a meglehetősen antropocentrikus elképzelést, hogy a víz csupán élettani szempontból elengedhetetlenül szükséges, „éltető anyagunk”, kiaknázandó erőforrás. Ellenben úgy tekinthetünk rá, mint egy, ha nem is tudattal, de mindenképp emlékezettel rendelkező dologra, amely összekapcsol, bensőséges, és szoros kapcsolatba rendez bennünket másfajta, akár térben és időben tőlünk távol lévő létezőkkel. Ez utóbbi gondolat pedig egy újfajta társadalmi, ökológiai és politikai tudatosság, illetve felelősség gondolatát is felvetheti.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top