A legendás balett-táncosnő csütörtökön halt meg egy havannai kórházban, kilencvennyolc évesen – közölte az általa alapított Kubai Nemzeti Balett.
Alicia Alonso az egyetlen latin-amerikai táncosnőként vívta ki magának prima balerina assoluta címet, amelyet csak az egészen kivételes táncművészek kapnak meg. Legismertebb szerepeit a Giselle, A hattyúk tava, a Csipkerózsika, A rosszul őrzött lány és a Carmen című darabokban alakította több évtizedes pályafutása során.
Alonso 1995-ben vonult vissza, de nem végleg, mert még utána is színpadra állt néhányszor.
Minden idők egyik legnagyobb táncosaként tartják számon, neki köszönhető az is, hogy a kubai táncosok világszerte keresettek. Táncos karrierje 64 éven át tartott, ez idő alatt 132 produkcióban szerepelt. Koreográfusként is sikeres volt.
„Nem tudom a koromat, csak azt érzem, hogy élek, élek és élek, és néha még táncolni is van kedvem”
– mondta 95. születésnapján az EFE spanyol hírügynökségnek a művész, hozzátéve, hogy úgy érzi, a közönség szeretete mindig elkíséri, és ez boldoggá teszi az életét.
Alicia Alonso 1920. december 21-én született Havannában, kilencéves kora óta táncolt. Mestere és első férje, a 2013-ban elhunyt Fernando Alonso koreográfus nevét viseli. Az 1940-es években vele ment át Kubából az Egyesült Államokba, ahol a New York City Ballet és más neves amerikai társulatok szólistájaként aratott sikert.
Hazájába visszatérve létrehozta a Kubai Nemzeti Balettet és az 1959-es forradalom után a szigetország kultúrájának éppúgy nagykövetévé vált, mint az UNESCO jószolgálati missziójának.
Munkásságának elismeréseként 2015 szeptembere óta az ő nevét viseli a havannai nagyszínház.