Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk / Snagovi emlékkönyv – Ab Ovo Kiadó, 2019 – 292 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5640-06-3
A történelem nem a múlt,
hanem a múlt jelene. A múlt „csak” események, kis- és nagyléptékű történések és emberi sorsok egymásra rétegződése. A történelem az, amit mi ebből a jelenben csinálunk, vagy amit számunkra ebből a múltból előbányásznak és fogyaszthatóvá tesznek… mi meg nyeljük, mint kacsa a nokedlit. A múlttal foglakozóknak felelőssége van, hiszen az, amit ők a „széles közönség” elé tárnak, nem csak a jelenre, de a jövőre is hatással van.
A rendszerváltáskor azt remélhettük, hogy az agymosás korszaka véget ért. De innen, 2019-ből könnyen megállapítható, hogy ezt a reményt valamiféle naiv optimizmus szülte, s az, ami mára rendszerré fejlődött ebben az országban, legalább annyira bornírt, mint amit 1990-ben magunk mögött hagyni véltünk.
- Elvitték a Nagy Imre-szobrot a Vértanúk teréről
- Kikerült az 1956-os Intézet a Széchényi Könyvtár működtetése alól
- Tudod mit dúdoltak 1956-ban?
- Kancsalul festett egek helyett – Mikó József, egy valódi 1956-os hős
Nincs szükség baloldali elfogultságra
ahhoz, hogy észrevegyük, állami pénzből, szakmányban folyik a történelem átírása. Nem kell különösebben éles szem ahhoz, hogy lássuk, a múlt átírása milyen NER-kompatibilis szempontok szerint zajlik. Ha nem akarunk maszatolni, akkor ki kell mondanunk:
a múltat újra a propaganda silány eszközévé alacsonyítják,
ma a történelmet meghamisítják.
Ráadásul, ezt sokszor – az erőből fakadó arrogancia miatt? – nem is titkolják, nem is álcázzák… legfeljebb a „felesleges kellemetlenségek” elkerülése végett éjszaka állítják és szállítják a szobrokat. S ha úgy kényelmesebb, nem is avatják őket…
1956 is a mai rendszer áldozata
A történelmet valóban formáló emberek alakját halványítják/tüntetik el, hogy a saját sajátos narratívájuk szerint újra- és átírhassák a történelmet. Ráadásul azok, akik ezzel szembeszállnak, egyre szűkebb mozgástérrel rendelkeznek.
Hát ezért fontos Vásárhelyi Mária könyve, a Valahogy megvagyunk.
Snagovi emlékkönyv
– olvashatjuk a borítón a cím alatt, s ha pontosak akarunk lenni, ez nem csak alcím, de műfajmegjelölés is. Hiszen Vásárhelyi Mária – aki hároméves gyerekként, Vásárhelyi Miklós lányaként tagja volt egy olyan családnak, melyet a forradalom leverése után a Jugoszláv nagykövetségről Romániába deportáltak – csak gyermekkori emlékképekre emlékezhet. Mégis, gyerekként tagja volt egy olyan közösségnek, mely – közösségként – páratlan és összetartó erőt adó emlékek birtokosa. Ezek az emlékek a magyar történelem részét képezik, s ilyenformán kötelességünk odafigyelni rájuk.
A kötet egyszerre szubjektív és objektív, ebből eredően pedig elképesztően szuggesztív. Nem tudományos munka. Pontosabban: nem csak tudományos munka. Több annál, hiszen benne van a hároméves kislány emlékezete, és benne van a szociológus tudományos felkészültségével összegyűjtött és rendezett tény- és emlékanyag is. A Valahogy megvagyunk egy rekonstrukciós kísérlet, melyben a szerző – szerintem sikeresen – megpróbálja bemutatni, mi történt Nagy Imre körének tagjaival a Romániában eltöltött évek alatt.
A világból eltüntetett emberek
kicsinyke csoportja miként élte meg és túl azt, ahogy az akkori, ma már/még abszurdnak tűnő rendszer megpróbált elbánni a vélt vagy valós ellenfeleivel… ha már nem sikerült őket átállítani.
A Valahogy megvagyunk a hétköznapokról – a hétköznapokról is! – szól, a vitákról, az apró-cseprő dolgokról, az összetartozásról, az értékekről, a gyerekekről… mindarról, amitől embernek lehet maradni az embertelenségben, gerincesnek a gerinctelen között.
Azt gondolom, fontos könyv a Valahogy megvagyunk, s bár a mai kurzust nem ez hajtja, mégis, tettek valamit azért, hogy ez a könyv létrejöjjön. Talán, ha egyre többen kezdenek foglakozni a múltunk jelenével, akkor egyszer elkezdődhet egy olyan tisztulási folyamat, mely lehetetlenné teszi, hogy olyan dolgok történjenek, mint 1956 2010 után.
