A legfehérebb nap (Hvítur, Hvítur Dagur, 2019). R.: Hlynur Palmáson. Szereplők: Ingvar Sigurdsson, Ída Mekkín Hlynsdóttir, Hilmir Snær Guðnason, Sara Dögg Ásgeirsdóttir. Forgalmazza: Cirko Film. (Jegyvásárlás a mozikban)
Hlynur Palmáson első nagyjátékfilmje, a dán-izlandi koprodukcióban készült Téli fivérek több fesztiválon is sikeresen szerepelt és mindössze két évet kellett várni a rendező új filmjére, ami már teljes egészében Izlandon forgott. A legfehérebb napot először a cannesi-i Kritikusok Hete programon vetítették, el is vitte a Louis Roederer Foundation Rising Star-díját, azóta számtalan méltató kritikát kapott és Izland idén ezt az alkotást küldi egyre jelentősebb filmterméséből a jövő évi Oscar-díjért, most pedig a magyar mozikba is megérkezett.
A legfehérebb nap már az első tíz percben figyelmeztet rá, hogy megkívánja a figyelmünket és a türelmünket. Váltakozó tájképek jelzik az idő múlását a film elején hosszú perceken keresztül, és az első pár töredékes párbeszéd alapján csak hézagosan áll össze a film alapszituációja. Nem véletlen ez: kellenek ezek az életképek ahhoz, hogy kontextust kapjon a főszereplő, Ingimundur (Ingvar Sigurdsson) története, ami mozaikszerűen áll össze a nézőben dialógusról dialógusra.
Ingimundur egy izlandi kisvárosban élő nyugalmazott rendőr, akinek felesége pár hónappal korábban autóbalesetben meghalt. Ingimundur unokájában és lánya házának felépítésében keresi a vigasztalást, azonban hamarosan gyanút fog, hogy feleségének viszonya volt egy fiatalabb férfival és hamarosan a bosszú kezdi el irányítani az életét.
Nem is igazán a bosszú áll a a film középpontjában, hanem Ingimundur lassú és csendes megőrülése és kapcsolatainak megromlása. A legfehérebb nap egyik legnagyobb erénye a kapcsolatok bensőséges és hiperrealista ábrázolása: szinte mi is az autóülésen érezzük magunkat Ingimundur és unokája, Salka (Ída Mekkín Hlynsdottír) utazásai közben, így aztán még fájdalmasabb lesz látni, ahogyan a nagypapa egyre türelmetlenebb és ingerlékenyebb lesz és egyre inkább eltaszítja magától a környezetét, köztük Salkát is.
Salka, a főszereplő unokája észrevétlenül is a film főszereplőjévé lép elő időnként: érezhetően több törődést kap nagyapjától, mint szüleitől, de Ingimundur eltávolodása a valóságtól kettejük kapcsolatára is rányomja a bélyegét.
Ingvar Sigurdsson és Ída Mekkín Hlynsdottír egészen parádés párost alkotnak az idilli pillanatoktól a válságos jelenetekig bezárólag, Izland tájai és Ikea-katalógusnak is beillő házai pedig kifejező díszletet nyújtanak A legfehérebb naphoz.
A film több kérdést is felvet: nézőként talán a legérdekesebb élmény, hogy hiába kérdőjelezhető meg a főszereplő önbíráskodásának jogossága, valami csendes szimpátia még úgy is kialakul az egyébként nem túl barátságos Ingimundur felé, miközben teljesen egyértelmű, hogy nem csak túl messzire megy terve megvalósításában és egyértelműen az őrület határán táncol. De érdekes az is, hogy Ingimundur ámokfutásához az is megkönnyíti a terepet, hogy egykor köztiszteletben álló kisvárosi rendőrként kevesen feltételeznék róla azt, hogy miben mesterkedik.
Nyilvánvalóan az sem véletlen és rendkívül árulkodó, hogy a halott feleség az egyetlen, akiről szinte semmi nem derül ki a film alatt. Hiába nyit a film az ő balesetével, hiába indítja be a történetet az egykori félrelépése, mégsem kerül igazán soha előtérbe. A legfehérebb nap egészen biztosan nem való mindenkinek, de könnyen szerethető és hálás néznivaló, ha az ember nyitott a film különleges történetmesélésére, bizarr humorára és egyszerre szép, de nyugtalanító képi világára.
