Ha valami jó, akkor csak időt kell neki adni, és az emberek felismerik az értékét, mondja Az Indiai Klasszikus Zene Mesterei sorozat szervezője, Tóth Szabolcs, aki szitárművészként számos országban, köztük Indiában is fellépett már. A 2005-ben a Trafóban indult programsorozaton az indiai klasszikus zene nemzetközileg is ismert előadói lépnek fel.
Szeptember 29-én ötdimenziós koncert várja a műfaj rajongóit a Trafóban: az énekes Poorvi Parikh a Kirana Gharana zenésze, amely az egyik legérzelemgazdagabb előadói iskola Indiában. Bharat Bhushan Goswami a szárangi nevű vonóshangszeren játszik, Bhupinder Singh Chaggar pedig India egyik legismertebb tabla szólistája. Tóth Szabolccsal beszélgettünk az indiai klasszikus zenéről és a 29-ei trafós koncertről.
– Mikor és hogyan szerettél bele az indiai klasszikus zenébe?
Titusz barátomtól kaptam egy bakelitlemezt. Volt rajta egy 12 perces dallam, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Mire vége lett a dalnak, más ember lettem.
– Mik az indiai klasszikus zene sajátosságai?
A zenei nyelv. A színpadon élő kommunikáció zajlik a zenészek között, akárcsak a népzenészek vagy a jazz-előadók között. A jazz körülbelül száz éves, az indiai klasszikus zene viszont kétezer éves múltra tekint vissza, ezért jóval kifinomultabban használják ezt a zenei nyelvet.
– Hogyan rezonál ez a zene a nyugati emberrel?
Az általam ismert zenei rendszerek közül az indiaié áll a legközelebb az európaihoz, hangtanilag, hangrendszerileg tehát egyáltalán nem áll távol tőlünk. Ugyanúgy osztják fel az oktávot, és pont úgy következnek egymásból a hangsorok, mint az európai zene ősénél, a görög zenénél. Ha egy zenét jó előadók jól játszanak, az mindenképp eljut az emberek szívéhez. Az Indiai Klasszikus Zene Mesterei 2005-ben indult, és jelenleg Indián kívül a leghosszabb ilyen programsorozat. A legutóbbi koncerten is teltház volt, tehát van rá igény. Az évek során vagy kinevelődött a közönség, vagy az emberek felismerték azt, amit én is, amikor meghallgattam azt a bizonyos 12 perces dallamot. Ez a muzsika úgy ismerős, hogy teljesen eltér az általunk megszokottól.
– Egy koncerttől általában erős ingereket várunk, ugyanakkor az indiai zene kapcsán talán inkább a nyugalom szó jut a legtöbb ember eszébe. Hogyan hat ez az élőzenében?
Az indiai klasszikus zene sokkal lassabban kezdődik, és sokkal gyorsabban fejeződik be, mint ahogy megszoktuk. Adva van egy hosszú építmény, és ha valaki elég figyelmesen hallgatja, akkor együtt tud utazni ezzel a dinamikával.
– Hogyan indult az Indiai Klasszikus Zene Mesterei sorozat?
Miután beleszerettem a műfajba, kimentem tanulni Indiába. Ott döbbentem rá, hogy mekkora ereje van ennek a zenének, ha élőben hallja az ember. Elkezdtem itthon házalni mindenfelé, és Halmos András, a Trafó akkori zenei vezetője azt mondta, szívesen befogadna egy ilyen koncertet. Az első, 2005-ös eseményen pont a mesterem játszott. A koncert olyan sikeres volt, hogy a sorozat azóta is tart.
– A szervezés során teljesen szabad kezet kaptál, hogy kiket hívj meg a Trafóba?
Javaslatokat teszek, de közösen döntünk a fellépőkről. Van a Trafóban egy fantasztikus gárda, akikkel teljes együttműködésben dolgozunk a szervezésen. Nekem ez a szakterületem, hozom az indiai kapcsolatokat.
– Ha már itt tartunk, milyen a kulturális kapcsolat Magyarország és India között?
Szerintem remek. Leginkább az indiai oldalt ismerem. Kitalálták, hogy amiben jók, azt exportálják. Magyarországon is megnyílt az Indiai Kulturális Központ, ahol lehet tanulni indiai előadóművészeteket, zenét, táncot, mindezt baráti áron. Ez egy koncepció arra nézve, hogy miként lehet a világ figyelmét egy ország felé fordítani.
– A szeptember 29-i trafós esemény 5 dimenziós koncert néven fut. Hogyan kell ezt elképzelni?
Nagyon várom a koncertet, érdekes kísérletet lesz. Két fantasztikus szólista és egy zseniális kísérőzenész áll majd színpadra. Erre ráteszünk egy nem szokványos multimédia show-t. Az indiai klasszikus zene előadási rendszere a rága. Ezek mindig konkrét érzelmekről szólnak, de köthetőek helyszínhez, időponthoz és szertartáshoz is. A háttérben ezeket a helyszíneket vetítjük majd ki, és minden rágának külön illata lesz, így a koncert multiszenzuális élményt nyújt majd, mivel több érzékszervre hat. Az illatokat nagyüzemi illatgépek adják az elhangzott zenéknek megfelelően. Emellett a koncerten fellépő Purvi Parikh édesapja, a 92 éves Pandit Arvind Parikh – aki egyébként India legidősebb aktív zenésze – videóban mesél a Trafó közönségének. Óriási erő van abban, hogy világ másik feléről egy 92 éves ember megszólítja az embert.
– Gyerekeknek mennyire tudod ajánlani az eseményt?
Szerintem minden korosztály számára élvezhető ez a fajta zene. Játszottam kisgyerekeknek egy hazai Waldorf-iskolában, a koncert közben körülültek, figyelték a hangszer működését. Teljesen más a hozzáállásuk a zenehallgatáshoz, de ugyanúgy működik náluk is. Nem szabad túlgondolni, élvezni kell a zenét.
– A koncert során történeti és hangtani magyarázatokkal mutatjátok majd be az elhangzó rágákat. Van a programsorozat mögött egyfajta zenepedagógiai célzat is?
Természetesen, ez hozzátartozik a sorozat koncepciójához. Az összes koncert előtt vetítettünk dokumentumfilmeket, amik elmagyarázták az indiai zene történeti hátterét, bemutatták az előadó életét. Ezúttal a már említett 92 éves Pandit Arvind Parikh videói helyezik kontextusba az elhangzó zenéket.
– Lassan 15 éve szervezed a koncertsorozatot. Hogyan változott a műfaj népszerűsége az évek során?
2003 óta vezetem a Tilos Rádión az Alap című indiai klasszikus zenei műsort. Idén egy felmérésben több mint ezer embert kérdeztünk meg a hallgatási szokásaikról. Kiderült, hogy ez a leggyakrabban említett, azaz bizonyos szempontból a legismertebb zenei műsor, ami megverte a jóval populárisabb számokat játszó műsorokat is. Ha valami jó, akkor csak időt kell neki adni, és az emberek felismerik az értékét. A trafós Az Indiai Klasszikus Zene Mesterei koncerteken mindig teltház van. A műfaj növekvő népszerűségét jelzi az is, hogy hazánkban egyre több helyen próbálják behozni ezt a zenét a koncerttermekbe.
